„Vagy te költözöl el, vagy én” – Rubint Réka ultimátumot adott Schobert Norbinak, mikor kiderült a betegsége
A rákdiagnózisa után kemény döntés elé állította férjét, mert nem akart félelemben élni. Eközben úgy érezte: „Én minden túlzás nélkül egy teljesen más ember lettem. Sokkal jobb ember lettem, pedig jó embernek tartottam magam korábban is”.
Tovább olvasom a cikket
Tragikus baleset: kiszállt az autójából, és a nyitva felejtett aknába zuhant egy nő
A 56 éves nő az Ötödik sugárúton, a Mercedeséből kiszállva zuhant a mélybe Manhattanben. A helyszínre érkező mentők eszméletlenül találtak rá, de a kórházban már nem tudták megmenteni az életét.
„Soha nem volt közöttük semmi” – Kiara Lord kitálalt Stohl András és Kiss Kriszta szakításáról
Kiara Lord, A Nagy Ő egykori döntőse reagált Stohl András és Kiss Kriszta szakítására. Szerinte a pár között sosem volt valódi kémia, és a színész csak takarózik a válásával.
Meghalt a várpalotai rendőrkapitány
Dr. Linczmayer László rendőr alezredes halálhírét a Veszprém vármegyei rendőrség közölte. „Személyében nagy munkabírású, elhivatott és kiváló kollégát veszítettünk el” - írták.
„Tőled van a gyerek?” - Solti Ádám felesége a telefonja lokátorával jött rá arra, hogy a párja megcsalja
Solti Ádám azt mondta, hogy a lakásukat újítja fel, de az app a 120 kilométerrel arrébb élő szeretője címét mutatta. A felesége végül csak annyit írt neki: „Tőled van a gyerek?”
Meghalt Scherer Péter
A magyar filmművészet ikonja 64 éves volt. Ma este virrasztást tartanak tiszteletére.
Vitézy Dávid máris kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
A közlekedési miniszter felmentette Dányi Gábort, a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesét. Pár napja a tárcavezető személyi változásokat lengetett be a vasúttársaság vezetésében.
„Vagy te költözöl el, vagy én” – Rubint Réka ultimátumot adott Schobert Norbinak, mikor kiderült a betegsége
A rákdiagnózisa után kemény döntés elé állította férjét, mert nem akart félelemben élni. Eközben úgy érezte: „Én minden túlzás nélkül egy teljesen más ember lettem. Sokkal jobb ember lettem, pedig jó embernek tartottam magam korábban is”.
Lattmann Tamás: Sulyok Tamástól nem áll távol a lemondás gondolata
A nemzetközi jogász szerint a köztársasági elnök politikailag tarthatatlan helyzetbe került. Magyar Péter május 31-i határidőt szabott neki a távozásra, Lattmann szerint eddig le fog mondani.
Elkezdtek megjelenni az új rendszámok Magyarországon
Megjelentek a magyar utakon az AU betűkkel kezdődő rendszámtáblák, leváltva a 2025 februárja óta futó AO-s sorozatot. A Totalcar szerint az első új táblákat már a húsvéti időszakban kiadhatták.
Letartóztatták a Mango-alapító fiát, apja meggyilkolásával gyanúsítják
A katalán rendőrség Barcelonában vette őrizetbe Jonathan Andicot, a Mango-alapító fiát. Az apja, Isak Andic halála ügyében indult nyomozás tavaly fordult emberölés gyanújába, miután az esetet addig balesetnek hitték.
Több népszerű ostyát is visszahívtak: ha gluténérzékeny vagy, ne egyél belőle!
A Karamell Choco Kft. által gyártott több, különböző ízesítésű ostyát a megengedettnél magasabb gluténtartalom miatt hívták vissza a forgalomból. A termék fogyasztása a gluténre érzékenyeknek komoly kockázatot jelenthet.
„Nem tekintem magam milliárdosnak” – először szólalt meg a szír üzletember, aki Szabó Zsófi férje lehet
Bassam Abouwatfa a HVG-nek nyilatkozva reagált a róla megjelent sajtóhírekre. Az 57 éves üzletember elismerte, hogy több luxustermékeket forgalmazó cégben van érdekeltsége, de magánéletéről nem beszélt.
A fék helyett a gázba taposott – A Fressnapf kirakatába hajtott egy autós Székesfehérváron
Egy idős hölgy hajtott be autójával egy Fressnapf üzlet kirakatába Székesfehérváron, a Szent Flórián körúton. A balesetben senki nem sérült meg, de a tűzoltókat riasztották, a forgalom pedig egy ideig akadozott.
