Sikkasztás miatt nyomoznak a Kósa Lajos rokonához köthető, bedőlt agrárcégnél, a politikus is megszólalt
Gazdák várják a pénzüket a csőd szélén álló cégtől. A kormány most kárpótlást ígér a bajba jutott vállalkozóknak.
Egy 5 éves kisfiúval együtt lopták el a kocsit, majd kitették a hidegbe Szombathelyen
Egy autósnak és a rendőröknek köszönhetően a gyermek hamar biztonságba került. Az ellopott autót később Lukácsházán, megrongálva találták meg.
Még több helyen érhető el a Kifli.hu: már 70.000 család számára teszik elérhetővé a kényelmes házhoz szállítást
A magyar lakosság közel egyharmadát érik így el, ezzel az online bevásárlás vidéken is egyre inkább a mindennapok részévé válik.
Orbán Viktor a kampányüzenet megismétlésével emlékezett a doni hősökre
A magyar miniszterelnök közölte: „Magyarország soha többet nem mehet háborúba idegen érdekek szolgálatában!”
Kilencvenfős házibuli után tették ki Lékai-Kiss Ramónát az albérletéből
„Akit zavar a parti, nyugodtan csatlakozhat” – egy tréfás felirat lavinát indított el, és egyetlen éjszaka után felmondás, majd költözés lett a vége a műsorvezető és barátnői számára.
Elpusztult a csodacsimpánz, aki kínai írásjegyeket, a latin ábécét és színeket is ismert
Ai 49 évet élt. A Kiotói Egyetemen a kutatók munkáját évtizedeken át segítette. Az „Ai-projekt” 1978-ban indult azzal a céllal, hogy a csimpánzok értelmi képességeit, tanulási készségeit és memóriáját vizsgálja.
Hetven évig azt hitték, mamutcsontokat őriznek, de kiderült, hogy valójában valami teljesen más volt a szekrényben
Egy adománygyűjtő program tette lehetővé a modern vizsgálatokat, amik mindent a feje tetejére állítottak.
Rég nem látott hideg érkezhet, de közben átmenetileg enyhülhet is
A megkönnyebbülés csak átmeneti, a java még hátravan. Egy második, brutális hideghullám már hazánkat is komoly mínuszokkal fenyegeti.
„A mostani –20 fok ahhoz képest szinte mediterránnak számít” – Németh Lajos elárulta, mikor jön az enyhülés
A meteorológus a 2003-as zabari -31,9 fokos rekordra utalt, de a mostani hideg is embert próbáló. A fagyos szél miatt a hőérzet ugyanis akár -18 fok is lehet.
A tavirózsázás az új karriertrend, amit a Z-generáció nem tud megunni
Nem akarnak úgy járni, mint a szüleik, ezért egy másik utat választottak, de a szakértő szerint ez komoly kockázatokkal is járhat.
Egy „hógolyó autót” állítottak meg a rendőrök Ózdon, a sofőr nem sokat takarított a havas járművön
Csak később derült ki, hogy milyen autót takart a vastag hólepel. Az autós ellen szabálysértési eljárást indítottak.
Magyarország 5 legjobb gyógyfürdője: a lista, amit nem a szakma, hanem a vendégek írtak
Nem a csúszdák vagy a drága koktélok számítanak, hanem a gyógyhatás és a nyugalom. Megmutatjuk, mely fürdők adnak valódi feltöltődést a pénzünkért.
Tisza-reakció Ziobro magyar menedékjogára: A Tisza-kormány alatt Magyarország nem lesz külföldi bűnözők menedékhelye
A magyar kormány szerint Lengyelországban politikai üldöztetés zajlik, ezért kaphatott védelmet a politikus. A volt minisztert akár 25 év börtönre is ítélhetik hazájában.
Sikkasztás miatt nyomoznak a Kósa Lajos rokonához köthető, bedőlt agrárcégnél, a politikus is megszólalt
Gazdák várják a pénzüket a csőd szélén álló cégtől. A kormány most kárpótlást ígér a bajba jutott vállalkozóknak.
