Vannak ellentétek annak megítélésében, hogyan érhetjük el a békét – mondta az ukrán külügyminiszter a Telexnek
A Kárpátaljára igényt tartó Toroczkai László kijelentésére utalva azt mondta, nem engedhetik meg, hogy bármelyik oldalról érkező radikális kijelentések megzavarják a kétoldalú kapcsolatokat.
Tovább olvasom a cikket
A harmadik Batman, aki Oscart nyert, egy önpusztító, zárkózott kaméleon – Christian Bale 50 éves
A gépészben csontvázvékonyra fogyott, a magánéletben őrjöngő, dühkezelési problémás figurának adták el, Oscar-díjas és zseniális. Elmesélünk róla pár titkot.
Mi lehet ez? Putyin grimaszai és dülledt szeme miatt újra az orosz elnök egészségi állapotát találgatják
Az orosz elnök Lukasenkával találkozott hétfőn. A szentpétervári megbeszélésen néha egész furcsa dolgokat művelt az arcával.
Rendőrök menekítették ki a sóskúti polgármestert és az akkumulátor-ipari cég képviselőit a lakossági fórumról
A helyiek nagyon nem szeretnék az Alsózsolcáról megörökölt gyárat. A település első embere váratlanul lemondta a lakossági tájékoztatót.
Balatoni gasztrofesztivál a szezonon kívül – márciusban startol a Taste Balaton
Gasztro-őrült vagy? Kívánod a Balatont télen-nyáron? Akkor ezt a fesztivált imádni fogod!
Miután megszúrták, még 20 percig magánál volt – de tudta, hogy nemsokára meg fog halni
A 48 éves rockzenészt párja válófélben lévő férje és annak fia ölte meg. Az áldozat az átlagosnál nagyobb fájdalmak között halt meg.
Döbbenetes fordulat: mégis él Góliát, az orvvadászok által meglőtt szarvas
Eleinte úgy tűnt, a Farkasemberként ismert állatidomár két állatát ölték meg. Most a Testről és lélekről szarvasa sérülten került elő a környéken.
10 jel ami arra utalhat, hogy alkoholista vagy
Az alkoholisták közül sokan maguknak sem ismerik el a függőségüket. Vannak, akik csak így tudják oldani a hétköznapi stresszt, másoknál azonban személyiségtorzulást is okozhat az elvonási tünetekről nem is beszélve.
„Ez egy rémálom, igazi világsztár volt” – megszólalt a Farkasember, akinek lelőtték szelíd szarvasait
Beszélt az RTL Híradónak Enyedi Ildikó is, akinek Berlinben Arany Medvét nyert filmjében szerepelt az egyik megölt állat.
Svéd NATO-csatlakozás: nem fog február vége előtt szavazni az országgyűlés a kérdésről
Ezt maga Szijjártó Péter jelentette be, aki szerint nincs olyan messze a Parlament rendes ülése, hogy értelme legyen előbb összeülni a képviselőknek.
Gyűlöletkeltő felirat volt kiírva egy kecskeméti italbolt LED-kijelzőjére
Az eset miatt mind a Roma Szeretetszolgálat, mind a hely tulajdonosa feljelentést tett. Utóbbi szerint az üzlet rendszerét feltörték.
Családi tragédia: holtan találták a kisgyermeket és az anyját Jászszentandráson
Két holttestet találtak január 29-én az esti órákban egy családi házban. Az elsődleges adatok szerint a hároméves gyermek halálát idegenkezűség okozta, a 40 éves nő pedig öngyilkos lett.
Az utolsó szó jogán: „Fenyő János halála az én életemet is tönkretette" - mondta Gyárfás Tamás
„Fenyő Jánost valaki megölte, az ő halála, amelyhez semmi közöm nincs, az én életemet is tönkretette” – ezt mondta az utolsó szó jogán Gyárfás Tamás a Fővárosi Törvényszéken.
