Amikor az apja szeretője bemutatkozott Kajdi Csabáéknak, mint új anyuka, még nem tudták, hogy jön a még nagyobb sokk
Cyla azonnal visszautasította a szerető szavait, de a valódi döbbenet csak karácsonykor érte.
Nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva titkolja a külügy, miről állapodott meg Szijjártó Venezuelában 2023-ban
Panyi Szabolcs újságíró volt kíváncsi a részletekre, de nem járt sikerrel. A két évvel ezelőtt kötött olaj- és gázipari együttműködés részletei így rejtve maradnak a nyilvánosság elől.
Szakértők szerint mesterséges intelligencia gyárthatta az állítólagos TISZA-adóról szóló dokumentumot, ami hemzseg a soha nem létezett forrásoktól
Az RTL Híradó megkereste a hivatkozott kiadókat, akik cáfolták a publikációk létezését. A szövegben elcsúszott táblázatok és hangulatjelek is az AI-gyártmányra utalnak.
A leváltott igazgató életnagyságú kartonmása fogadta az új vezetőt az agárdi gyógyfürdőben
Nemcsak a távozó igazgató papírmása okozott meglepetést, hanem az is, hogy az irodákat kiürítették, a számítógépekről pedig minden adatot letöröltek. A polgármester szerint az átadás-átvétel botrányba fulladt.
Kreml: Nem született kompromisszumos béketerv az ötórás moszkvai tárgyaláson
Donald Trump különmegbízottja Oroszországba ment egyeztetni, de a területi kérdésekben nem jutottak dűlőre. Az amerikaiak szerint a döntés egyedül az orosz elnök kezében van, aki jelezte: ha Európa hirtelen háborút akar és el is indítja azt, ők készen állnak.
Kistigrist talált a Készenléti Rendőrség Tiszafüreden, ahol drogügyben nyomoztak – azonnal riasztották a Fővárosi Állatkertet
A hím kölyök egészségesnek tűnik, már az állatkert gondoskodik róla. Genetikai vizsgálat dönthet a sorsáról, miközben a hatóságok az illegális tartás miatt intézkednek.
Horogkereszttel átrajzolt szivárványszínű zászlót posztolt az Alapjogokért Központ elemzője, nyomozást rendelt el az ügyészség
Hadházy Ákos feljelentése kellett a fordulathoz, a rendőrök ugyanis először lezárták az ügyet. Most az elemzőnek elzárás is lehet a büntetése.
Szabálytalanul bevágó autós, szétesett roller, az út közepén ordítozó sofőr – novemberben sem volt hiány őrült és veszélyes közlekedőkből
A Budapesti Autósok szedték össze a legmeredekebb, legőrültebb és időnként legnevetségesebb szituációkat. Akikkel nem akarsz összefutni az utakon – novemberi kiadás.
Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja
Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban összeomlott a szervezete-
Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.
Donald Trump bejelentette, hogy élesebb, mint 25 éve, majd majdnem elbóbiskolt a kabinetülésen
A New York Times cikke borzolta fel a kedélyeket, erre reagált az elnök a kabinetülésen. A CNN szerint azonban a szavakat nem követték tettek, percekig csukott szemmel ült a miniszterei között.
„Metró nem lett, de a lakásszámot növeljük az egyharmadával, ebből közlekedési katasztrófa lesz” – mondja a Pólus Center mögé épülő giga lakóparkról a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke
Nem magával a beruházással, annak méreteivel van baj, és az egyeztetés teljes hiányával – mondja Pálmai Attila momentumos képviselő. A fejlesztési terv elfogadása miatt a kerületet irányító koalíció felbomlott.
Kajdi Csaba családi drámája: az apja ugyanúgy rendezte be a szeretője lakását, mint a sajátjukat
Az influenszer új könyvében mesélte el a szürreális élményt. Kiderült, apjának nemcsak szeretője, de egy másik gyermeke is volt, ami végül a kapcsolatuk teljes megszakadásához vezetett.
Új tanúk a Szőlő utcából: volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelhetett velük az igazgató
A „Péter bácsiként” emlegetett igazgató állítólag ajándékokkal és fenyegetéssel vette rá a 14-15 éves fiúkat a szexre. Aki szólni mert, azt összeverhették.
Politico: elvehetik Orbán vétójogát az orosz szankciók ügyében
Brüsszel egy jogi kiskapuval biztosítaná az ukránoknak szánt hitelt a befagyasztott orosz vagyonból. Ezzel Belgium aggályait oszlatnák el, amely a pénzügyi kockázatoktól tart.
Karácsony Gergely: Orbán Viktor után magyar miniszterelnöknek lenni a világ egyik legnehezebb feladata
A főpolgármester szerint Magyar Péter alkalmas miniszterelnöknek. Karácsony a saját pártpolitikusi szerepétől látványosan távolodik.
„Amit mond, az olyan orbitális baromság, hogy arra nincsenek szavak” – Menczer Tamás szerint Friderikusz Sándor tájékozatlan és felkészületlen
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy kormánypárti műsorban védte meg a miniszterelnököt. Menczer szerint a humanitárius segítség is bizonyítja, hogy Friderikusznak nincs igaza.
