Szili Katalin állása is megszűnik, 32 év után elköszön
Szili Katalin bejelentette, hogy megszűnt a miniszterelnöki főtanácsadói posztja. Ezzel nemcsak 11 éves megbízatása, hanem 32 éves közéleti pályafutása is véget ért.
Magyar Péter bejelentette, hogy ki lesz az új belügyminiszter és igazságügyi miniszter
Két új miniszter nevét közölte a leendő kormányfő. Pósfai Gábort a Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel.
Magyar Péter reagált: lemondott cége vezetéséről a kormányalakítás előtt
A Tisza Párt elnöke Facebook-kommentben közölte, hogy már nem vezérigazgatója az LLM Zrt.-nek. A bejelentés egy HVG-cikk után érkezett, amely az összeférhetetlenségre hívta fel a figyelmet.
Hosszú Katinka férje eddig nem látott fotót posztolt kisebbik lányukról, Szofiról
Gelencsér Máté a közösségi oldalán mutatott egy meghitt képet a kislányról, akiből a korábbiaknál többet látni.
Vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botondot, házkutatást tartottak a lakásán
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja Budapest főispánját. A gyanú szerint a politikus közel 70 ezer forint értékű bort fogadott el egy vendégmunkásügyben.
Szili Katalin állása is megszűnik, 32 év után elköszön
Szili Katalin bejelentette, hogy megszűnt a miniszterelnöki főtanácsadói posztja. Ezzel nemcsak 11 éves megbízatása, hanem 32 éves közéleti pályafutása is véget ért.
Megszólalt Azahriah volt barátnője: elárulta, mikor és miért szakítottak
Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban beszélt az énekessel való kapcsolatáról. Tisztázta, hogy a szakításuk nem egy konkrét esemény miatt történt.
Lemondott a MOME teljes kuratóriuma és felügyelőbizottsága
Az elsőként modellt váltó egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága bejelentette távozását. A testületek az alapítói jogokat felajánlják az újonnan felálló, felsőoktatásért felelős minisztériumnak.
„Méltatlan magánperformansz” – így reagált az SZFE a vezetés lemondását követelő tanárokra
Az SZFE vezetése közleményben minősítette Csuja László és Stőhr Lóránt oktatók felszólalását, amelyben a rektor és a kuratórium lemondását követelték. A Hallgatói Önkormányzat pedig azt közölte, a diákok az érdemi válaszok hiánya miatt hagyták el a fórumot.
Évekig használod ugyanazt a zuhanyfejet? Komoly veszélynek teszed ki magad
A belsejében idővel baktériumokból és gombákból álló biofilm alakulhat ki, ami a vízkővel együtt egészségügyi kockázatot jelenthet.
A fideszes Hidvéghi Balázs arról győzködi Magyar Pétert, hogy mégis költözzön a Karmelitába
A fideszes politikus a közösségi oldalán szólította fel a leendő kormányfőt, hogy tartsa meg a Karmelita kolostort miniszterelnöki irodának. Magyar Péter korábban azt közölte, hogy a Karmelitát megnyitná a nagyközönség előtt.
„Nem lesz itt probléma” – Zelenszkij reagált Magyar Péter állítólagos feltételeire
Az ukrán elnök azután nyilatkozott, hogy a Bloomberg arról írt, Magyar Péter a kisebbségi jogokhoz kötné Kijev uniós csatlakozásának támogatását. Zelenszkij már készül a találkozóra a leendő magyar miniszterelnökkel.
Döntött a közgyűlés: nem épül kínai akkuipari üzem Szolnokon
A szolnoki közgyűlés Györfi Mihály polgármester javaslatára vonta vissza a KunlunChem elektrolitgyár építéséhez adott elvi támogatását. A döntést a beruházó hiányos tájékoztatásával és komoly lakossági aggodalmakkal indokolták.
Vizsgálatot indított egy MOL-lal kötött megállapodása miatt az Európai Bizottság
Az Európai Parlament legalább egy, a MOL Nyrt.-vel kötött finanszírozási megállapodást talált, amely ütközhet a magyar közérdekű alapítványokra vonatkozó uniós tiltással. Ezért azonnali magyarázatot vár az Európai Bizottságtól a szerződés aláírásának körülményeiről.
Váratlan fordulat a Hold-programban, A NASA ezért halasztotta el a küldetést
A NASA megerősítette, hogy az Artemis–3 dokkolási teszt lesz Föld körüli pályán, ezzel a visszatérés legalább egy évet csúszik.
