Szőlő utcai ügy: Kormányzati díjat kapott és ma is vezető az a nevelőnő, akinek egy fiú hiába szólt, hogy megerőszakolja az igazgató
A fiú állítja, a jelzése után még aznap este megverték. A nő 2022-ben vette át a Pro Caritate díjat Fülöp Attila államtitkártól.
Tovább olvasom a cikket
„Most láttam először sírni” – Nádai Anikó és Hajmásy Péter őszintén beszélt az életmentő műtétről
A korábbi sportoló elárulta, mi fáj neki a legjobban a jelenlegi korlátozások közül. Azt is elmondta, mikorra szeretné visszanyerni az erejét.
Szőlő utcai ügy: Kormányzati díjat kapott és ma is vezető az a nevelőnő, akinek egy fiú hiába szólt, hogy megerőszakolja az igazgató
A fiú állítja, a jelzése után még aznap este megverték. A nő 2022-ben vette át a Pro Caritate díjat Fülöp Attila államtitkártól.
Megvan, mikor vesznek végső búcsút Kálloy Molnár Pétertől, a család mindenkit szeretettel vár a temetésre
Az 55 éves színész rövid betegség után hunyt el. Özvegye, Lestár Ágnes közölte a nyilvános búcsúztató részleteit, ahová minden tisztelőt szeretettel várnak.
Rejtélyes körülmények között tűnt el egy magyar férfi Rotterdamban – a család csak annyit tud, hogy valaki combon szúrta, mielőtt hazaindult volna
Weinber Antal Erik szeptember 19-én szólt édesanyjának, hogy hazaindul, de soha nem érkezett meg. Azóta a telefonja néma, a bankszámlája érintetlen, és a családja a legrosszabbtól tart.
Házasság első látásra: Kiderült, hogy még mindig együtt van-e Kármen és Dani
A műsor alatti súrlódások a való életben is megmaradtak, a kommunikáció pedig végleg megromlott. A végső szót Dani mondta ki, de Kármen is elismerte a hibáit.
Hadházy Ákos: Hatvanpusztán még a kerítésen kívüli erdősávban is kerti csapról öntözik a Tiborczék által ültetett drága fákat
A független képviselő szerint a pénz nem számít, ha a miniszterelnöki család birtokáról van szó. A hétvégi túrája egyik résztvevője vette észre a kiépített öntözőrendszert és a 18 ezer forintos árcédulát.
Török Gábor a 2026-os választásról: Szűk Fidesz-győzelem a legvalószínűbb forgatókönyv
De egy hajszálon múló Tisza-siker vagy egy koalíciós kényszer sem kizárt. A kutatások szerint a kormánypárt felzárkózott, de a verseny továbbra is nyílt.
Megvan az első ítélet Matthew Perry-ügyben: börtönbe küldték az orvost, aki pénzért adta a ketamint a színésznek
Dr. Salvador Plasencia harminc hónapot kapott a Jóbarátok sztárjának haláláért. Négy társa, köztük a „Ketamin Királynő” is hamarosan a bíró elé áll.
Tanács Zoltán: Pánikreakció a Fidesz durvulása, sarokba szorítva érzik magukat
A TISZA programalkotásáért felelős vezetője szerint az, hogy a kormánypropaganda már a mesterséges intelligenciától sem riad vissza azt mutatja, hogy a Fidesz fél és vagdalkozik. Gajdos László megtámadását akkora öngólnak tartja, hogy azt „elmondani nem lehet”.
„Kettőn áll a vásár” – mondta Trump, miután Putyin kikosarazta a követeit, és megrekedtek az ukrán béketárgyalások
Bár az elnök a közmondással próbálta menteni a helyzetet, a valóság az, hogy Moszkva táncolni sem akar. Elemzők szerint egyre kisebb az esély a megegyezésre, amíg Oroszország nyerésre áll.
Rendszerhiba miatt eltűnt a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Épp az ítélethirdetés jött volna, amikor kiderült: egy rendszerhiba miatt eltűnt a fontos felvétel. A csepeli klub szerint az ő pénzüket csatornázták át az akadémiába.
