Vitézy: Olyan, mintha egyetlen célja maradt volna a fővárosi Fidesznek: hogy mindenki érezze magát rosszul Budapesten
A vidéken kocsmaprogrammal kampányoló Fidesz Budapesten azzal próbál engem besározni, hogy én vagyok a kocsma Don. Zseniális! - írja a fővárosi képviselő.
Brutális támadás Szombathelyen: hasba rúgták a kismamát, lehet, hogy elvesztette a babát
A fiatal nő a párja 17 éves exével veszett össze, majd egy csapat férfi is rátámadt. Állítása szerint legalább harmincan estek neki.
Szoboszlai Dominik kihagyta a Liverpool edzéseit - bármikor megszülethet a kislánya?
Pénteken és szombaton sem vett részt a tréningen a magyar középpályás. A következő meccset az AC Milan ellen játssza a Liverpool, Szoboszlai játéka egyelőre kérdéses.
Tragédia Vietnámban: legalább 34 ember meghalt, amikor felborult egy kirándulóhajó
A Wonder Seas nevű hajón 53 ember utazott, köztük sok vietnámi család Hanoiból. A mentés nehezen halad a szakadó eső miatt, eddig 11 embert sikerült élve kimenteni.
Kiderült, hogyan lehet akár másnapra is szakrendelési időpontot foglalni
Az EgészségAblak applikációban már 1,8 millió szabad időpont közül lehet választani. A rendszer célja a várakozási idők csökkentése és a betegutak egyszerűsítése.
Új pártot alapított a Tiszából kilépő Farkas Dezső - már a nevét és céljait is bejelentette
Az IRÁNY – a Jövő Pártja három alappillér mentén képzeli el Magyarország jövőjét. Technológiai fejlődést, tisztességes államot és a magyar tehetségek támogatását ígérik.
Amerikából Oroszországig menekült egy család a „woke” elől – most az ukránok ellen küldték harcolni az apát
Elegük volt az LMBTQ-propagandából, ezért a háborús agresszor országba „menekült” a család. Az apa fizetés és orosz nyelvtudás nélkül került az ukrán frontra.
Csókkamerás botrány: egy még kínosabb felvétel került elő a Coldplay-koncerten lebukó hűtlenekről
A felvételen már csók is látható az Astronomer vezérigazgatója és a cég HR-vezetője között. A történtek miatt vizsgálat indult a cégnél.
Meztelenül tűnt el egy nő Biatorbágyon, az erdőben találták meg
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat számolt be az akcióról. A mentésben a rendőrök, a polgárőrök és a mentők is részt vettek.
A Pfizer-vakcina átmenetileg módosíthatja a szaruhártyát, de a hosszú távú hatások még kérdésesek
Török kutatók szerint a szaruhártya belső rétegét is érintheti az oltás hatása. A látásra egyelőre nincs bizonyított veszély, de hosszú távon nem kizárt a probléma.
Pálinkás József: Ez a kormány képtelen a korrekcióra, makacsul ragaszkodik minden ostoba döntéséhez
A korábbi miniszter szerint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kormányzati tervek illúziókra épülnek. A kutatóintézeti rendszer átalakítását is felülről döntötték el.
Sebestyén Balázs régi álma vált valóra 48. születésnapján
A rádiós műsorvezető szerint nem véletlen, hogy pont a születésnapján tett sikeres vizsgát. Úgy érzi, ez egy jel volt az élettől, hogy itt az idő a változásra.
Tömegbe hajtott egy autós Los Angelesben - legalább harmincan megsérültek
A tömeges gázolás szombat hajnalban történt East Hollywoodban, egy zenés rendezvény közelében. Hét ember életveszélyes állapotban került kórházba.
Utoljára búcsúzott el az apa a gyerekeitől – megosztotta a feleség a megrázó felvételt
Adriana férje dolgozni indult, de soha nem tért haza. A háromgyermekes anyát összetörte a tragédia, most a gyászról és a függőségről mesél a közösségi oldalain és egy poscastban is.