„A pártok kora lejárt” – Kilépett a DK-ból, most mozgalmat indít az óbudai polgármester
Kiss László azt is kezdeményezi, hogy a pártok vonuljanak ki az önkormányzati politikából. Hosszabb távon pedig azt is elérné, hogy politikai pártok egyáltalán ne indulhassanak önkormányzati választásokon, a helyüket civil szervezetek vegyék át.
Török Gábor „Fidesz lightnak” nevezte a Tiszát, Róna Dániel szerint ez nem sértés
A 21 Kutatóközpont igazgatója szerint a hasonlat objektív helyzetleírás, és nem alaptalan. A Telexnek adott interjújában arról is beszélt, hogy szerinte még nem kell leírni a Fideszt, a Tisza Párt kormányában pedig Magyar Péter akarata fog érvényesülni minden fontos kérdésben.
Alelnöki posztot kapott a Fidesztől, másnap kilépett a DK-ból a képviselő
Jószai Teodórát a Pest Vármegyei Közgyűlés negyedik alelnökének választották meg a Fidesz javaslatára. A Demokratikus Koalíció szerint aki alkut köt a kormánypárttal, az nem maradhat a közösségük tagja.
Megvan, mely parlamenti bizottságok élére kerül fideszes elnök: az egyiket Szentkirályi Alexandra vezeti
Gulyás Gergely frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz kiket küld a parlamenti bizottságokba. Szentkirályi Alexandra a Művelődési Bizottság elnöke lesz, de Zsigó Róbert és Bencsik János is fontos posztot kapott.
Egy 19. századi mérnöki csodán járunk nap mint nap: 150 éves a Margit híd
Budapest második állandó hídjának terveit egy francia mérnök, Ernest Goüin készítette. Az átkelő a rohamosan fejlődő, 1873-ban egyesített főváros közlekedésének kulcsfontosságú elemévé vált.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort, a Pamkutya került az influenszerek élére
A Forbes Top Creators listájának élére Osbáth Márk és Norbert, vagyis a Pamkutya került, míg a politikusoknál a leendő miniszterelnök lett az első. A rangsor a digitális tér 60 meghatározó magyar szereplőjét méri fel, külön kategóriákban vizsgálva őket.
Neten vásárol a gyerek? - A kiberbűnözők pontosan tudják, hogy lehet becsapni a tinédzsereket
Szakértők egy egyszerű, háromlépcsős házirend bevezetését javasolják a tinédzserek online költéseinek felügyeletére. Egy felmérés szerint a szülők közel harmada számolt be arról, hogy gyermeke engedély nélkül vásárolt a neten.
Lustaság vagy kiégés? – Egy apró jel a testeden elárulhatja az igazságot
A csökkenő motivációt sokan tévesen lustaságnak címkézik, miközben a testük már jelez. A tartós túlterheltség ugyanis hirtelen fizikai panaszokban, például állandó fejfájásban is megnyilvánulhat.
Ez van, ha beüt a paraszociális féltékenység – A sztárcrush tönkreteheti a párkapcsolatodat
Egy közösségi médiában látható rajongás könnyen vezethet mély párkapcsolati vitához a határokról. A feszültség oka gyakran a biztonságérzet megingása, nem a rajongás tárgya.
A tavaszi káosz után most jön a finomhangolás: májusban a pénz és a család kerül a középpontba
A májusi horoszkóp a tavaszi intenzív bolygóállások után egy nyugodtabb, gyakorlatias időszakot jelez előre. A hónapot két telihold keretezi, a május 16-i újhold pedig pénzügyi újratervezést tesz lehetővé minden jegy számára.
A sztár teljesen összetört - Tragikus hirtelenséggel hunyt el Mel Gibson titkos szerelme
A Bíbor folyók-ból ismert Nadia Farès egy párizsi sportklubban történt baleset következtében halt meg április 17-én. A brit sajtó egy névtelen forrásra hivatkozva cikkezett a színésznő és Mel Gibson állítólagos viszonyáról.
A tudósok szerint az öregedés egy szoftverhiba: állítólag már köztünk él az első 150 éves ember
David A. Sinclair, a Harvard Medical School genetikusa egy egyetemi interjúban tette az optimista kijelentést. Állítását egy egereken végzett, sikeres sejt-újraprogramozási kísérletre alapozza.
