Sean Penn kihagyta az Oscar-gálát, ahol díjat kapott, mert inkább Ukrajnába utazott, hogy Zelenszkijjel találkozzon
Ez már a harmadik alkalom volt, amikor az amerikai színészt úgy díjazták, hogy nem vett részt az Oscar-gálán. Zelenszkij Ukrajna igaz barátjának nevezte Pennt, aki a háború kezdete óta támogatja az országot.
Izrael bejelentette: megölték Irán kulcsfontosságú biztonsági főnökét, Ali Larijanit
Az izraeli védelmi miniszter közlése szerint Ali Larijani mellett a Baszidzs parancsnokát is likvidálták. Az izraeli sajtó szerint a biztonsági főnök a fiával együtt egy rejteklakásban bujkált, amikor lecsaptak rá.
Egy szakítás volt az ok, ezért ugrott ki egy 16 éves fiú a kilencedik emeletről Óbudán az apa szerint
A tinédzser a nagymamája lakásából kiugorva vetett véget az életének. Apja egy görögországi terápiával próbált segíteni rajta, de a fiú nem tudta kezelni szerelmi bánatát.
Ruszin-Szendi Laponyi Zsoltnak: Ha úgy gondolod április 12-e után, ha szeretnél még mundérban szolgálni, akkor biztos vagyok benne, hogy újra megtalálod a helyed a rendőrség kötelékében
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt politikusa tett ajánlatot a hétfőn leszerelt őrmesternek. Az ígéret egyértelmű politikai gesztus a rendvédelmi dolgozók felé a választás előtt.
Magyar Péter a Pénzügyminisztérium palotájának az eladásáról: A választás előtt a nemzeti vagyon még megmaradt részét is át akarják játszani a Dinasztiának
A TISZA elnöke úgy véli, az épületet „mint egy sufnit” hirdették meg, kétnapos határidővel. „A Parlamentet is el akarják adni április 12. előtt?” - kérdezte a posztjában. Közölte: a TISZA-kormány az összes ilyen eladást semmisnek fogja nyilvánítani, és közölte, hogy minden résztvevőt felelősségre vonnak.
A 76 éves Vera Wang megint rácáfolt a korára: egy 20 ezer kristállyal borított ruhában bulizott az Oscar afterpartiján
A legendás tervező egy merész, áttetsző betétes ruhában érkezett, amit 200 órán át készítettek. A szettjét hosszú bőrkesztyűvel és hatalmas napszemüveggel koronázta meg.
Sean Penn kihagyta az Oscar-gálát, ahol díjat kapott, mert inkább Ukrajnába utazott, hogy Zelenszkijjel találkozzon
Ez már a harmadik alkalom volt, amikor az amerikai színészt úgy díjazták, hogy nem vett részt az Oscar-gálán. Zelenszkij Ukrajna igaz barátjának nevezte Pennt, aki a háború kezdete óta támogatja az országot.
Le kell lépned: ez az egyetlen embertípus a környezetedben, aki szó szerint felfalja az életedet
Sokan tűrnek egy nehéz kapcsolatban, de egy friss tanulmány szerint ez a legrosszabb, amit a testükkel tehetnek. A kutatók megnevezték, melyik kapcsolattípus a legkárosabb, és miért olyan nehéz kilépni.
Egy kislány megkérdezte Lázárt, hogy mikor lesz már vizük, de a miniszter képtelen volt válaszolni
Egy kislány a Lázárinfó Expressz kampányállomáson kérte számon a miniszteren a vízhiányt, ami miatt már sírt is. Lázár János a helyi képviselőkhöz irányította az ügyet, és ígéretet tett a probléma későbbi kezelésére.
Drogbirtoklás gyanújával indított nyomozást a rendőrség a másfél évvel ezelőtti házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
A Tisza Párt elnöke korábban kijelentette, hogy bár látott alkoholt és drognak tűnő anyagot a nappaliban, de semmit nem fogyasztott. Később vált egyértelművé számára, hogy egy „orosz típusú kompromatba” sétált bele.
Rejtett kamerát szerelt a női mosdóba az M4-en: egy apa és a lánya lélekjelenléte buktatta le a 49 éves férfit
A 49 éves abonyi férfit a Ceglédi Rendőrkapitányságra állították elő, miután egy bejelentés alapján azonosították. A gyanúsított beismerő vallomást tett.
„Mi voltunk többen!” – Orbán Viktor fotókat tett ki arról, mennyien voltak a kaposvári fórumán
A miniszterelnök a Facebook-oldalán osztott meg jó néhány képet országjárása első állomásáról. A nyílt fórumon összegyűlt tömegeget légi fotókon is megörökítette a fotósa.
Összekent tükrök, karcolások a fényezésen: nem vandálok támadják az autódat, hanem egy tragikus félreértés áldozatai
A tavasz hormonális változásokat indítanak be a madarakban, ami felerősíti a területvédő agressziót. Magyarországon főként barázdabillegetők és gerlék támadják az autókat.