Varga Judit volt államtitkára a kegyelmi ügyről: Ha volt is bármilyen befolyásolási kísérlet, az nem az Igazságügyi Minisztériumban történt
Répássy Róbert beszélt a szokatlan eljárásról, amely a Novák Katalin bukását okozó kegyelmi döntéshez vezetett. Elmondása szerint a volt államfő nem indokolta meg, miért adott kegyelmet K. Endrének, éppen ezért nincs írásos indoklás a még nyilvánosságra nem hozott dokumentumok között sem.
Az állami támogatásokkal megtolt Fidesz a veszteséges évek után 1,5 milliárdos pluszban zárta 2025-öt
A párt 2024-ben még több mint 450 millió forintos mínuszban volt. Idén azonban milliárdokkal több állami támogatást kaptak.
Gaudi-Nagy Tamás nevét hozták összefüggésbe K. Endre kegyelmi kérvényével, tagad, és narcisztikus hazug uszítónak nevezi a miniszterelnököt
A miniszterelnök egy utalása után a sajtó Gaudi-Nagy Tamás ügyvédet nevezte meg a K. Endre-féle kegyelmi kérvény lehetséges készítőjeként. Az ügyvéd a HVG-nek cáfolta, hogy ő adta volna be a kérvényt, és jelezte, a megfelelő időben további közléseket tesz az ügyben.
Sulyok Tamás hivatala kész átadni a kegyelmi ügy iratait a kormánynak
A Sándor-palota néhány órával Magyar Péter sajtótájékoztatója után jelezte, hogy együttműködnek a kormánnyal. Hivatalos megkeresés esetén átadják a rendelkezésre álló dokumentumokat K. Endre kegyelmi ügyében.
Videón, ahogy Magyar Péterékkel fotózkodnak az utasok a repülőn
Többen is közös fotót kértek a miniszterelnöktől és a külügyminisztertől a Krakkóba tartó kereskedelmi járaton. Erről Szondi Vanda kormányfő osztott meg egy videót az Instagramon.
Tíz év után a hétvégén távozhat Pep Guardiola a Manchester Citytől, sajtóhírek szerint már az utódja is megvan
Angol sajtóhírek szerint Pep Guardiola a szezon végén, tíz év után távozik a Manchester City menedzseri posztjáról. A klub állítólag már teljes szóbeli megállapodást is kötött a helyére érkező olasz Enzo Marescával.
Kapu Tibor: Nem vagyok a Fidesz űrhajósa, és nem is leszek a Tisza űrhajósa
Kapu Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette ki, hogy egyik politikai oldalhoz sem tartozik. Az űrhajós elmondta, tudatosan utasította vissza a pártrendezvényekre szóló meghívásokat is.
Váratlan eredmény: a kétnyelvűség átlagosan 4-5 évvel késlelteti az Alzheimer-kór kialakulását
Klinikai adatok szerint a két nyelvet használóknál később diagnosztizálják az Alzheimer-kórt. Ennek oka a megnövekedett kognitív rezerv, ami tovább képes kompenzálni az agyi elváltozásokat.
Meghan Markle megmutatta, mi ment a kulisszák mögött a nyolc évvel ezelőtti királyi esküvőn
A vendégek közt ott volt George Clooney és a Beckham házaspár is, a zenét pedig Idris Elba szolgáltatta. Meghan ruhájába egy titkos, személyes darabot is belevarrtak az első randevújukról.
Kiderült, milyen a tökéletes férfi- és női testalkat – rossz hír az apa-testnek és az Ozempickel fogyózóknak
Egy felmérésből kiderült, milyen az ideális testalkat. Férfiak és nők esetében sem az, amire számítanál.
„Nem kell félni tőle” – Reviczky Gábor elmesélte, milyen volt a halálközeli élménye és mit tapasztalt a „túloldalon”
A 77 éves színész a bordatörés és tüdőgyulladás után is tele van tervekkel. A gyógyulása kulcsát a tudatos mozgásban és a pozitív hozzáállásában látja.
Kiderült, miért lett jobbkezes az emberiség 90 százaléka, a főemlősöknél nem figyelhető meg ez a jelenség
Míg más főemlősök vígan elvannak mindkét kezükkel, az embernél valami megváltozott. Egy oxfordi tanulmány most megmutatja, miért lettünk ennyire egyoldalúak.
10 színész, aki nemet mondott egy szerepre, aztán végignézte, ahogy másból legenda lesz
Harrison Ford helyett Al Pacino? Szinte elképzelhetetlen lenne a csere. John Travolta is lemaradt egy Oscar-díjas alakításról. Listánkban olyan elképesztő casting-döntések szerepelnek, amik örökre átírták a filmtörténetet.
