Tűz ütött ki egy zalakarosi szállodában, 380 embert kellett ideiglenesen kimenekíteni
Az alagsori mosodahelyiségben törölközők kaptak lángra. A tűzoltók kiürítették az épületet, majd rövid idő alatt eloltották a tüzet és kiszellőztették az alagsort.
Tovább olvasom a cikket
Magyar Péter bejelentette: 13 órától ismét élőben szólok a képviselőkhöz
A kormányfő a közösségi oldalán közölte, hogy a parlament hétfőn két, a Tisza Párt által kezdeményezett, nagy vitát kiváltó kérdésben dönt. A miniszterelnök azt is jelezte, hogy ismét felszólal a Parlamentben.
Videón, ahogy Bede Zsoltot elzavarják a vasárnapi tüntetésről a szervezők
A Sulyok Tamás és más állami intézményvezők melletti kiálláson a szervezők nem szívesen látták Bede Zsoltot, szerintük ugyanis a jelenléte roncsolja a demonstráció hitelességét. A Vadhajtások alapítója azonban nem volt hajlandó távozni.
Kitiltják az elektromos rollereket Hajdúszoboszló több területéről is, júliustól már büntethetnek
Hajdúszoboszló önkormányzata júliustól több kiemelt zónából is kitiltja az elektromos rollereket és más mikromobilitási eszközöket is, például az e-gördeszkákat és az e-bicikliket is. A szabályokat a közterület-felügyelők ellenőrzik, a szabályszegőket helyszíni bírsággal sújthatják.
Tűz ütött ki egy zalakarosi szállodában, 380 embert kellett ideiglenesen kimenekíteni
Az alagsori mosodahelyiségben törölközők kaptak lángra. A tűzoltók kiürítették az épületet, majd rövid idő alatt eloltották a tüzet és kiszellőztették az alagsort.
7,8-as földrengés után többméteres szökőár fenyegeti a Fülöp-szigeteket
Hétfőn reggel 7,8-as magnitúdójú földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteki Mindanao szigetét. Az embereknek azt tanácsolják, hogy meneküljenek magasabban fekvő területekre, vagy húzódjanak beljebb a szárazföldre.
Iránból és Jemenből is bombázták Izraelt, Ciszjordániában csapódott be egy rakéta
Iránból és Jemenből is indítottak rakétákat Izrael felé hétfőn, a lövedékek egy részét a légvédelem elfogta. Egy előőrsön három épület is megsérült, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pedig összehívta a szűk kabinetet.
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.
A képviselői tiszteletdíjak csökkentéséről és a devizahitelesek sorsáról is dönthet hétfőn a parlament
A parlament e heti kétnapos ülésének első napján, a házszabálytól eltérve, gyorsított eljárásban tárgyalhatják és szavazhatják meg a Tisza Párt két nagy horderejű javaslatát. A Ház megválaszthatja a Tisza-frakció által kezdeményezett öt vizsgálóbizottságból négynek a vezetőit és tagjait is.
Lannert Judit visszaszólt a kommunizmust emlegető Gulyásnak: Ezt a rendszert éppen a Fidesz hozta vissza
Az oktatási miniszter azt üzente, első miniszteri interjújában épp az ellenkezőjét nyilatkozta annak, amit a Fidesz frakcióvezetője állít. Szerint épp azok a kormányok verték szét diktatórikus módszerekkel az oktatást, amelyekben Gulyás Gergely is szolgált.
Élvezzük ki, hogy újra nyárias az idő, mert csütörtökön újabb hidegfront hoz lehűlést
Hétfőn és kedden még marad a kora nyári meleg, de a hét közepétől egyre változékonyabbá válik az időjárás. A fordulatot egy hidegfront hozza el, amelyet sokfelé viharossá fokozódó északias szél kísér.
Beadta első vagyonnyilatkozatát Forsthoffer Ágnes, szerinte a jelenlegi nyomtatvány alkalmatlan a vagyongyarapodás megállapítására
Az Országgyűlés elnöke úgy véli, az adatkérés elavult és nagyon hiányos, az évről évre való összehasonlítást nem teszi lehetővé, és nem biztosítja a transzparenciát. Szerinte „teljesen nyilvánvaló, hogy a hatályos vagyonnyilatkozati rendszer egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekét szolgálta”.
Irán rakétacsapást indított Izrael ellen vasárnap este, a polgári védelem bejelentette, hogy hétfőn nem lesz tanítás
A támadás miatt a tervezett érettségi vizsgák is elmaradnak, valamint csak azokon a munkahelyeken állhatnak munkába, ahol megfelelő óvóhelyek állnak rendelkezésre a légiriadók esetén.
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.