Donald Trump már Venezuela ügyvezető elnökének nevezi magát egy bizarr posztban
A volt elnök egy szerkesztett Wikipédia-képet tett közzé a Truth Socialön. Mindez alig pár nappal azután történt, hogy amerikai katonák elfogták Nicolás Madurót.
Megszólalt az MVM a magas gázszámlák miatt, ígéretekkel próbálja csillapítani a kedélyeket
Miközben sokan a fejüket fogják a horrorisztikus számlák láttán, a szolgáltató szerint nincs nagy baj. Többen is országos tüntetésre készülnek a durva gázszámlák miatt.
Szijjártó Péter egy elítélt, hírhedt antiszemita litván politikust fogadott Budapesten egy héttel azután, hogy Orbán Viktor a zéró toleranciáról beszélt
A „nagy európai patrióta fordulat” jegyében fogadta a miniszter a litván politikust. Žemaitaitis pártja a botrányai ellenére hazájában kormányra került.
Sodrófával és késsel végzett az őt egész életében irányító anyjával egy 59 éves nő szilveszterkor
A nyugdíjas óvónő évtizedekig tűrte, hogy anyja az élete minden percébe beleszóljon. A bűncselekményért a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat.
17 év után kibékült Selena Gomez és Miley Cyrus a Golden Globe-gálán, fotó és videó is készült
A közös fotó azonnal bejárta a netet, hiszen a két énekesnő viszonya egykor Nick Jonas miatt mérgesedett el. A díjátadón mindketten jelöltek voltak, de végül nem nyertek.
Nem a hormonok miatt vakmerőek a tinik: csimpánzok buktatták le az igazi okot
Egy ugandai csimpánzcsapat megfigyelései vezettek a döbbenetes következtetésre.
Magyar Péter az Index adóemeléses cikkéről: Most már bírósági papírjuk is van róla, hogy ez is csak egy ócska hazugság volt. Mint minden szavuk
A TISZA Párt elnöke szerint nemcsak a lap, de a teljes Fidesz terjeszti a hazugságot. Bejegyzésében adócsökkentést és nyugdíjemelést ígért a választóknak.
Sokan elrontják, pedig pofonegyszerű: így nem robbantja szét a fagy az esővízgyűjtődet
A téli fagy alattomos ellenség, ami egy éjszaka alatt tönkreteszi a drága hordót. Mutatjuk a trükköt, amivel megspórolhatod az új árát.
„Saját akaratomból teljesen kiváltam a családomból” – Földes Eszter elárulta, miért lépett ki, és miért változtatna nevet
A színésznő úgy érezte, nem illik a családjába. Úgy véli, a távozása a családtagjainak is megkönnyebbülést jelentett.
Nemcsak a beázástól, de a ronda sófoltoktól is megvédheted a cipődet, ha ezzel az oldattal befújod
Ismerős a bosszantó fehér csík a drága bőrcsizmán egy latyakos nap után? Mutatjuk, hogyan tüntetheted el percek alatt, és hogyan előzheted meg, hogy valaha újra megjelenjen.
Mintha mind ugyanazt a szöveget olvasnák: megfejtettük, miért ismételgetik a férfiak a legfárasztóbb szexista érveket
Te is hallottad már ugyanazt a gyenge kifogást több férfitól is? Mutatjuk a döbbenetes okot: egy betanult forgatókönyv szerint beszélnek.
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.
A Piramis együttesnek volt egy hatodik tagja, akinek a nevét eltüntették a lemezekről
Horváth Attila ma is aktív, de a múlt sebeit nem feledi. A zenekarvezető Som Lajos döntésén múlt a dolog.
Egy ártatlanul agyonlőtt nő esetében nincs helye annak, hogy „DE”, és erre egy kegyetlenül igaz videó hívja fel a figyelmet
Hatalmas a felháborodás az Egyesült Államokban Renee Good halála miatt, és a sajtó egyes képviselői is tovább szítják a kedélyeket azzal, ahogyan fogalmaznak.
