Szinetár Dóra a fájdalmas válásról: ,,Nem csak mosolyogva éltük az életünket"
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán tizenhárom év után lépnek ismét együtt a Papp László Sportarénában. A 2012-es válásuk óta először lépnek közösen színpadra, és a közös munkát mindketten a szakmai múltjuk méltó lezárásának tekintik.
Tovább olvasom a cikket
A brit rendőrség már szexuális vádak miatt is nyomoz Mountbatten-Windsor András után
A brit rendőrség a lakossághoz fordult, és olyan tanúkat keres, akiknek információjuk lehet Mountbatten-Windsor Andrással kapcsolatban. Oliver Wright helyettes főkapitány szerint a szexuális visszaéléstől a korrupcióig minden bejelentést kivizsgálnak.
Itt olvashatod el a kegyelmi ügy iratait, amiket a Sándor-palota reggel tett közzé
A vélhetően nagy érdeklődés miatt először a közzétett dokumentumok linkjei nem töltődtek be, majd a hivatal honlapja is teljesen elérhetetlenné vált órákon át.
Eloltották a tüzet a tiszaújvárosi MOL-üzemnél, ahol reggel robbanás történt
A veszélyes üzemben karbantartás utáni újraindításkor felrobbant egy kompresszor, ez okozta a sűrű, fekete füsttel járó tüzet. Kapitány István energetikáért felelős miniszter azt is közölte, hogy meg nem erősített információk szerint egy halálos áldozata és kilenc sérültje van a robbanásnak.
Krétával írt, megrázó, négy szavas üzenet maradt a Maldív szigeteken barlangban rekedt búvárok után
A mentést végző szakemberek szerint az öt olasz áldozat valószínűleg egy zsákutcába került a Dhekunu Kandu barlangrendszerben. A búvárokat a jelek szerint egy sötét, belső kamrában érte a vég, ahonnan már nem találtak vissza.
Magyar Péter: Karbantartás utáni újraindításkor történt robbanás a MOL tiszaújvárosi veszélyes üzemében
A miniszterelnök közlése szerint egy ember meghalt, heten pedig súlyos égési sérüléseket szenvedtek a robbanásban. A megsérült csővezetéken jelenleg fáklyaszerű égés van.
Milyen volt az élet a török hódoltság idején? A „Dél-Alföld Mohácsa” című kiállítás kevésbé ismert történeteket mutat be
A török hódoltság kevésbé ismert, mégis sorsfordító dél-alföldi történetei elevenednek meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark új időszaki kiállításán.
Hivatalos: csak 10 hetes lesz idén a nyári szünet, egyre kevesebb idő jut a pihenésre
A szülők véleménye jól tükrözi a közhangulatot a rövidebb nyári szünet és a diákok terhelése miatt. A téma az új oktatási vezetés asztalán is szerepel, amely a terhek csökkentését ígéri.
„Mert ellopták őket. Pont” – Orbán Anita kimondta, miért nem jöttek az uniós pénzek
Orbán Anita új külügyminiszter a Válasznak adott interjúban elmondta, milyen gyökeres változásokat tervez a Külügyminisztériumban a Szijjártó-éra után. Kijelentette, hogy nem lesznek tisztogatások, viszont új viselkedési sztenderdeket vezetnek be, például nem szólnak be a nagyköveteknek.
Török Gábor kirakott két oldalt a posztjához a kegyelmi ügy irataiból: az elnöknek a saját stábja sem javasolta a kegyelem megadását
A politológus a most nyilvánosságra került újabb iratok alapján rámutatott, hogy a kegyelmi ügybe belebukott volt köztársasági elnöknek a saját stábja se javasolta, hogy kegyelmet adjon K. Endrének. Török Gábor meg is osztotta azt a dokumentumrészletet, amely ezt igazolja.
Robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében: egy ember meghalt, többen megsérültek
A robbanásról Magyar Péter számolt be a Facebook-oldalán. Kapitány István energetikáért felelős miniszter és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója már a helyszínre tart.
Magyar Péter felszólította Novák Katalint: valljon színt, hogy „az Orbán-család utasítására” adott-e kegyelmet
A miniszterelnök azután szólította fel a kegyelmi ügybe belebukott volt államfőt a megszólalásra, hogy a Sándor-palota is nyilvánosságra hozott több, az ügyhöz kapcsolódó dokumentumot.
Szegedtől Villányig, szalámitól a vörösborig: ezek Magyarország legízletesebb túraútvonalai idén tavasszal
Van, amikor egy kirándulás nem a kilométerekről szól, hanem azokról az apró pillanatokról, amelyek később is velünk maradnak: egy szalámis szendvicsről a Tisza-parton, egy pohár vörösborról a villányi dombok között vagy egy vargányás ebédről az Őrségben. Most olyan új túraútvonalak nyíltak országszerte, ahol a természetjárás és a gasztronómia szinte észrevétlenül fonódik össze.
