Szőlő utcai ügy: Kormányzati díjat kapott és ma is vezető az a nevelőnő, akire terhelő vallomást tett egy fiú
A fiú állítja, a jelzése után még aznap este megverték. A nő 2022-ben vette át a Pro Caritate díjat Fülöp Attila államtitkártól.
Törvénymódosítással betonozná be a Fidesz Sulyok Tamást a választások előtt
Az Alkotmánybíróság engedélye nélkül még ideiglenesen sem lehetne elmozdítani. Ráadásul a költségvetését sem lehetne csökkenteni, csak emelni.
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban
A 16 év körüli fiú a családi házukból vetette magát a mélybe. Édesanyja szívszorító üzenetben reagált a történtekre, de maga sem érti, fia miért tette.
Új gyanúsított a Szőlő utcai ügyben: Meg akarta akadályozni a javítóintézet ügyintézője, hogy a hatóságok bejussanak a volt igazgató irodája mögötti, fürdőszobás szobába
A gyanú szerint a volt igazgató bizalmasaként dolgozó ügyintéző a nyomozás elrendelése után bútorokat vitetett el az irodából egy ismeretlen helyre, hogy eltüntesse a szexuális bűncselekményekre utaló bizonyítékokat és nyomokat.
Tóth Gabi a Megasztár-balhékról: Sok olyanba keveredem, ami miatt szégyellem magam
Az énekesnő szerint a műsor már nem a tehetségekről szól, és a zsűri viszi el a show-t. Elárulta, hogyan békült ki a műsort szintén kritizáló nővérével, Tóth Verával.
Gáspár Győző kiborult, mert Orbán Viktor nem tudta kifejteni róla a véleményét Dopeman műsorában
A showman a DOPERANO$ legújabb felvételén borult ki. A rapper műsorvezetőtársát, Mocsár Gyula Jr.-t tette felelőssé, amiért szerinte elrontotta az adást.
46,7 milliárd forintos közbeszerzést nyert el Mészáros Lőrinc cége a Paksi Atomerőműnél
Az első körben egy hiányzó szakember miatt még kiestek a versenyből. A megismételt eljáráson viszont már senki más nem indult a kiégett fűtőelemek tárolójának bővítéséért.
Orbán Viktor: Természetesen mindannyian úgy érezzük Magyarországon, hogy a munkánk nincs megfizetve
A kormányfő hozzátette, ő a kevés kivétel közé tartozik, akinek megfizetik a munkáját. Eközben 65 ezer betöltetlen állás van az országban, amire vendégmunkásokat is hoznának.
Magyar Péter: Hamarosan az Indexnek is papírja lesz róla, hogy egy ócska, hazug propagandaoldal
A Tisza Párt elnöke nem fogta vissza magát a Facebookon közzétett bejegyzésében. A bíróság új eljárást rendelt el, a politikus pedig további pereket ígér a teljes kormánymédiának.
„Ugorj, nyald le az asztalt” – súlyos bántalmazás gyanúja miatt indult vizsgálat egy budapesti gyermekotthonban
Egyik fiú félelmében az ágy alá bújt és bepisilt, amikor az otthon vezetője rátört. A gyerekeket azzal is fenyegették, hogy zárt intézetbe kerülnek - írja a Direkt36.
Oxigénmaszkkal mentettek meg egy kutyát a mentősök, miután a tűzoltók kihozták egy lángoló lakásból
A tűzoltók hozták ki a lángok közül a négylábút, akit a rendőrök vittek a mentőkhöz. A rémült állat nemcsak ellátást, de egy kis felvágottat is kapott az életmentőktől.
„Most láttam először sírni” – Nádai Anikó és Hajmásy Péter őszintén beszélt az életmentő műtétről
A korábbi sportoló elárulta, mi fáj neki a legjobban a jelenlegi korlátozások közül. Azt is elmondta, mikorra szeretné visszanyerni az erejét.
Szőlő utcai ügy: Kormányzati díjat kapott és ma is vezető az a nevelőnő, akire terhelő vallomást tett egy fiú
A fiú állítja, a jelzése után még aznap este megverték. A nő 2022-ben vette át a Pro Caritate díjat Fülöp Attila államtitkártól.
