Zuhannak az olajárak Trump iráni tűzszünete után: 14 százalékos esés néhány óra alatt
Az amerikai elnök két hétre szóló fegyvernyugvást jelentett be Iránnal, ami a Hormuzi-szoros újbóli megnyitását is magában foglalja. A hírre a Brent és a WTI típusú nyersolaj ára is két számjegyű esésbe kezdett.
Tovább olvasom a cikket
Döme Zsuzsanna „Suzi” a Kutyapártról készült filmről: Legrosszabb Hír TV-s szintű dolog, a Fidesszel akarnak összemosni minket
Az MKKP társelnöke egy hosszú Facebook-posztban bírálta az „Az ebek ura” című dokumentumfilmet. Szerinte az anyag egyoldalú, mert abban csak a párttól sértődötten távozó, egykori tagok szólalnak meg.
Rácz András az Orbán–Putyin-hangfelvételről: A magyar miniszterelnök porig alázta saját magát és az országot is
A külpolitikai szakértő a tegnap nyilvánosságra került telefonleirat alapján történelmi párhuzamot vont a Kádár-korszak és a jelenlegi magyar–orosz viszony között. Rácz András szerint míg Kádár János az idő múlásával egyre szuverénebbé vált, Orbán Viktor éppen az ellenkező irányba halad, és vinné magával Magyarországot is.
Újabb hangfelvétel Debrecenből: Tárkányi Zsolt szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöke élelmiszercsomagokkal segítené a Fidesz debreceni jelöltjét
A TISZA debreceni jelöltje újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amellyel választási visszaélést bizonyítana Debrecenben. Állítása szerint élelmiszercsomagokat ajánlottak fel fideszes politikusoknak a kampányukhoz.
Istenes Bence elárulta, miért szakított Csobot Adéllal a kapcsolatuk elején
Istenes Bence a 2012-es X-Faktor utáni szakításuk okairól beszélt, amely a sok munka és a kevés közös idő miatt következett be. A műsorvezető a Palvin Barbarával készült közös fotót is tapintatlanságnak nevezte, ami féltékenységet szült Csobot Adélban.
150 milliós Rolls-Royce-t találtak Matolcsy barátjánál, aki szerint tévedés történt
A 24. hu szerint Somlai Bálint cége, a Raw Development Kft. neve mellett egy 150 milliós Rolls-Royce Spectre lízingbejegyzése szerepel a közjegyzői nyilvántartásban. A cég szerint tévedés történt, a Közjegyzői Kamara elnöke szerint azonban egy ilyen hiba több szereplő együttes mulasztása miatt kevéssé életszerű.
Iránytű Intézet: Kormányváltó hangulat van, a magyarok többsége már Tisza-győzelemre számít
Az intézet szerint a Tisza előnye továbbra is jelentős, valami azonban átbillent a magyarok gondolkodásában. Már nem a Fidesz győzelmét várják többen, és többségben vannak azok, akik szerint a dolgok rossz irányba mennek.
Kettős gyilkosság gyanúsítottját mentette ki a tengerből egy gyanútlan floridai nő
A 64 éves Jesse Scott Ellis a gyanú szerint egy könyvtár parkolójában lőtte le feleségét és annak partnerét. A férfi ezután a tengerbe menekülhetett, ahol később bajba került.
Zuhannak az olajárak Trump iráni tűzszünete után: 14 százalékos esés néhány óra alatt
Az amerikai elnök két hétre szóló fegyvernyugvást jelentett be Iránnal, ami a Hormuzi-szoros újbóli megnyitását is magában foglalja. A hírre a Brent és a WTI típusú nyersolaj ára is két számjegyű esésbe kezdett.
Lánykérés az évfordulón: Király Linda megmutatta a férfit, aki elrabolta a szívét
Király Linda és párja, Roli, a megismerkedésük első évfordulóján jegyezték el egymást a Duna-parton. A pár az esküvőt 2026-ban még biztosan nem tartja meg, de már a közös jövőjüket tervezik.
Elárulta J.D. Vance, hogy miért jött pont a választás előtt Budapestre
Az alelnök szerint egy külföldi beavatkozási kísérlet miatt volt itt a kampány finisében. Mindazonáltal elmondta, hogy nem szeretné megmondani a magyaroknak, hogy kire szavazzanak.
„Szoros lesz” - már a J.D. Vance-re kíváncsi fideszesek is bizonytalanabbak, ki nyer
Bár az MTK stadionba érkező fideszesek egy része azt mondta, biztosak a győzelemben, a kétharmadot mindenki kizárta. És olyan is volt, aki szerint a Tisza ugyanúgy esélyes, vagy aki már arra számít, Magyar Péter nyer vasárnap. Videóriport.
