Újabb nők elleni merénylet: lelőttek egy 22 éves influencert Kolumbiában, videón a menekülő tettes
A támadó futárnak adta ki magát, egy csomaggal jelent meg, és amikor a lány ajtót nyitott, a férfi közvetlen közelről rálőtt.
Mind erre vártunk! Dopeman DIKHTATURHA című dalával reagált Majka Csurran, cseppenjére
A rapper keményen odaszólt Majkának és más közszereplőknek is új dalában. A DIKHTATURHA című szám pénteken debütált.
The Telegraph: Kísérletet végezhettek a spanyol áramszünet során, ami a miniszterelnök tudtával történhetett
A kísérlet célja az volt, hogy felmérjék, meddig bírja a rendszer a megújuló energiára való átállást. A következmények órákra megbénították Spanyolországot.
Ruszin-Szendi Romulusz: Azt megígérhetem, hogy a Mária Terézia laktanyáról leverjük a névtáblát, és azonnal visszakapja a Petőfi nevet
A Tisza Párt honvédelmi tanácsadóját kérdezte a Kontroll újságírója. Ruszin-Szendi kitért Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerepére, és élesen bírálta is a regnáló honvédelmi minisztert.
„Kedves Péter, Isten hozott!” Így kelt át Magyar Péter a határon – galéria
Várhatóan magyar idő szerint 14 órára fog Nagyváradra érkezni, ahol értesülései szerint a Fidesz provokációval várja. A Tisza Párt elnöke elmondta: nem szavazatok megvásárlásáért érkezett.
Nőket toboroz focizni a nőverő vak komondoros Balogh József
Fülöpházán újraindul a fociélet, már a női csapat is szerveződik. Balogh József minden edzésen ott van, és lelkesen buzdítja a pályára érkező hölgyeket.
Hogyan lehet kideríteni, hogy Tiborcz Isvánnak 188 milliárdja van? – A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány szerkesztőjét kérdeztük
Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Jászai Gellért – évről-évre egyre meghatározóbbak a NER-es világ főszereplői a leggazdagabbakról készült listán. Az ott szereplő száz ember a magyar GDP több mint 10 százalékát birtokolja – mondja Szakonyi Péter.
Hadházy: Majdnem három milliós karkötőt villantott Orbán Ráhel
Hozzátette, hogy ránézésre az öv is több százezer forintba került. Írt néhány szót Tiborcz István üzleteiről is.
Hont András: A „Zászló, zászló, szív” az önálló véleményalkotás teljes hiánya
A jobboldal egyik kedvenc ellenzéki megmondóembere egy gyorsvonat lendületével szállt bele mindenkibe, aki görbe tükröt mutatott a magyar Harcosok Klubja tagjainak.
14 EU-tagállam már biztosan fellépést tervez Magyarországgal szemben – többek csatlakozása várható
A magyar kormány lépései miatt komoly felháborodás van az EU-ban. Az uniós tagállamok szerint sérülnek az alapjogok, és újabb szigorításokra készülnek Brüsszelben.
Gálvölgyi János: Ha már kiálltam a sarokra, akkor vállalnom kell az örömlány szerepét
A színész beszélt arról, miért nem látható ma már a tévéképernyőn, mennyire érzi biztosnak Pintér Béla társulatának működését és hogy milyen a kapcsolata Majkával a Csurran, cseppen elszavalása után.
Békésen aludt a kertben, arra sem kelt fel, hogy az egészet letarolta egy hatalmas teherhajó
A norvégiai balesetnek nincs sérültje, a hajót egyelőre nem sikerült kiszabadítani. A legénység egyik tagja gyanúsított az ügyben.
Tibi atya Magyar Péterék menetéről: Nem emlékszem, mikor tapasztaltam utoljára ilyet
A mémoldal alapítója a közbeszéd állapota miatt döntött úgy, hogy részt vesz a Tisza Párt országjárásában. Szerinte a többség inkább összefogna, mintsem ellenségeket keresne.
Az Európai Bizottság az „átláthatósági” törvény visszavonását kéri az Orbán-kormánytól
A testület szerint az „átláthatósági” törvényjavaslat súlyosan sérti az uniós jogot. Ha elfogadják, jogi lépések jöhetnek Magyarország ellen.
Szijjártó Péter reagált a Trump által belengetett EU-s vámokra: Brüsszel alkalmatlan
A magyar külügyminiszter szerint az EU politikusai ismét elhibázták a tárgyalásokat. Trump bejelentése alapján a filmipartól az autókig minden érintett lehet.
Magyar Péter üzent a határon túli magyaroknak: Mindenféle hátsó szándék nélkül megyünk hozzátok
Szombaton délután érkezik a Tisza Párt menete Nagyváradra. A politikus jó előre leszögezte, hogy nem pártpolitikai céllal és nem szavazatokért érkeznek a városba.
Ez lehet az oka Muri Enikő és Tóth Szabi szakításának
A zenekarban továbbra is együtt dolgoznak, a döntés hátterében a családalapítással kapcsolatos nézetkülönbség állhatott.
„Vigyázz, Gergő, lájkoltad a Magyar Pétert!” - Kiderült, hogy mi vezetett a KDNP-s elnökségi tag lemondásához
A politikus a Partizánban beszélt arról, miért mondott le, és hogyan jutott el eddig a párton belüli konfliktus.
Váratlanul főszereplőt cserélnek az RTL sikersorozatában
A renitens rövidesen új évaddal tér vissza, de a főszereplő személye változik. A történet részletei egyelőre nem ismertek.