Angelina Jolie most mutatta meg először a melleltávolítása utáni hegeit, a fotóval fontos ügyre hívja fel a figyelmet
A preventív műtétre azért volt szükség annak idején, mert a színésznő egy génmutációt hordoz, és édesanyja 56 évesen belehalt a mellrákba.
Egy véletlen „baleset” miatt tette Coco Chanel a napbarnított bőrt a luxus jelképévé
A XIX. században még lenézték azt, aki nem volt hófehér bőrű. Aztán a divatikon elutazott a francia Riviérára, és egy csapásra mindent a feje tetejére állított.
Döbbenetes kutatás: 12 eddig ártalmatlannak hitt tartósítószer is növelheti a cukorbetegség kockázatát
A kedvenc felvágottadban és üdítődben is előfordulhatnak. A kutatók szerint ezek az anyagok a bélrendszert is támadják, és gyulladást is okozhatnak.
Letarolta az internetet a videó a hóban játszó nyíregyházi jegesmedvebocsokról, világhírűek lettek a mackók
Ootek és Jorek életükben először láttak havat, nem csoda, hogy önfeledten hempergőztek benne.
Dögös bőrruhában ünnepelte a születésnapját Nádai Anikó műtétből felgyógyult szerelmével, Hajmásy Péterrel
A műsorvezető az önfeledt pillanatról Instagramon osztott meg egy képet. Csak úgy ragyognak a boldogságtól mind a ketten.
Katalin hercegné 44 évesen: Így lett a „Stepfordi feleségnek” csúfolt hercegnéből a monarchia titkos csodafegyvere
Betegsége után újult erővel tért vissza a trónörökös felesége, aki a fiatalok körében is elképesztően népszerű.
Meglepő eredményre jutottak a szakértők, hogy hányszor kell felmosnod otthon a padlót
A legtöbben azt hiszik, a gyakori felmosás a takarítás lényege. Pedig nem csak ezen múlik a lakás tisztasága.
Meztelenül a hóban: hihetetlenül vagány páros fotók készültek Kármán Odettről és Kamarás Norbertről
Borzi Vivien, a hírességek fotósa készítette a meghökkentő sorozatot. A képeket az Instagram-oldalán tette közzé, ahol azonnal elindultak a találgatások.
Nincs olyan, hogy valaki túl öreg a zenetanuláshoz, te is bármikor elkezdheted, mert a demencia ellen is véd
A felnőttek alig tizenegy százaléka játszik hangszeren, pedig a zenélés a stressz és a szorongás ellen is hatásos eszköz.
Andre Agassi olyan dührohamot kapott Brooke Shields szereplése miatt a Jóbarátokban, hogy ripityára törte a trófeáit
Egy bizonyos jelenet verte ki a biztosítékot a teniszezőnél. A színésznő szerint exférje agresszív viselkedése mögött részben a súlyos drogfüggőség állt.
Barátokból idegenek: miért teszi próbára az anyaság a legszorosabb kapcsolatokat is?
Sokan nem is sejtik, hogy a baba érkezése nemcsak örömmel, hanem komoly elszigeteltséggel is járhat. Egy pszichológiai folyamat miatt az anyák identitása teljesen átalakul, ami a kapcsolataikat is felforgatja.
Feltűnt a végítélet-repülőgép Washingtonnál: mire készül most Amerika?
Donald Trump elnök innen irányítaná az országot egy atomtámadás esetén. A gép üzemeltetése óránként több mint 150 ezer dollárba kerül.
Steiner Kristóf: „Ribollita - az olasz egytálétel, amely a toszkán konyha ételmentő finomsága”
Fél órával az élő főzés kezdete előtt határoztuk el: azonnal összepakoljuk a táskáinkat, és amint elbúcsúztunk a nézőinktől, elindulunk Athénba, hogy a következő három nap során ott lehessünk Humusznak az állatkórházban.