Az X-en szidják egymást: Orbán Viktor és a lengyel miniszterelnök csúnyán összerúgta a port a Putyin-telefonhívás miatt
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en vonta kérdőre Orbán Viktort egy kiszivárgott telefonleirat miatt, ami szerint a magyar kormányfő mindenben felajánlotta segítségét Vlagyimir Putyinnak. Orbán azzal vágott vissza, hogy kérdőre vonta lengyel kollégája békeerőfeszítéseit.
Somogyi Zoltán: Orbán Viktorban túl nagy volt a mohóság, és amikor rosszul megy az embereknek, akkor ez duplán, triplán visszaüt
Orbán Viktor 16 éve nagyon gyorsan felszámolta azokat a független intézményeket, amelyek a hatalmát korlátozták volna. Az emberek azonban sokáig megengedőek voltak, és csak fokozatosan értették meg, milyen rendszerben élnek. Mérlegen az elmúlt 16 év.
„Úgy megölelgettem, mint Micimackó a mézes csuprát” – Vasvári Vivien Orbán Viktorral szelfizett
Az influenszer ezt a megjegyzést fűzte a videóhoz, amelyben a kormányfővel fotózkodik, aki szerinte „a világ legjobb és legcukibb miniszterelnöke.” A találkozóra a JD Vance amerikai alelnökkel tartott keddi, budapesti nagygyűlésen került sor.
Bőröndben érkezett félmilliárd forint Moszkvából az MSZP 2006-os kampányára - állítja Panyi Szabolcs egyik forrása
Az oknyomozó újságíró megosztotta az első részletet orosz befolyásról szóló könyvéből. A pénz állítólag a moszkvai KERKI-épület botrányos eladásának „jutaléka” volt, amelyet a háttérben egy FSZB-tábornok menedzselt, aki később titokban a Fidesszel is felvette a kapcsolatot. A forrás szerint szerint a moszkvai pénz nélkül nem tudták volna legyőzni Orbán Viktort és a Fideszt.
Orbán a kézmozdulatáról: semelyik jelölt nem mondhatja azt, hogy a választás le van futva
Orbán Viktor az Ultrahang műsorában beszélt arról a gesztusáról, amit a J. D. Vance-szel közös sajtótájékoztatón tett. A miniszterelnök a mozdulatot azzal indokolta, hogy a győzelmet nem lehet előre kijelenteni, az kizárólag a választók döntésén múlik.
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, de Izrael máris jelezte, hogy nem mindenhol tartja be
Donald Trump elnök két hétre szóló tűzszünetet jelentett be Iránnal, de Izrael azonnal jelezte, hogy a megállapodás nem terjed ki a libanoni frontra. A közvetítő Pakisztán ezzel szemben azt állította, hogy a megegyezés mindenhol, így Libanonban is érvényes.
Gundalf a fiataloknak üzent Magyar Péter váci fórumán: Most van itt a cselekvés órája! Most van az a pillanat, amikor tehetünk a hazánkért!
Hrabóczki Dániel, a Tisza Párt egykori informatikusa, Magyar Péter váci országjárásán lépett a közönség elé. A titkosszolgálati botrány főszereplője a fiatalokhoz szólt, és cselekvésre buzdított.
Új kutatás bizonyítja: a tetoválás ára a legyengült immunrendszer lehet
A testművészet népszerű formája tartós immunológiai következményekkel járhat a szervezet számára. A festék elhúzódó gyulladást okozhat a nyirokcsomókban és allergiás reakciókat válthat ki.
Betelt a pohár: Kanye Westet azonnali hatállyal kitiltotta az országból a brit kormány
A zenész elektronikus beutazási engedélyét visszavonták, miután Keir Starmer miniszterelnök is aggodalmát fejezte ki. A rapper korábbi antiszemita kijelentései és a nácizmus dicsőítése áll a politikai nyomás hátterében.
Sivatagi titkos randin kapták le Kim Kardashiant és Lewis Hamiltont – szemcsés fotók, luxusresort és egy kapcsolat, ami már nem tagadható
A Forma-1-es pilóta továbbra sem nyilatkozik, de a jelek egyre beszédesebbek. A pár nemrég egy európai körúton is járt, ahol páros masszázson és elegáns vacsorán vettek részt.
Hivatalosan ez nem is létezik, mégis milliók életét teszi pokollá az elutasítástól való félelem
„Mintha mellkason szúrtak volna” – így élik meg az elutasítást a neurodivergens emberek. Sokan nem is tudják, de ez a jelenség teheti tönkre a kapcsolataikat és a karrierjüket.
Új randitrend hódít: ha téged is „6-7-esnek” hívnak, az egyáltalán nem bók
A legújabb őrület szerint ne törekedj a tökéletesre. A szakértők viszont kiakadtak a megalázó divaton.