Megvan, mikor vesznek végső búcsút Kálloy Molnár Pétertől, a család mindenkit szeretettel vár a temetésre
Az 55 éves színész rövid betegség után hunyt el. Özvegye, Lestár Ágnes közölte a nyilvános búcsúztató részleteit, ahová minden tisztelőt szeretettel várnak.
Rejtélyes körülmények között tűnt el egy magyar férfi Rotterdamban – a család csak annyit tud, hogy valaki combon szúrta, mielőtt hazaindult volna
Weinber Antal Erik szeptember 19-én szólt édesanyjának, hogy hazaindul, de soha nem érkezett meg. Azóta a telefonja néma, a bankszámlája érintetlen, és a családja a legrosszabbtól tart.
Házasság első látásra: Kiderült, hogy még mindig együtt van-e Kármen és Dani
A műsor alatti súrlódások a való életben is megmaradtak, a kommunikáció pedig végleg megromlott. A végső szót Dani mondta ki, de Kármen is elismerte a hibáit.
Hadházy Ákos: Hatvanpusztán még a kerítésen kívüli erdősávban is kerti csapról öntözik a Tiborczék által ültetett drága fákat
A független képviselő szerint a pénz nem számít, ha a miniszterelnöki család birtokáról van szó. A hétvégi túrája egyik résztvevője vette észre a kiépített öntözőrendszert és a 18 ezer forintos árcédulát.
Török Gábor a 2026-os választásról: Szűk Fidesz-győzelem a legvalószínűbb forgatókönyv
De egy hajszálon múló Tisza-siker vagy egy koalíciós kényszer sem kizárt. A kutatások szerint a kormánypárt felzárkózott, de a verseny továbbra is nyílt.
Megvan az első ítélet Matthew Perry-ügyben: börtönbe küldték az orvost, aki pénzért adta a ketamint a színésznek
Dr. Salvador Plasencia harminc hónapot kapott a Jóbarátok sztárjának haláláért. Négy társa, köztük a „Ketamin Királynő” is hamarosan a bíró elé áll.
Tanács Zoltán: Pánikreakció a Fidesz durvulása, sarokba szorítva érzik magukat
A TISZA programalkotásáért felelős vezetője szerint az, hogy a kormánypropaganda már a mesterséges intelligenciától sem riad vissza azt mutatja, hogy a Fidesz fél és vagdalkozik. Gajdos László megtámadását akkora öngólnak tartja, hogy azt „elmondani nem lehet”.
„Kettőn áll a vásár” – mondta Trump, miután Putyin kikosarazta a követeit, és megrekedtek az ukrán béketárgyalások
Bár az elnök a közmondással próbálta menteni a helyzetet, a valóság az, hogy Moszkva táncolni sem akar. Elemzők szerint egyre kisebb az esély a megegyezésre, amíg Oroszország nyerésre áll.
„A bőröd egyfajta térkép”: megmutatjuk, mit jelentenek a mitesszerek az arcod különböző pontjain
Az arc mindent elárul a rossz szokásokról, az étrendtől az alváshiányig. Ne nyomkodd, inkább értelmezd a jeleket.
Egy csokiszakértő elárulta: ez a 6 titkos összetevő az, amitől otthon is Michelin-csillagos lesz a forró csokid
Jens Knoop, egy brit kávézólánc alapítója osztotta meg a tuti tippeket, amikkel garantált a siker.
Harry herceg még Trumpnak is beszólt Stephen Colbert műsorában, a közönség egy része azonnal fújolni kezdett
A herceg mindenkit megdöbbentett a tévében nyújtott teljesítményével.
„Feltételezzük, hogy egyes felvillanások Föld körüli pályán keringő UAP-k lehettek” – állítja egy új tanulmány, amely összeköti a hidegháborús fényjelenségeket az atomtesztekkel
A kutatók szerint a jelenségek nem magyarázhatók műholdakkal, mivel a fotók a műholdak kora előtt készültek. Ezért merült fel a merész elmélet az azonosítatlan jelenségekről.
Titkos átjárók és bizarr csillár: így néz ki belülről Cara Delevingne New York-i luxuslakása
A különc otthont még az előző tulaj, Jimmy Fallon rendezte be, és a város egyik legrégebbi épületének tetején található. Az új vevő egy kulcsot is kap az ultraprivát Gramercy Parkhoz.