Kocsis Máté a Tisza Pártról: Feljelentésekkel hallgattatnák el azokat, akik az adóemelési terveikről beszélnek
A Fidesz frakcióvezetője nem finomkodott a Facebookon. Szerinte Tarr Zoltán korábban még büszke volt a megszorító programra, most mégis perrel fenyegetnek.
Lilu reagált a Curtisről készülő 120 milliós dokumentumfilmre: Muri Enikő felkészül
A műsorvezető Instagramon vágott oda, megemlítve Muri Enikőt és a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót is. Aláfestésnek stílszerűen a rapper Pezsgő Kaviár Kurvák című dalát választotta.
Orbán Viktor bejelentése: 11 százalékkal emelkedik a minimálbér, 90 milliárdos adócsökkentés is jön
Január 1-től 700 ezer családnak nőhet a jövedelme a most bejelentett emelésnek köszönhetően. A kormányfő a családi kedvezmények emelését is belengette.
Szürke, esős napok jönnek, a télies fordulat egyelőre elmarad
Csütörtökön délután már esernyőért kell nyúlni, estére pedig megérkezik a csapadék. A hőmérséklet napközben is alig kúszik 7 fok fölé, és a szél is feltámad.
A Takács Péterrel összevesző apa szerint a Megafon és Magyar Péter is a kisegítő iskola szintjén viccelődik
Györfi András a kisfiával ment a János kórházba, ahol sokkoló állapotok fogadták. A Partizánban most elmondta, miért tartja a teljes magyar közéletet színvonaltalannak.
Kiderült, mi okozta a tömeges ételmérgezést a XIII. kerületben
A nyers élelmiszerrel bejutott vírus miatt napokig tartott a rettegés a XIII. kerületben. Szerencsére minden beteg, köztük 541 óvodás, már jól van.
Gajdos László: Engem 2006 óta az összes párt kapacitált, hogy vállaljak valamilyen szerepet
A Nyíregyházi Állatpark igazgatója politikai csatatérre lépett, ahol a Fidesz azonnal támadta. Válaszul Magyar Péter nemcsak megvédte, de egyből kormányzati szerepet is szánna neki.
Megkérdezték Takács Pétert, tervezi-e benyújtani a lemondását, de a válasz helyett Magyar Pétert támadta
Egy apa a fűtetlen gyermekügyelet miatt írt az államtitkárnak, aki trágárkodva küldte el. A politikus most sem hátrál, sőt, a Tisza Párt elnökét hibáztatja.
Szijjártó Péter kiakadt: Én nem az orosz, én a magyar kormánynak dolgozom
A külügyminiszter szerint Szlovákián és Magyarországon kívül mindenki háborúpárti az Unióban. Emellett irracionálisnak nevezte azt a felvetést, hogy Oroszország NATO-tagállamot támadna meg.
Tóth Gabihoz hasonlították Péter Szabó Szilvit, a kommentelők egy része kiakadt a látványtól
A NOX énekesnője egy videót posztolt új klipje forgatásáról, ami azonnal kiverte a biztosítékot. Az énekesnő egy meglepett emojival reagált a legdurvább beszólásra.
„Rosszat nem mondhatok, jót meg nem tudok” – Kitálalt az RTL-ről az influenszer, akivel Sebestyén Balázs kiabált
A csatorna eredetileg a furulyás produkciójával hívta a műsorba, de ő inkább egy médiahackkel állt bosszút.
2600 gyémánt Katalin fején, Fekete-erdő tortás koktél a pohárban – bepillantás a királyi bankettbe, ahol a német elnök is meglepődött
A 152 vendégre 45 méteres asztalt terítettek, minden apró részletnek jelentése volt.
Nyilvános lesz Kálloy Molnár Péter búcsúztatása, kiderült a helyszín és az időpont is
A család döntése szerint bárki leróhatja kegyeletét a temetésen.
Rejtélyes hang szólt Bereczki Zoltánhoz a kocsijában, másodperceken múlt a tragédia
A színész egy szilveszteri fellépésről sietett a másikra, amikor megtörtént a megmagyarázhatatlan eset.