Melegünk lesz a jövő héten, lehet, hogy itt a tavasz?
Lehet, hogy vége a télnek? Átmenetileg biztosan! A legfrissebb előrejelzések szerint csapadék nem várható az előttünk álló napokban, a hét végétől pedig már 10 fok is lehet a napi legmagasabb hőmérséklet hazánk területén.
Videón, ahogy Koltai Róbert párja reagál a volt feleség, Pogány Judit szavaira a közös öregkorról
Koltai Róbert jelenlegi párja nem hagyta szó nélkül Pogány Judit nyilatkozatát, amiben arról beszélt: a színész elvette tőle azt a lehetőséget, hogy együtt öregedjenek meg.
Akár bele is halhat, aki a lelőtt gödöllői szarvas húsából eszik
Két napja kaptak olyan oltást Horkai Zoltán lelőtt szarvasai, amik fogyasztás után komoly betegséget vagy akár halált is okozhatnak. Az idomár párja szerint a vakcina nemcsak az emberekre, hanem például a kutyákra is veszélyes lehet.
Pillantson be Ön is Putyin titkos „horgásztanyájára” – videó az orosz elnök fényűző luxusvillájáról
Leleplezték az orosz elnök egyik titkos luxusvilláját. Drónnal készült felvételt tettek közzé arról a méregdrága észak-oroszországi ingatlanról, ami Vlagyimir Putyinhoz köthető. A „horgásztanyáról” nem hiányzik a helikopter-leszálló és a privát vízesés sem.
Videón, ahogy álruhás izraeli kommandósok végeznek három terroristával egy kórházban
Biztonsági kamerás felvételeket tettek közzé az interneten arról, hogy álruhás izraeli fegyveresek hatolnak be egy kórház előcsarnokába, majd csendben felszaladtak a harmadik emeletre és hangtompítós fegyverekkel végeznek három terroristával.
Brüsszelt ekézte Orbán: szerinte valóban létezik „a pénzügyi blokád és a zsarolás forgatókönyve”
Orbán Viktor szerint „egyfajta zsarolási útmutató” az a cikk, ami a napokban jelent meg az uniós források blokkolásáról a Financial Times című lapban. A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság ideológiai háborút folytat Magyarország ellen.
Szörnyű kegyetlenség: valaki lelőtte a Farkasember két szelíd szarvasát
Horkai Zoltán évtizedek óta a nemzetközi filmvilág egyik legmenőbb idomárjának számít. Az elpusztult szarvasok egyike Góliát, az Oscarra jelölt Testről és lélekről című filmből ismert állat.
Vannak ellentétek annak megítélésében, hogyan érhetjük el a békét – mondta az ukrán külügyminiszter a Telexnek
A Kárpátaljára igényt tartó Toroczkai László kijelentésére utalva azt mondta, nem engedhetik meg, hogy bármelyik oldalról érkező radikális kijelentések megzavarják a kétoldalú kapcsolatokat.
Koltai Róbert párja reagált Pogány Judit meglepő vallomására
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő sérelmezte, hogy nem tudtak együtt megöregedni Koltaival.
Itt egy olcsó és illatos trükk, amivel hatékonyan eltávolíthatod a penészt az otthonodból
Ráadásul teljesen természetes összetevőből áll, így a környezetet is kíméled.
Vírusként terjed a videó, amin egy influenszer megszoptatja húga babáját, hogy annak legyen ideje kicsit magára
A kommentekből kiderül, hogy habár sokan nem értenek ezzel egyet, sok esetben akár életmentő is lehet, ha valaki besegít a szoptatásban.
Fogadjunk, hogy ezt az emoji trükköt még nem ismerted, pedig ezt is tudja az iPhone
Megint kiderült egy új funkció, ami ugyan kevésbé hasznos, de legalább menő.