Eddig 2,3 milliárd forintba került a mintegy 300 milliárd forintért vásárolt lélegeztetőgépek raktározása
A covid-járvány idején az Orbán-kormány 17 ezer darab lélegeztetőgépet vett 28 közvetítő cégen keresztül. Ezek nagy részét sosem használták és nem tudták eladni sem.
Pindroch Csaba: Történt velem egy kis baleset, oda nyúltam, ahová nem kellett volna
A színész elárulta, hogy nem a seb összevarrása volt a legrosszabb, hanem az, amikor a jegygyűrűt le kellett húzni a bedagadt ujjáról.
Egy este vette észre a fekete foltot a bőrén a magyar szépségkirálynő, másnap már a műtőasztalon feküdt
Nagypál Krisztina egy sötét, szabálytalan anyajegy miatt fordult orvoshoz, aki azonnali kimetszést javasolt. A szövettani eredményre való várakozást a modell erős tűfóbiája is nehezítette.
Dráma a pályán: Christian Eriksen újra összeesett mérközés közben
A 34 éves dán sportoló öt éve hasonló módon lett rosszul egy mérközés közben. Akkor még a pályán, a füvön fekve élesztették újra.
Nagy Márton közpénzen élvezte a luxust, sokszor ötcsillagos hotelekben szállt meg külföldi útjain
A volt gazdasági miniszter több alkalommal is ötcsillagos hotelekben szállt meg külföldi útjain, alkalmanként több százezer, sőt milliós napi áron. Gyakran használt magánrepülőgépet is az utazásokhoz, melyeket szintén közpénzből fizettek.
Dull Szabolcs: Politikailag pikáns, és aligha nyerhető a Fidesznek, hogy Németh Balázs Magyar Pétert vádolja luxizással
Dull Szabolcs újságíró szerint a Fidesz támadása Magyar Péter balatoni fotója miatt politikailag kockázatos. Indoklása szerint a luxus vádja azért nem működhet, mert a választók ezt a fogalmat a NER-elithez társítják.
Orbán Viktor egy rövid mondattal üzent Sulyok Tamásnak a vasárnapi szimpátiatüntetés után
A volt miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg egy fotót az eseményről, melyhez csak egy rövid üzenetet írt a köztársasági elnöknek címezve. Sulyok Tamást korábban Magyar Péter szólította fel arra, hogy mondjon le a tisztségéről.
Megható videón, ahogy az Alkonyat sztárja megtudja születendő babája nemét: „Mindig is ez volt az álmom”
Taylor Lautner és felesége megható videóban mutatta meg, hogyan reagáltak, amikor kiderült születendő gyermekük neme. A nagy pillanat azonban nem ment zökkenőmentesen.
„84 év minden kedves emlékét kell néhány dobozba becsomagolnom” – eladják Fodor Zsóka feje fölül a lakást
Fodor Zsóka 84 évesen kényszerül költözésre, miután eladják a budapesti lakását. A helyzetről Hofi Gézát idézve csak annyit mondott: „van gond”, de szerinte ettől változatos az élete.
Visszahoznák a KATA adózást a cégeknek, de úgy, hogy abban nem lesz köszönet?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több modellt is kidolgozott a KATA adónem B2B-s visszaállítására. A javaslatok egy különadóval és egy új NAV-ellenőrzési módszerrel szűrnék ki a bújtatott foglalkoztatást.
Sokan fotómodellnek nézik Radnai Márk gyönyörű barátnőjét, pedig civil foglalkozása van
Radnai Márk, a TISZA Párt alelnöke egy közös fotóval erősítette meg, hogy kapcsolatban él. A fiatal nő pszichológus végzettségű, és a pár a magánéletét tudatosan óvja a nyilvánosságtól.
12 csodálatosan furcsa hely Portugáliában - és az emberek, akik miatt ez az út igazán emlékezetes maradt
Van az utazásnak egy formája, amiről ritkán beszélünk. Nem az a fajta, ami bakancslistákról, tökéletes fotókról vagy kipipált látványosságokról szól. Hanem az, amikor egy ország egyszer csak háttérré válik valami sokkal fontosabbhoz: ahhoz, hogy emberek újra kapcsolódni tudjanak önmagukhoz és egymáshoz. A mögöttünk hagyott, de még mindig bennünk élő portugáliai hét valójában erről szólt.
Beszéljünk a balatoni viharjelzésekről, mert sokan nem tudják, mikor kell azonnal partra menekülni a vízből
A katasztrófavédelem és a HungaroMet elindította a szezonális viharjelző rendszert a Balatonon, a Velencei-, a Fertő- és a Tisza-tavon. Az elsőfokú jelzés 40 km/órás szél felett, a másodfokú pedig 60 km/órát meghaladó széllökések esetén lép érvénybe.
