„Valós esély ez a program Magyarország felemelkedésre” – Magyar Péter elárulta, mikor mutatják be a Tisza Párt kormányprogramját
A Tisza Párt vezetője már a kormányzásra készül. Az ATV-ben azt is elárulta, mit tenne a rezsivel és honnan szerezne ehhez több ezer milliárd forintot.
Sokkoló napló került elő: eltitkolt gyerekei születhettek Jeffrey Epsteinnek kiskorú áldozataitól
A mindössze 16 éves lány szívszorítóan írta le, hogyan segédkezett a szülésnél Ghislaine Maxwell. A pedofil milliárdos csak inkubátorként tekintett rá.
Világtörténelmi műtét: először végeztek arcátültetést élő donorról
A barcelonai Vall d’Hebron Kórház orvosai hajtottak végre részleges arcátültetést egy középkorú nőn. A beavatkozás után a nő újra tud enni, beszélni és lélegezni.
„Valós esély ez a program Magyarország felemelkedésre” – Magyar Péter elárulta, mikor mutatják be a Tisza Párt kormányprogramját
A Tisza Párt vezetője már a kormányzásra készül. Az ATV-ben azt is elárulta, mit tenne a rezsivel és honnan szerezne ehhez több ezer milliárd forintot.
„Élve maradtam” - Harsányi Levente egy pokoli év után vágott rendet az életében
A gyász és a magány mélypontjáról kellett felállnia a tévésnek, aki a sorscsapásokat egy hadjáratnak élte meg. Most elmondta, hogyan maradt talpon, és miért éppen volt menyasszonya családi ereklyéjével jelent meg a tévében.
Rajzóra közben szúrta meg háromszor a tanárnőjét egy 14 éves fiú, a nő életéért küzdenek
A dél-franciaországi Sanary-sur-Merben gyilkossági kísérlet gyanújával vettek őrizetbe egy kilencedikes diákot. A 60 éves áldozatot kórházban ápolják, az oktatási miniszter a helyszínre sietett.
Vitézy Dávid: A BKV csak délben rendelte meg a megállók takarítását a reggel óta tartó havazás ellenére
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint hiába ígértek javulást, a fővárosiak a hóban csúszkálnak. Végtelenül dühíti a nemtörődöm hozzáállás, amit a felelősöktől tapasztal.
Saját hókotrót vesz a II. kerület, nem várnak tovább a fővárosra
A polgármester szerint nem jó kiszolgáltatott helyzetben lenni a fővárosi cégek miatt. Az új járművel már akkor takaríthatják a mellékutcákat, amikor az FKF még a főutakon dolgozik.
Krakkói lányokat is beszervezhettek Epsteinnek – Donald Tusk az orosz titkosszolgálatot is vizsgálná az ügyben
Donald Tusk miniszterelnök Varsóban jelentette be, hogy egy külön elemzőcsoportot hoznak létre. A cél a lehetséges lengyel áldozatok azonosítása és a nemzetbiztonsági kockázatok felmérése.
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.
„Elsők között leszel Péter, kijön érted a TEK” – Alekosz szerint ez vár a választás után Hajdú Péterre
Alekosz a Frizbi TV kamerái előtt festett sötét jövőt Hajdú Péternek, akit egyenesen oligarchának nevezett. Szerinte úgy viszik el majd a műsorvezetőt, mint annak idején Lagzi Lajcsit.
Fotógaléria: februárban sem kímélte a havazás Budapestet
Délelőtt óta intenzív havazás nehezíti a közlekedést Budapesten, a főbb utak havasak, hókásásak. A halmazállapot-váltás határa észak felé tolódik, így a délutáni óráktól a havazást ónos eső válthatja fel.
Elhatárolódnak a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitól a bajótiak
Kovács János, a CIKÖSZ képviselője egy videóban fenyegette meg a Tisza Párt elnökét Bajóton. Az önkormányzat elhatárolódott, Magyar Péter pedig feljelentést tesz a hatóságoknál.
Krasznahorkai László a Dankó utcában biztosította támogatásáról Iványi Gábort
A lelkész a Facebookon számolt be a meglepő találkozóról. A Nobel-díjas író megígérte, hogy tartják a kapcsolatot, és tavasszal újra találkoznak egymással.