Az év legsúlyosabb bulija még a saját közönségét is megijeszti - Knocked Loose az Akváriumban
Van az a pillanat, amikor egy alapvetően kicsi klubokra tervezett zenekar hirtelen azon kapja magát, hogy stadionok előszobájában kering. A Kentuckyból indult Knocked Loose pont ebben a furcsa átmeneti állapotban van: egyszerre underground hardcore-kedvenc és a metal mainstream egyik legizgalmasabb új exportcikke.
„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet
A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.
Megszólalt Laponyi Zsolt ügyvédje a felmondásról: A Rétvári-ügy óta folyamatosan úgy érezte, hogy „szívatják” a munkahelyén
A toborzóvideókból ismert rendőr a Gyorskocsi utcai fogdába való átvezénylése után döntötte el, hogy otthagyja a rendőrséget. Ügyvédje szerint a lépést egyértelműen büntetésnek érezte a Rétvári-ügyben tett kifogása miatt.
„Ilyen születésnapot azért nem álmodtam” – Tortákkal és énekléssel köszöntötték Magyar Pétert három településen is
A TISZA Párt elnöke Békés megyei településekre látogatott el 45. születésnapján, a fórumain összegyűlt emberek pedig nem feledkeztek meg a jeles napról. A politikus azt mondta, a legnagyobb ajándékot már a vasárnapi Nemzeti Meneten megkapta.
Aggódva szaglászta a gazdája száját a kutya, ezzel mentette meg az életét
A 60 éves nőt a kétéves kutyája addig nem hagyta békén, amíg orvoshoz nem ment.
Otthagyta a rendőrséget Laponyi Zsolt, aki nem akarta, hogy Rétvári Bence politikai célokra használja a fotóját
Az őrmester a Facebookon jelentette be, hogy március 9-én azonnali hatállyal beadta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy a fegyelmi és a fogdabüntetés ellehetetlenítette a szolgálatát.
Egész Kubában elment az áram – Trump már alig várja, hogy elfoglalhassa az országot
Hétfőn a teljes kubai áramhálózat összeomlott, 11 millió embert hagyva áram nélkül. A másfél éven belüli hatodik teljes leállás miatt a kormány vészhelyzeti protokollokat léptetett életbe.
Ranschburg Zoltán: Március 15-e lett volna Orbán Viktor utolsó esélye, hogy újítsanak, de már nem tudják fokozni a tétet
A Fidesz által épített sztori elérte a maximumát, ha továbbmennek, Magyar Péter sikeresen kommunikálhatja, hogy épp a miniszterelnök okozza a káoszt, és nem képes biztosítani az általa ígért biztonságot – mondja az elemző. Az előre bekészített bombáknak is egyre kisebb az esélye.
Válás helyett: ezek a mondatok megmenthetik a házasságod egy kiadós veszekedés után
A módszer célja, hogy a bírálat hasznosságára fókuszáljunk: az eszköztár a vádaskodás helyett a közös megoldáskeresést segíti, megelőzve a tartós konfliktusokat.
„Én négy filmet csináltam vele, ő csak egyet” - Fonda szerint Streisand nem érdemelte meg, hogy ő búcsúztassa Redfordot
Jane Fonda egy Oscar utáni partin bírálta, amiért Barbra Streisand tisztelgett Robert Redford emléke előtt a gála In Memoriam-blokkjában. A színésznő úgy érezte, hogy a búcsúbeszéd neki járt volna. Kijelentése rávilágított a két ikonikus díva rivalizálására.
A női vécében a rejtett kamerák kiszűréséhez elég egy kétperces gyorsellenőrzés
A fiatal lány jelenléte és a gyors bejelentése lebuktatta az elkövetőt. Tudj róla te is, ezekkel a módszerekkel lehet kiszűrni a helységben titokban elhelyezett kukkoló kamerákat.
NÉZD MEG ITT! Michael B. Jordan Oscar-díjjal a kezében a vörös szőnyegről egyenesen hamburgerezni ment
A 98. Oscar-gálán díjazott színész a ceremónia után egy In-N-Out Burgerben ünnepelt. A pillanatról készült videók azonnal bejárták a közösségi médiát, emberközelivé téve a rekordot döntő sikert.
Ha eddig nem tudtad, ezért választod újra és újra a rossz partnert: ez a minta dönt arról, hogy a következő kapcsolatod is kudarc lesz
Pszichológusok a „relációs tudattalan” jelenségét vizsgálják, amely a gyerekkori tapasztalatokból épül fel. Ez a belső sablon magyarázza a 40 felettiek párválasztási kudarcait és ismétlődő hibáit.
Hiába nyert: Sean Penn a vörös szőnyeg helyett a frontot választotta – harmadik Oscar-díját nem vette át
A színész az Egy csata a másik után című filmért nyert díjat, de a gálán nem jelent meg. A távolmaradás okára egy nappal később derült fény, amikor Kijevben fotózták le.