Évi 200 ezer forintos plusz pénz jöhet a nyugdíjasoknak, de nem mindenkinek jár automatikusan
A tervek szerint a 250 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kapnák a legmagasabb, 200 ezres összeget. Az özvegyi nyugdíjasok és a több jogcímen ellátottak helyzete azonban még tisztázatlan.
AI-videó mutatta meg, hogyan néz ki Lilibet hercegnő, mert Meghan Markle és Harry herceg elrejti a gyerekei arcát
Bár a közösségi oldalakon való szerepeltetés ennek éppen az ellenkezőjét sugallja, az Egyesült Államokban élő pár nagyon is védi a két gyerek privát szféráját.
Évtizedes rejtély oldódhat meg: két baktérium indíthatja el a szklerózist, ezt a súlyos autoimmun betegséget?
A sclerosis multiplex egyik fő kiváltó oka a bélrendszerben rejtőzhet. A német kutatók felfedezése azért óriási lépés, mert egereken is igazolták, hogy a mikrobák tényleg képesek betegséget okozni.
Nem drog és nem alkohol, hanem rejtett betegség miatt esett össze az énekesnő a Budapest Park színpadán
Szolnoki Zsófia Sárát újra kellett éleszteni, miután az első szám közben rosszul lett. A kórházban derült ki, hogy egy eddig nem ismert, veleszületett szívprobléma okozta a bajt.
Ezzel az egyszerű tenyérteszttel kiszűrhető egy rejtett kardiológiai probléma
A hüvelykujj-tenyér tesztet sokan az aortaaneurizma szűrésére használják. De a pozitív eredmény még nem egyenlő a betegséggel, a valódi diagnózist csak képalkotó vizsgálatok adják meg.
Falatnyi bikiniben mutatta meg hatalmas babapocakját Szandi lánya
Bogdán Blanka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg magáról képeket. A 27 hetes terhes kismama első gyermekét várja, aki az énekesnő, Szandi első unokája lesz.
Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv számára pokol lett a Duna-parti álomotthon, eladják a házat
Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv elhagyja Alsógödöt, mivel az élet a nyári időszakban elviselhetetlenné vált. Az új otthonukat már ki is nézték maguknak a csendesebb Verőcén, távol a tömegtől.
Megtörte a csendet Bujtor István özvegye a gyászról: „Amikor elveszítettem, azt hittem, vége a világnak”
„Mindig vártam a következő napot, hetet, hónapot, hátha jobb lesz, könnyebb lesz, de nem lett.”
Sokan rosszul védekeznek a nap ellen, pedig egy elfelejtett trükk megmentheti az arcbőrödet
A kalap viselése a leghatékonyabb fizikai védelem a káros UV-sugárzás ellen, ami sokkal többet ér a reggeli naptejezésnél. A modern, UPF-szűrős anyagok ráadásul új szintre emelik a biztonságot.
Tóth Andi a vádlottak padja helyett a tanúk padján – a bíróságon elhangzott, miért úszta meg az énekesnő
A kábítószer-kereskedelemmel vádolt dílerek a vádlottak padján ülnek, Tóth Andi viszont tanúként szerepel. Az énekesnő ugyanis teljesített egy szigorú feltételt.
Súlyos intim fertőzést okozhat a nőknél 3 ártalmatlannak tűnő hétköznapi szokás
A szűk, nem szellőző ruházat, az illatosított intim higiéniai termékek használata és a cukor a leggyakoribb kockázati tényező. Felborítják a hüvely természetes pH-egyensúlyát, növelve a fertőzésekre való hajlamot.
Először azt hitte a közönség, a produkció része, amikor Szolnoki Zsófia Sára összeesett a Budapest Park színpadán
A szórakozóhely elsősegély-nyújtó személyzete a színpadra rohant, és újraélesztették az énekesnőt. A kórházban derült ki, hogy olyan szívproblémája van, amiről eddig nem tudtak.
Lehoczky Zsuzsa nemet mondott egy pikáns jelenetre, ezért gáncsolta el a filmes karrierjét Várkonyi Zoltán
Lehoczky Zsuzsa a közelgő 90. születésnapja alkalmából adott interjút a Blikknek. A Kossuth-díjas legenda azt is elmondta, hogy hálás a koráért, de a 90-es számot lelkileg megterhelőnek tartja.
Gyakran bámulja a falat mereven a kutyád? Gazdiként nem is sejted, milyen komoly dologra utalhat!
A látszólag ok nélküli viselkedés akár neurológiai problémát, például időskori demenciát vagy részleges epilepsziát jelezhet. A 11-12 éves kutyák közel harmada érintett lehet a szellemi hanyatlásban.