Zelenszkij az orosz rakétatámadás után: A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk
Kedd hajnalban több száz rakéta és drón csapott le Ukrajna energetikai infrastruktúrájára. Az ukrán elnök a támadás miatt módosította a küldöttség mandátumát a szerdán kezdődő béketárgyalások előtt.
Szakértők: Bűncselekmény, hogy Orbán hozzáfért a gyöngyösi tüntetők priuszához, de az is, ha csak nyilvánosan blöffölt erről
Rejtély, honnan szerezte a Fidesz a titkos aktákat, de a 24.hu szerint elképzelhető, hogy a rendőrségi arcfelismerőt is bevetették. Kádár András Kristóf szerint a bűnügyi adat különleges védelmet élvez, és annak a jogosulatlan vagy céltól eltérő kezelése, nyilvánosságra hozatala bűncselekmény.
Élet-halál harcot vív Bangó Margit, családja egyetlen dologra kéri a magyarokat
Hónapok óta küzd súlyos betegséggel a kórházban fekvő Bangó Margit, akinek a kezét egy percre sem engedi el a családja. Most megtörték a csendet, és egy drámai közleményben fordultak a nyilvánossághoz.
„Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid” – a győri polgármester szerint így próbálják kimagyarázni az 1,7 milliárdos hiányt
Pintér Bence a Fidesz-frakcióvezető által felügyelt Győr-Szol Zrt.-t bírálta a vitatott elszámolás miatt. A cég szerint a főkönyvi nyilvántartásuk igazolja a pénz meglétét, a polgármester szerint viszont ez nem valós fedezet.
Megérkeztek a Jóbarátok a McDonald’s-ba - már elérhető a Friends menü
Sokan csalódtak, hogy a menük mellé csak a figurák érkeztek meg, de számukra is van egy jó hírünk!
Tagadja a NAV, hogy razziát tartottak volna a Tisza-szimpatizáns hevesi vállalkozóknál
Az adóhatóság egy adattudományi módszereken alapuló algoritmusra hivatkozik, amely a cégek adatai alapján azonosítja a kockázatokat. A hatóság szerint ez a típusú ellenőrzés bevett gyakorlat, tavaly 80 ezer, idén is legalább ennyi várható országszerte
Kettős sorscsapás: Jákli Mónika temetése után Boráros Gábor új barátnője is autóbalesetet szenvedett
Alig telt el pár nap Jákli Mónika temetése óta, az MMA-harcosra és kislányára újabb megpróbáltatás vár. Barátnője, Dóra is kórházba került egy baleset után, amelynek részletei is kiderültek.
Napokkal Jákli Mónika halála után Boráros Gábor új barátnője is karambolozott a hírhedt 63-as úton
Boráros Gábor párja Dunaszerdahely mellett, egy kereszteződésben ütközött egy másik autóval. A rendőrség szerint nem adott elsőbbséget; mindkét sofőrt kórházba szállították.
Felére esett a nyelvvizsgázók száma – lassan senkinek nem lesz papírja a nyelvtudásáról
Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2019 óta 124 ezerről 56 ezerre esett a nyelvvizsgázók száma.
A Bridgerton-csillogás sötét titka: kőkemény napi rutin várt a nőkre, amibe simán belebukhattak
A régenskori nők napja a zongoraleckéktől a Hyde Park-i parádéig a házassági piacra való felkészülés volt. A szigorú etikett megsértése a társadalmi számkivetettséget jelenthette.
Meryl Streep húsz év után egyetlen mondattal alázza porig Anne Hathawayt
Az új előzetesben Andy Sachs már szerkesztőként tér vissza a Runwayhez, az eredeti alkotók rendezésében. A folytatás tétje a magazin túlélése a printmédia válságában, ami új konfliktusokat szül.
Esküsznek rá a náthások – pedig a legtöbben pont úgy isszák ezt a teát, ahogy a rákkutatók szerint tilos lenne
A maté tea polifenoljai és a benne lévő teobromin enyhíthetik a felső légúti tüneteket. A WHO kutatói viszont arra figyelmeztetnek, hogy a túl forró italok fogyasztása a hőmérséklet miatt rákkeltő lehet.