Unod a zöld fenyőt? Amerikában 9 különböző színben lehet már vásárolni karácsonyfát!
A tulajdonos büszkén meséli, hogy van, aki a ruhájához választ lila fenyőt.
Arnold Schwarzenegger fia 14 kilót fogyott, és hirtelen megszólalásig hasonlít balkézről született féltestvérére
A két fiú nem csak nagyon hasonlít egymásra, de ugyanabban az évben is született - egyikük a házvezető nőtől.
Hajós András kőkeményen beszólt egy népszerű youtubernek, akire közben rá is függött
A zenész szerint a szakács stílusa borzalmas és modoros, mégis minden videóját megnézi. Célja, hogy megfejtse a figura elsöprő sikerének titkát.
Ariana Grande beesett arca és a többiek: tényleg bodyshaming, ha aggódunk a csontsoványra fogyott sztárokért?
A rajongók csak az egészségükért aggódnak, de a sztárok kiborulnak, mert szerintük ez veszélyes testmegszégyenítés.
Négy év után jegyezték el Miley Cyrust, aki látványos válása után most mindent a háttérben intézett
A sztár a Good Morning America műsorában erősítette meg a hírt, amit egy elképesztő gyűrűvel pecsételtek meg. Vőlegénye a zenész Maxx Morando.
A tél legnagyobb veszélyforrása: tüdőrákot okoz a láthatatlan gáz - mutatjuk, hol magas a szintje Magyarországon, és mit lehet tenni ellene
A probléma főleg a földszinti és alagsori lakásokat érinti, de a jól szigetelt új épületek is csapdává válhatnak. A hatóságok listát is kiadtak a legveszélyesebb járásokról.
„Hogy mindenki értse: ha van fénykardja, az zöld zászló” – egy új kutatás szerint az okosabb férfiak tényleg jobb partnerek
Egy friss tanulmány szerint a „kocka” pasik valóban jobb férjek, aki jobb a matematikában, annál nagyobb biztonságban van a szíved.
„Öt hosszú évet vártam erre a pillanatra” – Gáspár Győző meghatódva posztolt a találkozásról az apjával
Az elmúlt években a közös karácsonyok is elmaradtak, így a mostani találkozó igazi csodaszámba megy.
Túl hideg van és fázol? Van egy jó hírünk! Meglepő felfedezést tettek a tudósok a vacogással kapcsolatban
A hidegnek van egy meghökkentő szuperképessége!
„Évente egyszer járok arcfrissítő beavatkozásra” – Köllő Babett elárulta, miért nem fél a botoxtól, és mi az az egyetlen szabály, amit soha nem szegne meg
A színésznő szerint sokan tévhitben élnek, és elmagyarázta, miért nem bénítja le a mimikáját a kezelés.
Stranger Things: Millie Bobby Brown neve már nem az, amit tíz éve ismétel a világ
A nagy bejelentés egy kollégájával folytatott interjú közben hangzott el, és azonnal virális lett.
Palik László öt éve él együtt 13 évvel fiatalabb párjával, és elárulta, miért a „szerethető káosz” a boldogságuk titka
A műsorvezető szerint a papír nem számít, a lényeg a harmónia, amit dr. Erős Petra hozott az életébe.
Zsidró Tamás magát „ünnepnapi nagypapának” tartja, de a menye elárulta, mi az igazság
A Duna Televízió műsorában derült fény a családi dinamikára. Mészáros Dorka azért árnyalta az apósáról kialakult képet
Mikes Anna hónapokig titkolta Krausz Gábort a szülei előtt: így reagált az édesanyja, amikor végül kiderült az igazság
Bár azért a szülők a képernyőn keresztül már sejtették az igazságot. Az is kiderült, mi volt a hallgatás oka.
Amikor az apja szeretője bemutatkozott Kajdi Csabáéknak, mint új anyuka, még nem tudták, hogy jön a még nagyobb sokk
Cyla azonnal visszautasította a szerető szavait, de a valódi döbbenet csak karácsonykor érte.