Novák Katalin kabinetfőnöke sem támogatta K. Endre kegyelmét – derült ki a Sándor-palota által közzétett iratokból
A Köztársasági Elnöki Hivatal péntek reggel hozta nyilvánosságra a kegyelmi ügy nála lévő dokumentumait. Az egyik irat szerint Novák Katalin kabinetfőnöke K. Endre esetében a miniszteri előterjesztéssel egyezően egyértelműen a kegyelmi kérelem elutasítására irányuló döntést javasolta az akkori köztársasági elnök részére.
22,59 milliárd forint támogatást ítéltek meg a választás előtti napokban 11 projektre, Tanács Zoltán felfüggesztette a kifizetéseket
A tudományos és technológiai miniszter átfogó átvilágítást jelentett be a DIMOP Plusz programnál. A vizsgálat 11, a választás előtti két munkanapon odaítélt projektet érint, melyek szerződéskötését és folyósítását leállították.
Ligeti Miklós: A Szuverenitásvédelmi Hivatal dolgozóinak nem sok keresnivalójuk van a közéletben
A Transparency International vezetője a közszolgálatból is kizáratná az ott dolgozókat, mert a Tisza első alkotmánymódosítása alapján megszűnésre ítélt szervezet szerinte a rendszer legrosszabb arcát testesítette meg. A KEKVÁ-k beszántását is támogatják.
A Sándor-palota közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait
Összesen tizenegy iratot hoztak nyilvánosságra a Sándor-palota honlapján, amely azonban rövid időn belül elérhetetlenné vált. Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala közölte, hogy bár a K. Endre esetében született kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatják, sajnálattal vették tudomásul, hogy a kormány nem működik együtt az iratok szakszerű átvételében.
Kajdi Csaba üzent Magyar Péternek: Nem kell neked leállni ordítani!
Az influenszer videóban adott tanácsot a miniszterelnöknek. Szerinte Magyar Péternek a kampány után már államférfihez illő hangnemet kellene megütnie.
Igazi nyárias, de szeles időnk lesz a hosszú hétvégén, hétfőn már 31 fokban izzadhatunk
A pünkösdi hosszú hétvégén végig sütni fog a nap, eső egyáltalán nem várható, az északi szél viszont sokfelé erős lesz. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pénteki 23–28 fokról hétfőre 25–31 fokig melegszik a levegő.
Gajdos László: Péntektől nem jön több azbesztes kő Ausztriából
Az élő környezetért felelős miniszter bejelentette, hogy megegyezett az osztrák bányatulajdonossal a Magyarországra irányuló értékesítés leállításáról. A következő lépés a már leterített, több mint 300 helyszínt érintő szennyezés felszámolása lesz.
„Nem egyszerű kifizetőhely lesz” – Visszatér az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Hegedűs Zsolt megnevezte az új szakmai vezetőt
Az egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a NEAK visszatér a régi nevéhez, és OEP-ként működik tovább. A szakmai átalakítás vezetésére Kaló Zoltán professzort kérte fel.
A Greenpeace súlyos váddal állt elő! Ezért kell mostantól nagyon megnézni, milyen bébiételt vesz a szülő
A Nestlé és a Danone tasakos bébiételeiben mikroműanyagot találtak, ami a csomagolásból származhat. A vizsgálat aggasztó, mert egy mintában hormonrendszert zavaró vegyületet is azonosítottak.
Egy órára egy sci-fi thriller közepén találtuk magunkat – kipróbáltuk a MystIQueRoom UFO-s szabadulószobáját
Öten próbáltuk ki a MystIQueRoom néhány hónapja nyílt UFO: A sötét invázió szabadulószobáját, ahol a filmszerű díszletek, a modern technológiai megoldások és az izgalmas feladatok miatt egy idő után teljesen elfelejtettük, hogy valójában csak egy játékban vagyunk.
Horváth Csenge - Sorsszerű volt az egész: megszületett a kislánya
Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge életet adott első gyermekének, akit Janának neveztek el. A kislány érkezése várhatóan lezárja a pár Budapest és Erdély közötti, folyamatos ingázáson alapuló életritmusát.
Szinetár Dóra a fájdalmas válásról: ,,Nem csak mosolyogva éltük az életünket"
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán tizenhárom év után lépnek ismét együtt a Papp László Sportarénában. A 2012-es válásuk óta először lépnek közösen színpadra, és a közös munkát mindketten a szakmai múltjuk méltó lezárásának tekintik.
Szakértők figyelmeztetnek: soha ne hagyd a kulcsot éjszakára a bejárati zárban
Biztonsági szakemberek egybehangzó véleménye szerint a kulcs zárban hagyása komoly veszélyforrás. A kockázatot a modern, úgynevezett vészfunkciós zárbetétek képesek teljesen kiküszöbölni.