Chappell Roan áttetsző ruhában borzolta a kedélyeket a Grammy-n, de a botrány mögött egy zseniális trükk lapul
Chappell Roan a 68. Grammy-gálán egy 1998-as Mugler-ruhát idéző, merész szettet viselt. A megjelenést speciális protézisek tették lehetővé, amelyekkel kikerülte a közösségi média cenzúráját.
Ritka fotó került elő Stohl András első feleségéről: Tordai Éva estélyiben pózol az unokájával
Lánya, Luca Instagram-oldalán bukkant fel a kép, ami hatalmas sikert aratott.
Kék-fekete vagy fehér-arany? A fél világ rosszul emlékszik a ruhára, a tudósok szerint az agyunk vert át mindenkit
A 2015-ös internetes vita egy egyszerű fotóról indult, ami milliókat hozott zavarba. Német agykutatók megmutatták, mi zajlik az agyban, amikor a szemünk becsap minket.
Most te is beleshetsz a Lakatos Márk videóiban szereplő balatoni kecóba, amit több mint 100 millió forintért árulnak
A paloznaki házat annak idején egy videóban is bemutatta a magyar sztárdizájner.
„Ha éppen nem is egy ágyban, de egymás lelkében” – Járai Máté ezekkel a szavakkal tudatta, hogy már 27 éve van együtt a párjával, Kirával
A színész mindig gyengéden és érzelmesen beszél a feleségéről.
Érdekes lista borzolja a kedélyeket: kiderült, melyik 10 vezetéknév uralja Magyarországot
Gondoltad volna, hogy minden hatodik magyar a tíz legtöbbször előforduló vezetéknév egyikét viseli?
Gyönyörű, tehetséges nő és egy filmsztár felesége Arnold Schwarzenegger ritkán látott lánya
Katherine Schwarzenegger éveken át csendben tűrte a családi botrányt, amit apja hűtlensége okozott. Chris Pratt feleségeként azonban újjáépítette mindazt, ami egykor elveszett.
„Sokat fejlődtem. Az élet nem mindig volt kegyes hozzám, de jó tanító volt” – 49 éves lett Shakira, a „harcos nőstényfarkas”
A jellegzetes hangú, energikus kolumbiai énekesnő és dalszerző egyike azoknak, akik a latin popot világszerte ismertté és népszerűvé tették.
Ezért vedd komolyan az ártalmatlan rózsaszínű rétegnek gondolt kórokozót a fürdőszobában!
Imádja a meleg, párás környezetet. Eláruljuk, hogyan szabadulhatsz meg tőle végleg, mielőtt komolyabb bajt okoz.
Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor már a karjában tartotta az örökbe fogadott kisfiút, mégis szívszorító döntést kellett meghozniuk
A pár a fájdalmat végül a munkába és a tanításba forgatta: néhány éve zenés-játékos drámatábort működtetnek
Bianca Censori nyomdokaiba lépve kimaxolta a pucérruha-trendet Chappell Roan – szó szerint félmeztelenül jelent meg a Grammy gálán
Az énekesnő a néhai divatdiktátor, Thierry Mugler egyik leghíresebb kreációját idézte meg.
Először beszélt nyíltan a szerelméről Xantus Barbara és Laklóth Aladár, akiknek a kapcsolata mindenkit meglepett
Sosem gondolták, hogy egyszer egy pár lesznek. Mi kellett ahhoz, hogy végül egymásra találjanak, és miért nem hitt senki a szerelmükben?
„Nagyon sok örömöt és boldogságot kívánok neked” – ezzel az üzenettel küldte el lányai fotóját a pedofil Epsteinnek András herceg
Újabb döbbenetes részletek derültek ki a most közzétett Epstein-aktákból. András a képek elküldésekor már kétséget kizárólag tudta, hogy egy pedofillal levelezik.
Ezt a 9 ódivatúnak hitt dolgot már nem tanítják meg a szülők, pedig a gyerekük sorsa múlhat rajta
Sok szülő ártalmatlannak hiszi, pedig szakértők szerint éppen ezek az apróságok vezetnek a későbbi kudarcokhoz és magányhoz.
Az emberek teljesen összetörtek, miután kiderült az igazi oka annak, hogy miért hordott Ariana Grande mindig bő pulcsikat
A sztár elmondta, miért választotta azokat a ruhákat. Egyáltalán nem a divat motiválta.