Idegen autó áll napok óta a házad előtt? A legtöbben rosszul tudják, meddig maradhat ott legálisan
Megmutatjuk, mikor vagy tehetetlen, és mikor hívhatod a közterület-felügyeletet.
„Szerintem sosem voltak együtt” – Kiara Lord kiosztotta Stohl Andrást és volt párját
A valóságshow-szereplő már hónapokkal ezelőtt megjósolta, hogy a kapcsolat nem lesz tartós. Most egy Instagram-posztban tette egyértelművé véleményét.
Örülnék, ha a szülészetekről azok döntenének, akik már szültek, és nem férfiak, meg statisztikák
A többieknek ugyanis fogalmuk sem lehet arról, min megy át ilyenkor egy nő, milyen fájdalmakat él át és mennyire kiszolgáltatott. Ezért fontos, hogy a közelben legyen működő szülészeti osztály.
A tudósok figyelemre méltó módszert találtak arra, hogyan szerettessük meg a gyerekekkel a zöldségeket
A kísérletben részt vevő kicsik háromévesen sokkal kevesebb fintorral reagáltak a répa illatára. Még a kelkáposztát is jobban fogadták.
„Ha valaki nem ismer, azt gondolná, érdekből mentem Andyhez” – Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, valójában mit adott neki a producer
Friderikusz Sándor műsorában elmondta, kapcsolatuk egyáltalán nem a pénzről szólt. Andy Vajna egy inspiráló erő és tanító volt számára, akire felnézett és tiszta szívből szeretett.
„Le van tartóztatva, mert túl szexi” – ezzel a mondattal kezdődött minden
Sabrina Carpenter és Joe Keery? Egyre többen állítják, hogy ők lettek az új álompár.
Súlyosan károsíthatja az agyat egy népszerű édesítőszer, amit eddig teljesen biztonságosnak hittünk
Ott van szinte minden „cukormentes” termékben. Egy friss kutatás szerint ez a szer gyengíti az agy védőpajzsát, utat engedve a vérrögöknek.
Így lett a maffiasorozat szinkronhangjából feleség: a 24 évvel idősebb Zorán és Hegyi Barbara szerelmének története
Barbara még első férjétől várta gyermekét, amikor munkakapcsolatba került a zenésszel. A válása után mélyült el a kapcsolatuk, amely 2004-ben titkos esküvővel teljesedett ki.
A 84 éves Barbra Streisand egészségi állapotára hivatkozva nem tud részt venni a Cannes-i Filmfesztiválon - Orvosai is aggódnak érte
A 84 éves énekes-színész Streisand egészségi állapota miatt nem tud személyesen megjelenni az idei Cannes-i Filmfesztiválon. A pontos okot azonban egyelőre nem tudni.
Sydney Sweeney pasija kitálalt: így viszonyul bombázó barátnője intim jeleneteihez
Meglepő reakció érkezett Sydney Sweeney párjától, Scooter Brauntól a színésznő egyre merészebb, intim jeleneteivel kapcsolatban. Büszke párja szakmai sikereire és elkötelezettségére.
Tovább fajult a Beckham család viszálya: fontos ünnepséget hagyott ki Brooklyn
Úgy tűnik, továbbra sem csitul a feszültség a Beckham család háza táján. Victoria és David fényűző családi ünnepségen köszöntötték Victoria édesapját 80. születésnapján, a legidősebb fiú, Brooklyn Beckham azonban nem jelent meg.
Egyetértenek a bőrgyógyászok: ez a feszes és ragyogó bőr titka – de nem mindegy, hogyan használod
A bőrgyógyászok és beauty szakértők szerint is ez az egyik leghatásosabb fegyver a ragyogóbb, feszesebb és fiatalosabb bőrért, ám nem minden formula működik ugyanúgy. A szakértők most azt is elárulták, hogyan érdemes használni és tárolni a népszerű hatóanyagot.
Letarolta az internetet a videó: Zenei pályára lép Bálint Antónia, jön az első nagy fellépés
Bálint Antónia az utóbbi időszakban egyre határozottabban építi énekesi karrierjét az internetes sikerei után. Egyelőre szabadidejéből áldoz a tanulásra és fejlődésre, de nagy tervei vannak, saját lemez kiadása is a szeme előtt lebeg.
Tragédia Windsorban: gyászba borult a királyi esemény, Károlyt lesújtották a történtek
A Buckingham Palota közleményt adott ki. A királyt és a királyi család tagjait később tájékoztatták a tragédia súlyosságáról. Az uralkodó személyes részvétét fejezi ki az elhunyt családjának.