40 ezer forinttal akarta lefizetni a rendőröket, vesztegetéssel gyanúsítják a kambodzsai férfit
A férfit igazoltatás közben motozták meg, amikor egy lejárt jogosítványt találtak nála. Nem tudta igazolni magyarországi tartózkodását. Az ügy a Budai Központi Bíróság elé kerül.
Tovább olvasom a cikket
„Ömlött a vér az arcomból” – brutális verekedéssé fajult egy fogorvosi kezelés Pest megyében
Szóváltás alakult ki az ingerült beteg és a türelmetlen orvos között, ami durva tettlegességig fajult. A rendőrségnek is ki kellett szállni a helyszínre, ahol a beteg szerint az orvos még fojtó fogást is alkalmazott.
Közel félmillióval többen szavaznának a Tisza Pártra, mint a Fideszre a 21 Kutatóközpont felmérése szerint
A legfrissebb közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a biztosan szavazók körében már több mint 10 százalékkal elhúzott a kormányerőktől.
New York Times: A pénzügyi pánik kényszerítette arra Trumpot, hogy végül meghátráljon
A gazdasági zűrzavar, különösen az állampapírhozamok meredek emelkedése miatt fújt az elnök végül visszavonulót. Megijedt, hogy gazdasági válságba taszítja az országot, amiért egyedül őt hibáztatják majd - írja bennfentesekre hivatkozva az amerikai lap.
Ma még hózápor, eső és erős szél is jöhet, aztán hamarosan megembereli magát a tavasz
A csütörtököt alapvetően egy hidegfront határozza meg, de hétvégére már itt lesz a 20 fok feletti idő, vasárnap néhol már a kora nyárnak örülhetünk.
Rétvári Bence szerint a TISZA nem egy párt, hanem „egy Facebookra rendezett, folytatásos teleregény-sorozat”
Az államtitkár a Fidesz országjárásán igyekezett megnyugtatni a szimpatizánsokat, ugyanakkor felhívta figyelmet, hogy alulbecsülni sem szabad Magyar Pétert. Elmondta azt is, hol kell erősítenie a kormánypártnak.
Eljegyezték Zsédát – hamarosan oltár elé állhat az énekesnő
Zsédenyi Adrienn és kedvese, Moldvai Márk három éve alkot egy párt, és minden jel arra utal, hogy hamarosan összekötik az életüket.
Csődeljárás alatt Mészáros Lőrinc volt vejének vasútépítő cége
A GVH tavaly súlyos bírságot szabott ki kartellezés miatt a Homlok Zsolt érdekeltségében lévő építő válallkozásra, azóta az üzletember sorra veszítik el a megrendeléseket.
Újra teljes vonalon közlekedik a 2-es metró – kicserélték a zárlat miatt megsérült kábeleket
Kedden áramellátási hiba miatt a tűzoltóknak kellett kimenekíteni az utasokat, azóta nem járt az Örs vezér teréig az M2-es.
Fuldokló kisfiú életét mentette meg egy járókelő a Velencei-tónál
A kutyasétáltató férfi habozás nélkül a vízbe rohant, kimentette a gyereket, és a mentők utasításait követve stabilizálta az állapotát.
Kárász Róbert súlyos motorbalesetet szenvedett - körforgalomban ütötte el egy teherautó
A korábbi műsorvezető zúzódásokkal és szalagsérülésekkel került fekvőgipszbe. A baleset után elképzelhetőnek tartja, hogy végleg lemond a motorozásról.
Pénisz alakú békemeneteléssel üzen a Kétfarkú Kutya Párt
Az MKKP szerint sokat gondolkodtak azon, hogyan lehet „esztétikus péniszt rajzolni” Budapest térképére. A demonstráció a Hősök teréről indul és oda is tér vissza.
Rengeteget kereshetett, aki komolyan vette Trump reggeli posztját
Órákkal a vámok felfüggesztése előtt az amerikai elnök kiírta a közösségi oldalára: Ez most a legjobb idő a vásárlásra. És aláírta monogramját, ami egyben a Truth Social anyavállalatának részvényeire is utal.