Tarolt a Kamaszok a Netflixen – messze a legnépszerűbb sorozat lett, a második és a harmadik is a Squid Game
A Netflix közzétette, mit nézett a világ 2025 első felében: magasan győztek a brit, koreai és skandináv sorozatok. Az angol nyelvű tartalmak dominanciája megtört, jönnek a nemzetközi sikerfilmek.
A nő összeomlott, amikor kiment a konyhába: 70 csibe kelt ki a bolti tojásokból
A kínai nő 90 tojást vett egy szupermarketben, de nem számított arra, hogy többségükből élő állat lesz. A család végül megtartotta a csibéket, akik azóta az udvaron csipognak.
Ez volt Magyar Péter különös mozdulatsora: Népszerű tiktokos mémet mutatott be a kenutúrája során
A Tisza Párt politikusa aura farmingolt egyet a Tiszán, és ezzel felrobbantotta az Instagramot. De vajon pontosan kit is utánzott?
„És ebből 14 ezer a NER-es gyarapodás!” – a kommentelők beszólogattak, amikor Lázár bejelentette, hogy az elmúlt 15 évben 10 ezer milliárdról 25 ezer milliárdra nőtt a magyarok vagyona
A kommentelők szétszedték az állítást. Volt, aki az inflációra hivatkozott, míg mások szerint az NER közeli üzletemberek vagyonai húzzák fel az összeget.
Megette a 2 milliárdot érő műalkotást egy látogató – majd kiderült, hogy ez egyáltalán nem is baj
A híres banános modern művészeti alkotásnak csak egy részét fogyasztotta el a férfi. Azt hitte, ezzel bekerül a művészettörténetbe, de csalódnia kellett.
Mémgaléria – műalkotások ezrei születtek a lebukott főnök csókkamerás felvételéről: Donald Trump, Homer Simpson és az ananászos pizza sem maradt ki
Mutatunk egy nagyobb csokorra valót az ötletes, nem egy esetben morbid átalakításokból. Számos popkulturális utalás is van közte, de némelyiket maga az élet ihlette.
Vitézy: Olyan, mintha egyetlen célja maradt volna a fővárosi Fidesznek: hogy mindenki érezze magát rosszul Budapesten
A vidéken kocsmaprogrammal kampányoló Fidesz Budapesten azzal próbál engem besározni, hogy én vagyok a kocsma Don. Zseniális! - írja a fővárosi képviselő.
Egyetlen lépéssel megelőzheted, hogy hamar tönkre menjen a hűtőd, de fogadjunk, hogy te sem csinálod
Sokba kerülhet, ha figyelmen kívül hagyod ezt a szokást, és nem fogadod meg a szakértők tanácsait.
Kirúgták a Hilton reggelizőjéből a 26 éves nőt, mert pizsamában és flipflop papucsban ment le
Szerinte nevetséges indokkal zavarták el, mert jobban nézett ki, mint a többi szállóvendég.
Osvárt Andrea együtt reggelizett a kislányával – Ezzel a kis csodával lett teljes az élete
A nemzetközi karriert befutott bájos magyar modell-színésznő idén januárban adott életet gyermekének, Luna Grétának.
Megszólalt a nő, aki a videót csinálta a Coldplay koncerten a lebukott szeretőkről
A 28 éves Grace Springer véletlenül tenyerelt bele a sztoriba. Elmondta, végül miért döntött úgy, hogy kínos jelenetet feltölti TikTokra.
Orosz Barbara végre nem csak a férje árnyékát mutatta meg
Újabb szerelmes fotót tett közzé franciaországi nyaralásukról.
Kiderült, mit mondott a Coldplay koncerten lebukott férfi a szeretőjének a videón
Az egyik legnagyobb brit bulvárlap szakértőt fogadott, aki szájról olvasás alapján fejtette meg, mi hangzott el a kínos jelentben.