Döbbenetes számok egy új kutatásban: ennyivel növeli a korai halál kockázatát a napi csipszed és készételed
A riasztó adatok miatt az Egészségügyi Világszervezet már hivatalos irányelv kidolgozásába kezdett.
"Ha nem finom a rizs, hazaküldelek!" – vietnámiul robbant a feszültség a Séfek séfe 10 milliós döntője előtt
A TV2 gasztro-realityjének döntő hetében Pham Nhat Minh és Mikula Patrik között robbant a feszültség. A konyhai vita a szezon egyik legemlékezetesebb pillanata lett, ami a csapat teljesítményére is hatással lehet.
Közel kéthetes lesz a tavaszi szünet: mutatjuk, hogyan úszhatod meg 5 nap szabadsággal a logisztikai rémálmot
A 2026. április 2-től 12-ig tartó iskolai szünet a húsvéti ünnepek miatt két munkaszüneti napot is magában foglal. Ennek köszönhetően a szülők a teljes 11 napos időszakot öt munkanap szabadsággal lefedhetik.
A TikTok-gyilkos bizarr kettős élete: 28 év börtön után a saját videói buktatták le két újabb gyilkosságát
A spanyol hatóságok a férfi közösségi médiás posztjainak helyszínei és időbélyegei alapján térképezték fel a mozgását. Egyik ügyben már 26 év börtönt kértek rá, a másikban még tart a nyomozás.
„Nagyon kemény időszak van mögöttünk” – Rubint Réka a könnyeivel küzdve tárta fel összeomlásának okát
Rubint Réka a vasárnap esti showműsor kulisszái mögött vallott a komoly kihívásokkal teli időszakról. Az őszinte megszólalás magyarázatot ad a nyilvános elérzékenyülésre.
Nem bízhatsz meg benne! Már nemcsak az a baj, hogy hazudik a chatbot, hanem az is, hogy hízeleg és bólogat neked
A nyelvi modellek a betanításuk miatt hajlamosak egyetérteni a felhasználóval, még ha téved is. A hamis orvosi állításokat a vizsgált esetek 46 százalékában kritika nélkül fogadták el.
Ma lenne 66 éves Kaszás Attila – „Hajnalban, délben, este” és egy fekete szív: így emlékezik volt párjára Eszenyi Enikő
A Jászai Mari-díjas színművész 2007-ben, 47 évesen hunyt el agyvérzés következtében. Emlékét a róla elnevezett szakmai díj és a Nemzeti Színház egyik terme is őrzi.
Janza Kata a színház után a diszkópultot is beveszi: DJ Diktátorként száll be a bulibizniszbe
A Jászai Mari-díjas színművésznő DJ-hobbija 2007 körül kezdődött, repertoárját a kétezres évek slágereire építi. A szigorú zenei válogatás a tudatos imázs része, amellyel most a nagyközönség elé lépne.
Ezen a helyen eddig minden érzelem a gyengeség jele volt: 10 kutya írja át a szabályokat a magyar börtönökben
Egy állatvédelmi alapítvány és a büntetés-végrehajtás közös kísérleti programot indított pszichológusok által kiválasztott elítélteknek. A nemzetközi minták alapján a kezdeményezés javíthatja a benti légkört.
A párok 40 százalékánál megjelent ez a hűtlenség, ami sokak szerint rosszabb a szexuális megcsalásnál
A pénzügyi hűtlenség titkos bankszámlákat, elhallgatott hiteleket és a partner tudta nélküli költekezést jelent. A jelenség aláássa a párkapcsolati bizalmat és komoly anyagi válsághoz is vezethet.
Bereczki Zoltán a válás után teljesen átalakul – radikális lépésre készül
Az énekes a Bata Évával való különválását egy belső átalakulásnak tekinti, amit a májusi koncertjén mutat be koncertjén. Az esemény iránti érdeklődés miatt a szervezők már a felső szektorokat is megnyitották az Arénában
Csendes veszély: minden hetedik magyart érinthet a krónikus vesebetegség
A krónikus vesebetegség évekig tünetmentes, ezért a legfőbb rizikócsoportok sem fordulnak időben orvoshoz. Egy egyszerű vér- és vizeletvizsgálattal megelőzhető lenne a dialízis vagy a veseátültetés.
Berki Mazsi nem terhes, a pletykák mégis egy régi, mély sebet téptek fel
Berki Mazsi (Katona Renáta) terhességéről szóló híreket egy előnytelen fotó indította el. A téma különösen érzékenyen érinti, mert első gyermeke nehezen fogant meg.
Két Oscar-díj és 325 millió néző: a K-pop démonvadászok letarolták Hollywoodot
Maggie Kang rendező a díjak átvételekor hangsúlyozta a produkció kulturális gyökereit. A film sikere globálisan erősíti a koreai filmipar és a K-pop zenei műfaj kulturális befolyását. A Netflix legnézettebb produkciójának sikere a koreai popkultúra diadalát jelenti.