Elővett egy tégelyt, és azt mondta, cián van benne, amivel megöli magát - a rendőrök végül elfogták a drogdílert
Három drogdílert fogtak el Győrben, egyikük ciánnal fenyegetőzött elfogásakor. A rendőrök fegyvereket, drogokat és luxuscikkeket is találtak a fő gyanúsított lakásán.
„Mocskos k..va anyátokat” – a dühös demonstrálók tojással dobálták meg a marhatetemeket szállító kamionokat Bábolnán
Újra Bábolnára vinnék a száj- és körömfájás miatt leölt marhák tetemeit, amitől a helyiek felháborodtak. Szerintük meg sem kérdezték őket, pedig már másodszor érinti őket az ügy.
Az anya végig azt hitte, hogy csak náthás a lánya, pedig halálos betegségben szenvedett
A brit lány három éven át használt elektromos cigarettát. A súlyos tünetek után visszafordíthatatlan tüdőkárosodást diagnosztizáltak nála.
Trump mesterterve volt az egész - állítja pénzügyminisztere, aki szerint az elnöknek „nagy bátorságra volt szüksége”, hogy idáig kitartson
Scott Bessent szerint a szerdai döntés nem visszalépés, hanem tudatos stratégia, amit Donald Trump már régóta tervezett.
„Úgy néz ki, a főnöke épp most rántotta ki a talajt a lába alól” - Trump kereskedelmi főtárgyalója javában érvelt a totális vámháború mellett, amikor szóltak neki
Jamieson Greert épp a Kongresszus egyik bizottságában hallgatták meg, és vehemensen védte Trump magas tarifáit, amikor kiderült, hogy az elnök felfüggeszti a vámokat 90 napra.
Világszerte kilőttek a tőzsdék Trump váratlan bejelentésére, a forint is azonnal erősödni kezdett
A Nasdaq 7 százalékot emelkedett, a befektetők megkönnyebbültek. A forint is erősödött a dollárral és az euróval szemben.
Donald Trump 90 napra felfüggeszti a vámokat, de Kínával szemben szigorított
Az amerikai elnök 10 százalékos ideiglenes vámot vezet be a legtöbb országra. Kínára viszont 125 százalékos sarcot jelentett be.
40 ezer forinttal akarta lefizetni a rendőröket, vesztegetéssel gyanúsítják a kambodzsai férfit
A férfit igazoltatás közben motozták meg, amikor egy lejárt jogosítványt találtak nála. Nem tudta igazolni magyarországi tartózkodását. Az ügy a Budai Központi Bíróság elé kerül.
Hangokat hallott a padlásról, és a legbizarrabb rémálma vált valóra, amikor benézett az ajtó mögé
A gyerekei szerint a nő csak öregségi szenilitása miatt hallott hangokat a padlásról, aztán egyszer csak megjelent valaki az ajtóban. Nem, nem kisállat volt a zajongó!
Egymillió fajunk élőhalott, de most feltámasztottuk a kihalt óriásfarkast - így vonyítanak a cuki klónkölykök
A feltámasztás persze csak marketing duma, ugyanakkor elgondolkodtató rekonstrukcióról van szó - tényleg jobb a "kihalásmentesítés", mint eleve nem a kihalás szélére sodorni fajokat?
A rendőrség arca volt a nő, állítása szerint a szervezetből senkit nem érdekelt, hogy évekig bántalmazta a pasija, most kitálalt
A nő hiába kért segítséget - a férje maga is rendőr volt, most meg ellene akarnak vádat emelni. A nő ügyvédje szerint ez az egész történet elfogadhatatlan.
Shiloh kinőtte volna fiús korszakát?
Angelina Jolie 18 éves lánya egy egyéniség, aki egyrészről kerüli a rivaldafényt, másrészről mindig a figyelem középpontjába kerül a szokványostól merőben eltérő döntéseivel.
Majdnem egy évnyi műkörömépítés árába kerül a legolcsóbb JLo koncert jegy!