Dolly: „Olyan történetek látnak majd napvilágot, aminek nem mindenki fog örülni. Én ugyanis jól emlékszem mindenre”
Dolly énekesnő bejelentette, hogy egy őszinte könyvet ír a Hungária együttes belső konfliktusairól. A kézirat már kész, de egyelőre fiókban tartja, mert folyamatosan frissíti.
Nem a szerelem a legfontosabb: egy coach szerint ezen a 7 dolgon áll vagy bukik egy házasság.
Ha egy pár ezt a 7 dolgot komolyan veszi, a házasságuk valószínűleg egészen jó állapotban van.
„A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális” – ezzel a gondolattal gyászol most Sebestyén Balázs
A műsorvezető nem hiszi, hogy a halállal véget ér a lélek útja, ami most kapaszkodót nyújthat neki. A mondat segít, hogy a veszteséget ne pusztán rosszként élje meg.
Phil Collins két mankóval jelent meg a nyilvánosság előtt, hónapokkal azután, hogy megrázó egészségügyi problémáiról beszélt
A zenészről exfelesége posztolt egy fotót, amin Rod Stewarttal és a királlyal láthatók. A sztár egy januári interjúban beszélt arról, hogy gerincsérülése óta komoly fájdalmakkal küzd.
Fogalmad sincs, hova menj a pünkösdi hosszú hétvégén? Mutatunk 5 tippet, amivel nem lőhetsz mellé
Legyen szó romantikus andalgásról egy rózsakertben vagy erdei vonatozásról a gyerekekkel, itt mindenki megtalálja a számítását. Ezek a helyek garantáltan nem okoznak csalódást.
Pénzeső a láthatáron: ez a három csillagjegy komoly bevételre számíthat a jövő héten
A május végi telihold egy sorsfordító esélyt kínál, de ehhez el kell hagyni a megszokott utakat. A csillagok szerint most érdemes belevágni egy saját vállalkozásba vagy igent mondani egy új ajánlatra.
4 teljesen normális dolog, amit a boomerek még simán megtettek, ma viszont mindenki kiakadna rajta
Íme négy olyan dolog, amit a boomerek még teljesen normálisnak tartottak, ma viszont aligha úsznák meg kellemetlen magyarázkodás nélkül.
Ezzel a poénnal ütötte el Károly király, hogy egy sirály lepottyantotta a zakóját
A tömeg azonnal reagált, valaki még egy kabátot is próbált ráadni a folt eltakarására. Az uralkodó azonban a babonára hivatkozva inkább elviccelte a dolgot.
Vajna Tímea: Nem az enyém a kasszakulcs a milliárdos örökség felett
Ráthonyi-Palácsik Tímea a Friderikusz TalkShow-ban beszélt az örökségéhez való korlátozott hozzáféréséről. Elmondása szerint a vagyonkezelő miatt a nagyobb kifizetésekről nem dönthet egyedül.
Sokan esküsznek rá, pedig neurológusok szerint ez a legrosszabb, amit este, elalvás előtt tehetünk
A károsodás olyan kulcsfontosságú területeket érint, mint az emlékezetért felelős hippokampusz. Már rövid távon jöhet a tompaság, a gyengébb koncentráció, a rosszabb reakcióidő.
Súlyos hibát véthetsz az elektromos roller töltésekor, aminek lakástűz lehet a vége
Németh Ádám vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő a lítiumion-akkumulátorok okozta tüzek veszélyeire figyelmeztetett a megszaporodó magyarországi esetek kapcsán. A szakértő szerint a hőmegfutás miatt ezek a tüzek önfenntartóvá válnak, és a már eloltott eszközök is újra belobbanhatnak.
Mit látott a Hubble a születésnapodon? A NASA zseniális ötlete: pár kattintással te is megnézheted a hozzád tartozó képet
A NASA online felületet hozott létre, ahol bárki megnézheti a születésnapján készült Hubble-felvételt.
Kylie Minogue elmondta, miért titkolta el, hogy nemrég másodszor is rákkal diagnosztizálták
Az énekesnő a KYLIE című, háromrészes Netflix-dokumentumfilmjének záró epizódjában vallott a betegségéről. A diagnózisra egy rutinellenőrzés során derült fény.
Kutatók rájöttek a pofonegyszerű trükkre, amivel eltávolítható a mikroműanyag a csapvízből
A titok a kemény vízben rejlik, és a megoldás mindenkinek a konyhájában ott lapul.
Ólmot és arzént találtak az ÖSSZES vizsgált tamponban egy átfogó kutatás során
Egy friss vizsgálat szerint sem a drágább márkatermék, sem az organikus minősítés nem garancia. Míg a nem organikus tamponokban volt több az ólom, az organikusakban az arzén.