Most kell megállítanod a csigákat! Mutatjuk a filléres trükköt, és azt is, miért nem biztos, hogy működni fog
Indul a csigainvázió, ami egyetlen éjszaka alatt letarolhatja a veteményest. Mutatjuk a házi praktikát, de elmondjuk azt is, mi a buktatója, amit a legtöbben nem ismernek.
A vegyészmérnök figyelmeztet, a gyártó nyugtat: itt a nyugtalanító igazság a kávékapszulákról
Laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy a kapszulás kávéfőzőkben a forró víz hatására adalékanyagok oldódhatnak ki a műanyagból. A lefőzött italban a lágyítók mellett már fémeket, például alumíniumot, krómot és nikkelt is kimutattak.
Király Linda három évig csak egyszavas válaszokat adott a férfinak, aki most eljegyezte
Roli, a sikeres producer nem adta fel a reményt, és végül egy személyes találkozót is kiharcolt. A sorsdöntő randi után egy évvel már a Duna-parton kérte meg az énekesnő kezét.
Így reagált Tóth Gabi arra, hogy nővére, Vera nyíltan kiállt Magyar Péter mellett
A „Tavaszi szél” című film megtekintése után Vera arra buzdította művésztársait is, hogy ne féljenek. Húga most elmondta a véleményét.
Kanye Westet kitiltották Angliából, ugrott a hatalmas londoni fesztiválfellépése
A brit Belügyminisztérium elutasította a rapper elektronikus utazási engedély iránti kérelmét. Emiatt meghiúsul a júliusra tervezett háromnapos headliner-szereplése a londoni Finsbury Parkban tartott Wireless Festivalon.
Egy hacker elárulta, mi volt a legfélelmetesebb dolog, amivel pályája során találkozott az interneten
A ma már jó útra tért szakember szerint a dark weben olyanok is vannak, akik „csak látni akarják a világot lángolni”.
Ezt miért kellett? - kérdezi mindenki, aki látta a Charlie angyalai szereplőit az 50 éves jubileumon
Az Angyalok mosolyogva pózoltak Los Angelesben. A nézők mégis inkább a plasztikai sebészek barbár munkájáról beszélgetnek.
Azonnali enyhülés, pokoli következmény: az orrspray és a szemcsepp sötét oldala
Szakorvosok figyelmeztetnek a vény nélküli orrsprayk túlzott használatára. A rhinitis medicamentosa nevű jelenség egy ördögi kört indít el.
90 évesek a magyar ikrek, akik közül az egyik a másik helyett ment randira, és feleségül is kérték
A 90 éves testvérek között működik a hetedik érzék, Irén például megérezte, amikor Ida szülni készült. Kapcsolatuk ma is rendkívül szoros, egy nap négyszer-ötször is beszélnek egymással telefonon.
Meghan Markle a kezdetektől irányította Harryt - egy új könyv állítja: még a herceg beszédeit is átírta
A herceg annyira elveszettnek tűnt, hogy még a királynőnek is közbe kellett avatkoznia.
Döbbenet: David Hasselhoff még csak 73 éves, de te sem fogod felismerni a legfrissebb fotóin
A Baywatch legendáját és feleségét, a 28 évvel fiatalabb Hayley Robertset Kaliforniában kapták lencsevégre.
Letagadta, most büszke rá: Arnold Schwarzenegger törvénytelen fia ebben is követi az apját
A 28 éves Joseph Baena megállíthatatlan a naturál testépítők között. A márciusi győzelmei után most az INBA Iron Gladiator verseny bajnoka lett.
Letarolja a TikTokot egy 47 éves diszkósláger: a Z generáció esküszik rá, hogy pénzt és szerencsét hoz nekik
Sokan állítják, hogy a dalnak köszönhetően új munkát találtak vagy jelentős készpénzhez jutottak.
41 centivel a föld felett kapták el – másodperceken múlt egy nő élete a meghibásodott vidámparki kalapács hintánál
Egy fiatal nő kicsúszott az ülésből egy meghibásodott vidámparki játékon, a helyszíni felvételek tanúsága szerint a tömegből kiabáltak hogy figyelmeztessék, az eset után hatósági vizsgálat indult.
Kiderült, mennyit szexelnek a boldog párok - mindenki erre a számra kíváncsi
Egy felmérés több pár őszinte beszámolóját gyűjtötte össze a szexuális együttlétek gyakoriságáról. Ebből rajzolódik ki a teljes kép.
„Mókás délután néhány régi baráttal!” – Britney Spears egy medencepartis fotón mutatta meg, kikkel töltötte a húsvétot
Az énekesnő a botránya óta a családjára és a barátaira koncentrál, nemrég fiaival is kibékült. A bírósági tárgyalására májusban kerül sor.
Figyelem! Új ajánlás van érvényben az egészségesnek számító vérnyomásról: ennyi tekinthető most normálisnak
Itt az új határérték, ami fölött érdemes gyógyszert szedni akkor is, ha jól érzed magad.