A popdívát sokan megnéznék, de még többen költik másra azt a többtízezer forintot.
Salma Hayek nem festi a haját, deresbe fordult frizurával lépett a vörös szőnyegre
A színésznő semmit nem veszített vonzerejéből az őszes fürtjeivel, sőt!
Britney Spears kidobta a pasiját - ezt a börtönviselt fickót már másodszor
Britney Spears másodszor dobta ki Paul Solizt, megindultak a találgatások, miért ért véget a románc.
50 ezer dolláros adományból szervezhette meg álomesküvőjét a gyógyíthatatlan autoimmun betegséggel élő nő
Kristina Hamilton diffúz szisztémás szklerodermában szenved, de támogató férjével most megesküdtek. Óriási eseményre egy fillért nem kellett költenie, és ennek meg is van az oka.
A Black Mirror sztárja óriási pert akasztott az edzőteremlánc nyakába, mert édesanyja túlhevült a szaunájukban, majd meghalt
A kártérítést követelő, gyászoló színésznő édesanyja 2022-ben esett össze az edzőteremben.
Ma indul a jegyértékesítés JLo budapesti koncertjére, üzent a magyar rajongóknak is!
Az énekesnő most először lép fel nálunk, érdemes több tízezer forinttal készülni az eseményre.
Huszonévesen, várandóssága előtt volt menopauzás Szabó Zsófi, nem kímélték a tünetek
„Nem szabad árnyékba vonulni csak azért, mert elérünk egy bizonyos kort” - beszélt a klimaxról a mindössze 36 éves színésznő, aki a korai menopauza tüneteiről mesélt.
Ez a boomer párkapcsolati szabály a tudósok szerint nem csak rossz, de nagyon káros is
A boomerek szabálya jól hangzik, csak nem veszi figyelembe, hogy nem vagyunk robotok.
5 kínai csillagjegy számára minden összejön 2025. április 9-én - itt a bőség és a szerencse ideje
Április 9-én öt kínai csillagjegy végre fellélegezhet – jön a lendület, a bőség és az a furcsa érzés, hogy talán mégsem az univerzum vesztesei vagyunk.
3300 év után kiderült Tutanhamon halálának valódi oka - a fáraónak elég durva élete lehetett
Az új eredmények közelebb vihetnek minket ahhoz, hogy Tutanhamon halálának oka ne csak legenda legyen, hanem diagnózis.
Fotóval! Ed Sheeran teljesen felismerhetetlen lett egy drámai átalakulás után, a rajongók szóhoz se jutnak
Ed Sheeran bejelentkezett MySpace-ről 2007-ből, fekete hajjal, emo-frufruval és kamu ajakpiercinggel – és valahogy működik.
Vannak elfeledett retró kütyüid a padláson? Mostanra kisebb vagyonokat érhetnek!
Megvan még az a régi mobilod a padláson? Most többet ér, mint egy új iPhone.
Ilyenek a „páva szülők” - 4 jele annak, hogy téged is ilyen szülő nevelt fel
Ha a szüleid azt várták, hogy mindig tökéletes legyél, de ők soha nem tévedtek és nem kértek bocsánatot: lehet, hogy egy páva nevelt fel.
Ez durva: így kapott Robbie Williams skorbutot, amikor nagyon megnyomta a diétáját
Robbie Williams skorbutot kapott a 21. században, és ez csak a kezdet volt.
Fotóval: A 18 éves Shiloh Jolie elképesztően hasonlít Angelinára, de „nem látja magát előadóművészként”
Shiloh Jolie olyan, mintha Lara Croft ebédelni indult volna – csak most Los Angeles egy táncstúdiójának lépcsőjén csücsül, nem kambodzsai sírkamrákban ugrál.
Őszinte vélemény: akik megkóstolták Meghan Markle „savanyú” lekvárját, „béna” sütijét és „ízetlen” teáját
Meghan kis üveg lekvárja 5000 Ft, a virágszórás meg úgy bűzlik, mint a vécé polcról lepotyogott potpourri.