Young G erős kijelentése: „Baromira nem ajánlom, hogy menhelyről vigyél haza kutyát a kisgyereknek”
Hároméves kislányuk mellé vettek egy fajtiszta kutyust, ami miatt kaptak hideget-meleget.
Tovább olvasom a cikket
Véget ért a fővárosi újraszámolás, százával találtak érvényes szavazatokat
Korábban az első 8 kerületből már 141 szavazatot minősítettek érvényesnek. Előzetes várakozások szerint Vitézy Dávidnak nagyobb oka lehet az örömre, bejelentés csak 17 óra után várható.
Trump fia az MMC-ben: Ha apám nem nyeri meg a választást, ez a háború örökké fog tartani!
Szerinte ha az apja hatalomra kerül, „öt perc alatt véget vetnek az ukrajnai háborúnak”, mert „ezek nem olyan bonyolult dolgok, ha nem vagy teljesen idióta”. Szó esett a Soros-hálózatról is.
Az eddigi legjobb Godzilla-filmben kedvenc szörnyünk senkit sem kímél!
Godzilla hazatért, és erősebb, mint valaha. Oscar-díj a vizuális effektekért, kíméltlen városrombolás, mély, emberi történetek. Ilyet is csak a japánok tudnak.
„Nem egybites a lemez, de így reprezentál hűen engem” – Premieren CéAnne új albuma
„A Heading Home dalai néhány kivétellel egy évemet ölelik fel, amikor kiléptem egy hosszú kapcsolatból, és a harmincas éveimben először kezdtem el hosszú idő után egyedül élni” – mondja az énekesnő.
Horror a buszon! Videón, ahogy egy szarvas bezúzza az ablakot
A buszon hat utas tartózkodott, közülük hárman megsérültek és kórházba kerültek. Később kiderült, hogy a szarvas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a buszon elpusztult.
Az új kulturális és innovációs miniszter következetesen nem tudja helyesen leírni a munkahelye nevét
„Kultúrális és Innovációs Minisztérium”, írta Hankó Balázs nemcsak a 2024-es, hanem a 2023-as személyijövedelemadó-bevallási adatlapján. Csakhogy a „kulturális” nem hosszú ú-val írandó.
Tragédia Svájcban: Robbanások és tűz egy mélygarázsban – két ember életét vesztette
A mélygarázs fölé épített tornyot is elérte a tűz. Közel száz embert evakuáltak.
Elutasították a Karinthy gimnáziumból polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok keresetét
A bíró az ítélethirdetéskor elismerte, hogy a tanárok kiléptek a meghatározott keretek közül egy nagyobb cél érdekében, de hangsúlyozta: „a szabály az szabály”. A tanárok szerint viszont kirúgásuk aránytalan és eltúlzott volt, és félelemkeltési céllal történt.
Semjén Zsolt bejelentette: Magyar Péter miatt kilép a KDNP az Európai Néppártból
Pedig Semjén májusban még azt nyilatkozta: fel sem merült, hogy a KDNP kilépjen az Európai Néppártból, történelmi jogon vannak ott, és ez a nemzeti érdekük is.
Szoboszlai Dominik és Hajdú B. István együtt „énekli” az idei EB dalát – egy kis csavarral
Ha már idén még nincs valódi magyar EB-dalunk, csináltak egyet mesterséges intelligenciával. A szöveget állítólag valódi ember írta.
Miló Viki 23 éve egyedül él, most párt szeretne a 8 kutyájával együtt
Miló Viktória elmondta, hogy egy párkapcsolatban nagyon alázatos és kedves tud lenni, nemrég pedig főzni is elkezdett tanulni, hátha ez a dolog „akadálya”.
Karácsony: Vitézy Dávid az egész kampányát arra építette, hogy nem a Fidesz jelöltje, most mégis azoknak a szavazatában bízik, akik Szentkirályi Alexandrára és rá is szavaztak
A főpolgármester szerint „a jogorvoslat persze mindenkinek jár, legalább tovább tisztul a kép”. Péntek délutánra demonstrációt is szervez.
Rogán Antal: Ha belenyúltam volna a Schadl-ügy aktáiba, akkor maga szerint lenne benne ilyen beszélgetés?
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel csütörtökön jelent meg az interjú, amiben többek között Varga Juditról is beszélt. Most újabb részleteket emelt ki a 444 a beszélgetésből.
Tüntetést hirdetett Bayer Zsolt az EU budapesti képviselete elé péntek délutánra
A napi egymillió eurós Európai Bíróság által kiszabott büntetés ellen tiltakoznak. A publicista szerint „ez nem ítélet, hanem az Európai Bizottság politikai furkósbotja”.
KVÍZ: Ismered a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányait?
A válogatottnak eddig 55 különböző szövetségi kapitánya volt, valamint két alkalommal, összesen 8 mérkőzésen válogató bizottság irányította a csapatot. Ismered őket?
Orbán: Brüsszel egy nyálas, váladékos, csigaszerű közeg
„A nem világos beszéd, a tolvajnyelv a magyar politikában büntetendő, Brüsszel pedig így beszél. A magyarok ott kilógnak a sorból, mert egyenesen fogalmazunk. Ott van a sunyiság, ez egy nyálas, váladékos, csigaszerű közeg, nem a mi világunk” – fejtette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
Újraszámolják a szavazatokat Győrben is
A városban a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület színeiben indult, az LMP és a Momentum által is támogatott Pintér Bence 440 szavazattal győzte le a fideszes polgármestert, Dézsi Csaba Andrást. Hétfőn reggel újraszámolnak.