Az álmatlanság libikóka: 6 egyszerű étel, ami végre véget vethet az éjszakai forgolódásnak
A magas esti kortizolszint gátolja a melatonin termelődését, ami közvetlenül rontja az alvás minőségét. Szakértők szerint a tudatos táplálkozás segíthet a hormonális egyensúly helyreállításában.
Három éve halt meg Vágó István: Özvegye, Judit még ma sem képes megnézni közös képeiket
Vágó István özvegye, Judit, három évvel férje halála után is kerüli a közös fotókat és a régi felvételeket. A gyász feldolgozásában egy negyvenfős baráti társaság és az írás segítik.
Mi történhetett az arcával? „Tesó, ez nem Angelina Jolie” – özönlenek az értetlenkedő kommentek
Angelina Jolie egy atlantai anya-lányaösszejövetelen jelent meg lányával, Zaharaval. A rendezvényről készült felvételek miatt a közösségi médiában azonnal találgatások indultak a színésznő megváltozott külsejéről.
„Lehet ilyet mondani?” – A túlzott megfelelési kényszer és a nemet mondásra való képtelenség női reflex
F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus a Hoztam, kaptam, átszabtam című kötetében elemzi a túlalkalmazkodó viselkedést. A szakember egy eseten keresztül mutatja be, hogyan írják felül a sorskönyvi minták a racionális döntéseket.
Itt a május elsejei programdömping: megnyílik a rakpart, és ingyenes lesz a Vasúttörténeti Park
A Pesti alsó rakpartot a Margit és Erzsébet híd között adják át a gyalogosoknak és a bringásoknak. Országszerte napos időben tartanak majálisokat a nagyvárosokban, Szegedtől Debrecenig.
„Úgy érzem, szellem vagyok” – egyre többen küzdenek az agyi köddel
A mentális homályként is leírt jelenség a figyelem, a memória és a gondolkodás átmeneti romlását okozza. A tartós stressztől a COVID utáni állapotig számos kiváltó oka lehet.
Sztrókot kapott Harsányi Gábor - Azonnali orvosi segítség és a sport mentette meg a lebénulástól
A 81 éves színművész egy hajszálér eldugulása miatt kapott agyi infarktust, ami a bal oldalára átmenetileg bénulást okozott. Az Amerikai úti sürgősségi osztályon kapott ellátásnak köszönhetően teljesen felépült.
Dióssy Klári visszatér! Zúgolódtak a nézők, egy év kihagyás után visszatér a Ridikül műsorvezetője
Az MTVA sajtóosztálya közölte, hogy Dióssy Klári lesz újra a Ridikül házigazdája június 15-től. A műsorvezető tavaly januárban távozott, azóta több házigazda váltotta egymást, de a nézők folyamatosan reklamáltak.
Már csak pár napig élvezheted: búcsúznak a 360 Bar iglui, jön a tavaszi szezon
Ha mindig ki akartad próbálni, milyen egy fűtött buborékból nézni Budapestet, most van itt az ideje még van pár napod. A 360 Bar iglui hamarosan egy időre eltűnnek, de a hely nem áll le – csak átvált tavaszi-nyári üzemmódba.
15. évforduló: Vilmos és Katalin egy sosem látott, bensőséges családi fotót posztolt
Vilmos herceg és Katalin hercegné egy új, az egész családot ábrázoló fotót osztott meg. A felvétel a pár cornwalli húsvéti pihenése során készült.
Mi történt Olivia Wilde arcával? Egyre durvább teóriák terjednek a neten
A színésznő arcvonásainak megváltozása a központi téma, miután egy vörös szőnyeges klipje megdöbbentette a világot. A találgatások a drasztikus fogyástól a GLP-1 típusú gyógyszerek mellékhatásáig terjednek.
Te is összefutottál Kiefer Sutherland-del az utcán? Szerda délután a Lánchídnál fotózkodott a színész
A színész-zenész április 28-án este adott koncertet a budapesti A38 Hajón európai turnéja keretében. A fellépést követően a Lánchídnál és a Szent István-bazilikánál is látták a belvárosban.
8 fatális párkapcsolati hiba, ami még a megcsalásnál is sokkal jobban fájhat
Ha ezeket tapasztalod vagy így állsz a kapcsolatodhoz, akkor van egy rossz hírünk.
A biztonsági öv titkos funkciója, amiről szinte senki sem tud: erre való az a kis gomb
Az autók biztonsági övén található apró műanyag elem egy tudatosan tervezett alkatrész. Feladata, hogy megakadályozza a fém csat lecsúszását, így az mindig kézre esik.