„Az egész világ megőrült!” – Kiakadtak a netezők az úszás közben mobilozó nő videóján
Elszabadultak az indulatok a neten, miután egy népszerű oldal közzétette a felvételt. A kommentelők szerint a nő viselkedése tökéletesen mutatja, hová tart a világunk.
„Egyből elkezdtem sírni, nem tudom, mi váltotta ki” – Hajmásy Péter a nyitott szívműtétje utáni ébredés pillanatairól vallott
Az életmentő beavatkozás öt és fél órán át tartott, Hagyma elárulta, mikorra szeretné visszanyerni az erejét.
Szilágyi János most hallott először Kajdi Csaba új műsoráról, és rögtön el is mondta, mitől lehet unalmas és hallgathatatlan
A legendás rádiós ikonikus műsora éled újjá, de ő maga is csak a sajtóból értesült róla. Meglepettsége ellenére nem fogta vissza magát, és azonnal kíméletlenül őszinte tanácsot is adott.
Tóth Gabihoz hasonlították Péter Szabó Szilvit, a kommentelők egy része kiakadt a látványtól
A NOX énekesnője egy videót posztolt új klipje forgatásáról, ami azonnal kiverte a biztosítékot. Az énekesnő egy meglepett emojival reagált a legdurvább beszólásra.
„Rosszat nem mondhatok, jót meg nem tudok” – Kitálalt az RTL-ről az influenszer, akivel Sebestyén Balázs kiabált
A csatorna eredetileg a furulyás produkciójával hívta a műsorba, de ő inkább egy médiahackkel állt bosszút.
2600 gyémánt Katalin fején, Fekete-erdő tortás koktél a pohárban – bepillantás a királyi bankettbe, ahol a német elnök is meglepődött
A 152 vendégre 45 méteres asztalt terítettek, minden apró részletnek jelentése volt.
Nyilvános lesz Kálloy Molnár Péter búcsúztatása, kiderült a helyszín és az időpont is
A család döntése szerint bárki leróhatja kegyeletét a temetésen.
Rejtélyes hang szólt Bereczki Zoltánhoz a kocsijában, másodperceken múlt a tragédia
A színész egy szilveszteri fellépésről sietett a másikra, amikor megtörtént a megmagyarázhatatlan eset.
Unod a zöld fenyőt? Amerikában 9 különböző színben lehet már vásárolni karácsonyfát!
A tulajdonos büszkén meséli, hogy van, aki a ruhájához választ lila fenyőt.
Arnold Schwarzenegger fia 14 kilót fogyott, és hirtelen megszólalásig hasonlít balkézről született féltestvérére
A két fiú nem csak nagyon hasonlít egymásra, de ugyanabban az évben is született - egyikük a házvezető nőtől.
Hajós András kőkeményen beszólt egy népszerű youtubernek, akire közben rá is függött
A zenész szerint a szakács stílusa borzalmas és modoros, mégis minden videóját megnézi. Célja, hogy megfejtse a figura elsöprő sikerének titkát.
Ariana Grande beesett arca és a többiek: tényleg bodyshaming, ha aggódunk a csontsoványra fogyott sztárokért?
A rajongók csak az egészségükért aggódnak, de a sztárok kiborulnak, mert szerintük ez veszélyes testmegszégyenítés.
Négy év után jegyezték el Miley Cyrust, aki látványos válása után most mindent a háttérben intézett
A sztár a Good Morning America műsorában erősítette meg a hírt, amit egy elképesztő gyűrűvel pecsételtek meg. Vőlegénye a zenész Maxx Morando.
A tél legnagyobb veszélyforrása: tüdőrákot okoz a láthatatlan gáz - mutatjuk, hol magas a szintje Magyarországon, és mit lehet tenni ellene
A probléma főleg a földszinti és alagsori lakásokat érinti, de a jól szigetelt új épületek is csapdává válhatnak. A hatóságok listát is kiadtak a legveszélyesebb járásokról.
„Hogy mindenki értse: ha van fénykardja, az zöld zászló” – egy új kutatás szerint az okosabb férfiak tényleg jobb partnerek
Egy friss tanulmány szerint a „kocka” pasik valóban jobb férjek, aki jobb a matematikában, annál nagyobb biztonságban van a szíved.