Egy dandártábornokot kellett Szegedre küldeni, hogy újrainduljon a gyermeksebészeti ellátás
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ellátási területén, a dél-alföldi régióban április közepétől június elejéig gyakorlatilag nem volt gyermektraumatológiai ellátás. Egy dandártábornok odautazott.
Orbán Viktor a Magyarországra kiszabott óriásbüntetésről: Töröm a fejem, hogy nekik jobban fájjon, mint nekünk
Reagált a döntésre a magyar miniszterelnök. Szerinte Soros György bírósága hozta ezt az ítéletet.
Elsöprő többséget szerzett Magyar Péter pártja a külföldön leadott szavazatoknál
A külképviseleti névjegyzékbe 21 458 választópolgárt vettek fel, és 18 661-en el is mentek szavazni. Az urnákban lévő borítékokban 17 234 érvényes szavazólap volt; lebélyegzett, de érvénytelen 1205 szavazólap.
Naomi Watts másodszor is férjhez ment ugyanahhoz a férfihez
Az is kiderült, miért Mexikóban volt a ceremónia.
Friss fotóval: most már óriási Kulcsár Edina bababocakja, mit tippelsz, mennyi ideje van még a szülésig?
Egy órája tette ki magáról a képet, amin nagyon jól látszik a hasa, lehet találgatni mikor érkezik a baba.
„Nem tudod megvédeni magad” – Szörnyű hatással volt Billie Eilishra, hogy fiatalon lett híres
Természetes, hogy a fiatal tehetség sokat változott az évek alatt, a közönség azonban gyakran kritizálja emiatt.
Így vihetsz plusz poggyászt a repülőre anélkül, hogy többet fizetnél érte - egy TikToker elárulta a titkot!
Szerencsére egy nő elárult egy okos trükköt, hogy hogyan vihetsz fel többet a fedélzetre.
Hihetetlen a hasonlóság: Jude Law fia, mintha apja fiatalkori mása lenne
A 27 éves Rafferty szinte át is vehetné apja korábbi szerepeit.
Van egy dolog, amit csak Vilmos hercegnek engednek meg az egész királyi családból - és mindenki irigyli érte
Vilmos herceg és Katalin egy nagyon különleges kiváltságot élvez, amit a többi unokatestvér nem tehet meg.
Szakított Gisele Bündchennel az edző pasija - az is kiderült, miért maradt újra egyedül a modell
A modell ex-férjét, Tom Brady-t okolja érte. El is mondjuk, miért!
Ne hagyd, hogy a stressz kicsináljon - 4 vészjelzés, hogy pihenned kell
A testünk mindig jelez, kérdés, hogy észrevesszük-e, vagy ha igen, hiszünk-e neki.
Elképesztő lehetőséget kapott Csobot Adél, hamarosan repül is a tengerentúlra
Amerikai stábbal forgathat.
Vastag Csaba felesége soha nem járt színházban - így élte meg a mostani, első alkalmat
Ez egy elég meghökkentő történet.
Krúbi új dala a foci Eb ‘nemhivatalos’ himnusza lehet: „Utálom az RB Leipzigot”
A 29 éves magyar énekes csütörtökön tette ki a „Ich Hasse den RB Leipzig”, vagyis „Utálom az RB Leipzigot” című dalát. De ennek komoly oka van.
Steiner Kristóf: „Lehet egyszerre magyarnak és vegánnak lenni”
A vegán kolbász az egyik legmegosztóbb téma, ami a húsevők és vegánok között elő tud kerülni. Pedig nem ördögtől való dolog ez, mutatunk is hozzá egy jó receptet.
Rémálom volt Kate Winslet számára a Titanic ikonikus csókjelenetének forgatása Leonardo DiCaprióval
A színésznő visszanézte a film egyik legromantikusabb jelenetét, és elárult pár izgalmas részletet.
Bátran megmutatta husis, meztelen combjait a lassan 52 éves Sofia Vergara
A színésznő már nagyon várja a nyarat.
Nem hiszed el, milyen brutál hasizmot villantott a kétgyerekes Dér Heni
Kirobbanó formában van a 38 éves énekesnő.
Kisbabát vár az Exatlon sztárja, Busa Gabi, csodálatos fotóval tudatta az örömhírt
Látszik, hogy mámoros a boldogságtól. „A legnagyobb boldogság” – írta Instagramon.
Semmi sem bizonyítja jobban Meghan Markle nárcisztikus személyiségét, mint hogy magasról tesz a férje rákbeteg családtagjaira
Podcastben elemezték Harry herceg feleségének viselkedését. Egy szakértő szerint rengeteget árt a királyi családnak.
Lolát éppen kirúgták, amikor rátalált a szerelem - „Találkoztam valakivel, akiben erő és energia van”
Emiatt igen érdekes randikon voltak túl már az elején, de kapcsolatuk azóta is erős, olyannyira, hogy már össze is költöztek, a gyerekvállalástól sem zárkóznak el.
Magyar nevet is adott a gyerekének az amerikai sorozatszínész, kiakadtak a baba nevén a kommentelők
„Mi a szar ez? Miért teszed ezt a gyerekeddel?” – kérdezgetik Instagramon.
Young G erős kijelentése: „Baromira nem ajánlom, hogy menhelyről vigyél haza kutyát a kisgyereknek”
Hároméves kislányuk mellé vettek egy fajtiszta kutyust, ami miatt kaptak hideget-meleget.