„Gyönyörű vagy, nagylelkű vagy” – Pink leírta a férjének, mi az az 50 dolog, amit szeret benne
Ezzel a listával lepte meg a párját az 50. születésnapján. Csodálatos, megható és vagány szerelmi vallomás.
Emlékkoncertet adnak a feledhetetlen, csupaszív Bényi Ildikó tiszteletére
Az orgonakoncert nemcsak zenei élmény lesz, hanem egy szívet melengető, közösségi búcsú egy olyan embertől, akit sokan saját családtagjukként szerettek.
KVÍZ: Mesebeli macskák - mesekönyvek, rajzfilmek híres cicái, felismered őket?
Mesekönyvek, gyerekkönyvek, képregények, vagy rajzfilmek tíz macskaszereplőjét kell ebben a játékban felismerni.
Így reagált a feleség a Coldplay koncert csókkamerájával lebukott hűtlen férj akciójára
Mivel a jelenetről készült videó gyakorlatilag órák alatt terjedt el a közösségi oldalakon, a felvételen látható férfi nejéhez is eljutott.
Megszólalt Fodor Zsóka a váratlanul elhunyt Schmuck Andor temetéséről és a végrendeletről
Schmuck Andor még életében előre gondoskodott arról, mi történjen a vagyonával, és már a sírhelyét is megváltotta.
Chris Hamswoth ilyen szeretettel köszöntötte fel magyar származású feleségét
Elsa Pataky anyai ágon erdélyi magyar felmenőkkel rendelkezik. A pár Hollywoodtól távol, egy gyönyörű helyen él, és igyekeznek hagyományos értékek szerint nevelni a gyermekeiket.
Palya Bea: „Gyönyörű férfiakat szerettem, és nagyon sok fájdalmat is okoztak”
Az énekesnő egy interjúban arról is beszélt, mit köszönhet a gyermekei apjának, mit tanult a volt párjától pusztán abból, hogy együtt voltak.
Vasvári Vivien titokzatos utalást tett – csak nem újra terhes? Találgatnak a rajongói!
Sokat sejtető Instagram-történetet tett közzé nemrég Instagramon egy kérdésre válaszolva, és most a képet próbálják megfejteni a netezők.
Így élvezte a vakációt a hármasikrekkel Rúzsa Magdi az újvidéki Duna-parton
Mióta megszülettek Rúzsa Magdi gyermekei, sokkal gyakrabban tér vissza szülőfalujába, és szülőföldjére, a Vajdaságba.
Nem hajlandók elárulni, melyik budapesti szállodában foglaltak lakosztályt Jennifer Lopeznek
Annyit lehet tudni, hogy a popdíva elképesztően nagy, több mint száz fős stábbal érkezik Magyarországra.
Aggasztó jelek utalnak arra a palotában, hogy III. Károly király elveszítheti a rákkal vívott küzdelmet
A király annak idején azt mondta beiktatásakor, hogy az uralkodói szerepet addig vállalja, amíg az élet engedi.
Megszületett Ráthonyi-Palácsik Tímea második gyermeke: egy sztárról kapja a nevét a kislány
Leírhatatlan az influencer boldogsága, hiszen annyi műtét és kezelés után már maga sem hitte, hogy egyszer édesanyává válhat.
Ezekből a tünetekből tudhatod, hogy ugyanabban a betegségben szenvedsz-e, mint Donald Trump
Az Egyesült Államok elnöke nemrég átfogó orvosi kivizsgáláson vett részt, akkor derült ki a probléma.
Ez a 14 évvel fiatalabb, csinos nő csavarta el Palik László fejét – vele akarja leélni az életét a tévés
Több mint 20 éve ismerik egymást, de csak néhány évvel ezelőtt lobbant lángra a szerelem köztük, amikor újra összefutottak.