Magyar Péter: Gyengék vagytok, fiúk!
A Tisza Párt vezetője meglovagolt egy gémeskutat az Alföldön. Közben pedig viccesen beszólt Radnai Márknak és Ruszin-Szendi Romulusznak.
Nyilvános drogtesztet és hazugságvizsgálót követel a Házasság első látásra sztárja
Fecső Juditot a rendőrök vitték be, három feljelentés is van ellene, köztük volt férje garázsának megrongálása miatt.
Britney bepiált és rágyújtott egy repülőn
Az énekesnő állítólag vállalhatatlanul viselkedett, rá kellett szólni, mielőtt még nagyobb botrányba fullad a repülés.
Íme Meghan Markle stewardesseknek adott kézzel írt levele
A légiutas-kísérő nem igazán tudta kimondani Sussex nevét, és lekirálynőzte Meghant, mielőtt a kamerába tolta volna a kéziratot.
Herceg Erika a 0/24-es body shamingről: „életem egyik legnagyobb csodája, hogy bele tudok nézni a tükörbe”
Singh Vikit és Herceg Erikát kapta mikrofonvégre a Story, történetük pedig minden olyan embernek erőt adnak, akiket bármilyen módon megszégyenítettek már külsejük miatt. El kell jutni odáig, hogy az ember szembeszélben is megbékél magával - a csajoknak sikerült.
A SOTE mögé állt Palácsik-Ráthonyi Tímea
A várandós sztár megdöbbentő kiállást tett nemcsak a nők 10%-ért, hanem a magyar társadalom egészéért. A Semmelweis Egyetemmel közös kampányából látszik, nemcsak az anyaságra érett meg Andy Vajna özvegye.
5 csillagjegynek az életéből eltűnik a zűrzavar és betoppan a szerelem a május 26.-án kezdődő héten!
Őrült május végi bolygóállások jönnek – ez az 5 csillagjegy most végre tényleg megérti, mi fán terem a szerelem.
Váratlanul lemondta a koncertjeit, így van most a 80 éves Rod Stewart
Rod Stewartnak több koncertet is le kellett mondania, miután elkapta a Covidot.
Rossz egyedül? Így szerezhetsz új barátokat a 40-es, 50-es és 60-as éveidben
Igen, kínos lesz, de megéri belevágni!
Vilmos herceg ilyen frappánsan reagált, amikor egy rajongó megjegyzést tett Katalin külsejére
Vilmos herceg gyorsan kapcsolt, beszólásával jól meglepte a közönséget.
Íme a Barron Trumppal kapcsolatos legvadabb összeesküvés-elméletek az időutazástól az elképesztő magasságáig
Barron Trump körül újra elszabadultak az összeesküvés-elméletek.
Brooklyn Beckham feleségét, Nicola Peltzet „a legrosszabbak legrosszabbikának” nevezték, sőt: „valódi szörnyetegnek”
A luxusesküvőtől a családi drámákig egyre több történet szivárog ki arról, milyen nehéz együtt élni a milliárdos örökösnővel.
Joe Jonas arról mesélt, hogy mi volt a „félelmetes és nyomasztó” része annak, amikor elvált Sophie Turnertől
Nem, rohadtul nem az, amire elsőre gondolnál.
Újabb váratlan hír a zeneiparból: felbomlik a Margaret Island!
A magyar zenei élet egyik meghatározó zenekara úgy döntött: lezár egy korszakot.
Taylor Swift meglepő kívánsága: „Bárcsak sose találkoztam volna Blake Livelyval”
Taylor Swift lezárta évtizedes barátságát Blake Livelyval.
Itt a tévéműsor újabb áldozata: szakított a Nyerő páros álompárja, Muri Enikő és Tóth Szabi
Titkos románc, csendes szakítás, nyilvános harmónia – így lett vége a Sugarloaf belső love storyjának.
Gazdag Tibor sérült fiáról beszélt: „Bármikor bárkit megdicsér az utcán, és az emberek ezt nehezen viselik”
Gazdag Tibor ritkán hallott őszinteséggel mesélt autista fiáról: „Nemcsak a gyerek lesz autista, hanem az egész család”
A 42 éves Baukó Éva férfi nélkül vág bele a gyerekvállalásba, nem vár tovább
Túl sokat várt a nagy Ő-re, hiába. De emiatt nem akar lemondani „az élet legnagyobb ajándékáról”, a gyermekről.
Helyére rakta Tóth Andi a „coachot” aki szerint a nők nagy része férfi akar lenni, mert karriert építenek
A tanácsadó szerint ha a nők karriert építenek, meghal bennük a női minőség. Ezt a veretes baromságot Tóth Andi nem hagyta szó nélkül.
Eddig tartott a szerelem: szakított Muri Enikő és Tóth Szabi a Story magazin szerint
A miértekre egyelőre nincsen magyarázat. A lap szerint mindez csendben történt.
Rossz hírünk van: végbélrákot okozhatnak az élelmiszerek, amiket nap mint nap gyanútlanul megveszel
Mivel a fiatalok közt is egyre nagyobb arányban jelenik meg ez a borzasztó betegség, nem árt odafigyelni arra, hogy mit eszel.
Újabb nők elleni merénylet: lelőttek egy 22 éves influencert Kolumbiában, videón a menekülő tettes
A támadó futárnak adta ki magát, egy csomaggal jelent meg, és amikor a lány ajtót nyitott, a férfi közvetlen közelről rálőtt.