5+1 édes üzenet, ha most kezdtetek randizni, de feltüzelnéd egy kicsit a hangulatot
Hamarosan itt a Valentin nap, ideje szintet lépni.
Radics Gigi a műtétje után: „Őszintén szólva voltam már jobban lelkileg”
Endometriózis miatt került sor a beavatkozásra, azóta lábadozik az énekesnő.
Kanye West borzasztóan felháborodott és kitépte egy riporter kezéből a telefont, amikor az feleségéről kérdezte
Ezután nem túl kedves stílusban kioktatta az újságírót.
Most már hivatalos: Sophie Turner Instagramon posztolt közös képet új pasijával
Eddig csak lesifotósok képein lehetett őket együtt látni, de a színésznő most felvállalta kapcsolatát a nyilvánosság előtt.
Megnősül a Gossip Girl sztárja, a Chuck Basst játszó Ed Westwick
Egy svájci síparadicsomban kérte meg barátnője, a gyönyörű színésznő kezét.
Parti Nóra őszintén vall az anyaságról: „Nagyon sokszor lenne kedvem kiszállni az egészből”
Parti Nóra idén tölti be az ötvenet és ezt egyáltalán nem is szégyelli. Több mint 30 éve van a pályán, elsősorban mégsem színésznek, hanem anyának érzi magát. Nórával Rutai Gábor beszélget.
„Patakokban folyt a könnyem már ekkor, és persze, hogy igent mondtam” - árulta el eljegyzése részleteit Dobos Evelin
A lánykérésre egy meseszép thaiföldi tengerparton került sor, idilli körülmények között.
Ez Margot Robbie bizarr zuhanyzási szokása, amitől szerinte tökéletesen zárul minden nap
Egyeseknél a zenehallgatás vagy a sorozat-nézés, másoknál a futás. Margot Robbie azonban teljesen mást talál kielégítőnek, ha az esti lazításra gondol.
Ezt az 5 biztonsági hibát te is elköveted a telefonoddal egy hacker szerint
Sőt, ha csak a telefonoddal hibáznál ekkorát, még örülhetnél is. De az összes eszközödön elköveted.
Kanye West kitiltotta feleségét a közösségi médiából - ez a bántalmazó kapcsolat tankönyvi példája
Csak a lány érdekében, természetesen. Mi más is juthatna eszünkbe?
Katalin hercegnőt két hét után kiengedték a kórházból - máris komoly hibáról suttognak bennfentesek
A walesi hercegnőt január 16-i sikeres hasi műtétjét követően végre hazaengedték a kórházból. Minden rendben - állítja a palota.
Diana hercegné szelleme hátborzogató üzenetet küldött egykori komornyikjának - állítja a férfi
Van, aki hisz a szellemekben, és van aki nem. Úgy látszik, az egykori komornyik nem csak hisz benne, de beszélgetni is tud Diana szellemével.
Ebben a három helyzetben semmiképp ne használj csapvizet - figyelmeztet az orvos
Bár mindenki épp rábeszélni próbál, a csapvíz súlyos fertőzéseket okozhat, ha nem megfelelő helyzetekben használják - figyelmeztetett egy orvos.
Videóval! Megvan 2024 legszexibb pasija - Jeremy Allen White!
Még szokjuk, hogy a csüggedt konyhafőnök ilyen is tud lenni, ha lehúzza magáról az izzadt trikót, de tény, hogy nehéz levenni róla a tekintetünket.
Ben Affleck és két felesége meg az összes gyerek együtt kirándultak - jól működik a mozaikcsalád
Vannak exek, akik nem bírják egymást látni sem, és vannak új házastársak, akik nem is engedik, hogy a régiek találkozzanak. Ben Affleck családja nem ilyen.
Már biztos: a Földön minden kékszemű ember egyetlen ős leszármazottja
Nehéz elhinni, hogy minden egyes kékszemű ember rokona egymásnak, de már tudjuk, miért nem lehetetlen.