Az ország csaknem fele kormányváltást szeretne, már csak a községekben vezet a Fidesz egy friss felmérés szerint
A lakosság egyharmada támogatja a jelenlegi kabinetet. A biztos szavazók körében már 6 százalékpont a Tisza Párt előnye.
Sokkoló videó: Villanyoszlophoz csapkodta és agyonverte a kutyát egy abonyi férfi
A férfi azzal indokolta tettét, hogy az állat megölte a csirkéjét. Az állatvédők és a gazda feljelentést tettek, a rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.
Szürke, nyirkos idő ragad be több napra: havazás helyett köd és ónos szitálás jön
A frontmentes időjárás sem hoz enyhülést, sőt! Felerősödhetnek az ízületi panaszok, és a hangulatunk is mélypontra kerülhet a következő napokban.
Eljegyezhették Miley Cyrust – hatalmas gyémántgyűrűt villantott a vörös szőnyegen
Az énekesnő az Avatar legújabb részének premierjén jelent meg párjával, Maxx Morandóval. A pár egyelőre hallgat, de a csillogó ékszer magáért beszél.
Zsidró Tamás magát „ünnepnapi nagypapának” tartja, de a menye elárulta, mi az igazság
A Duna Televízió műsorában derült fény a családi dinamikára. Mészáros Dorka azért árnyalta az apósáról kialakult képet
Mikes Anna hónapokig titkolta Krausz Gábort a szülei előtt: így reagált az édesanyja, amikor végül kiderült az igazság
Bár azért a szülők a képernyőn keresztül már sejtették az igazságot. Az is kiderült, mi volt a hallgatás oka.
Amikor az apja szeretője bemutatkozott Kajdi Csabáéknak, mint új anyuka, még nem tudták, hogy jön a még nagyobb sokk
Cyla azonnal visszautasította a szerető szavait, de a valódi döbbenet csak karácsonykor érte.
Falusi Mariann drámai őszinteséggel beszélt a sorozatos tragédiákról és a „biztonsági hálóról”, ami megmentette
Az énekesnő a Játékszín új darabja kapcsán beszélt a legfájóbb időszakról, amikor mindenkit elveszített.
Ivancsics Ilona listát írt a tökéletes férfiról, a sors pedig 63 éves korában le is szállította neki
Nem aprózta el, amikor a listáját összeállította: A Colin Firth-típusú, jó illatú pasi volt a vágya, aki nem „bájgúnár”.
Szabó Zsófinak van egy másik neve is, ami élő adásban derült ki
Senki sem számított a műsorvezető vallomására az RTL Reggeli adásában!
„Egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna” – barátja beszélt Kálloy Molnár Péter betegséggel vívott küzdelméről
Buda Gábor, az Alma együttes vezetője drámai részleteket osztott meg a színész küzdelméről. A művész a csatát a nyilvánosságtól elzárva, a családja segítségével vívta.
Baranyai Balázs: „Ha szabad így fogalmaznom, megcsaltam a néptáncot, mert szerelmes lettem a klasszikus balettba”
Pécsről indult néptáncosként, Szentpéterváron lett balettmester és nemrég vett házat Toszkánában, Sting nyaralója közelében.
Kiakadtak a párizsi Lady Diana szobron a kommentelők, hogy 50 évesnek ábrázolják a 36 évesen elhunyt hercegnét
Pedig az alkotók nagy hangsúlyt fektettek a részletekre, hogy a frizura, a testtartás és a tekintet is sugározza a hercegné méltóságteljes megjelenését.
Zölden fénylő űrhajó száguld a Föld felé? A NASA lerántja a leplet a bizarr videóról
Futótűzként terjed a neten egy felvétel, ami sokak szerint idegeneket leplez le. A tudósok szerint azonban a valóság sokkal prózaibb, és a videó is manipulált.
Kiderült, milyen nemű lesz a topmodell verseny gyönyörű résztvevőjének kisbabája
A TV2 sztárja tavaly nyáron ment férjhez fotós szerelméhez, Matuz Ádámhoz. A baba nemét egy rózsaszín töltelékű muffin fedte fel egy partin.
Tévedsz, nem hülyülnek meg a nők a menopauza idején, hanem valami elképesztő módon újrahangolja az agyuk a működését
A legtöbb nő agya változókor idején áttér egy hatékonyabb, „zsíralapú” energiagazdálkodásra, amely kevésbé függ a hormonoktól, és stabilabbá teszi a működést.
Elsírták magukat a cég dolgozói, amikor meglátták, mit kaptak karácsonyra a vállalattól
Először döbbent csend fogadta a munkáltató bejelentését az év végi közös vacsorán, majd könnyekben törtek ki.
Egész életedben rossz sorrendben ittad: valójában ezért adják azt a kis pohár vizet a kávé mellé
Sokan azt hiszik, a szomjukat oltják vele, pedig a titok az ízlelőbimbók előkészítésében rejlik az intenzívebb élményhez.
Felröppent a hír, hogy András, a volt herceg az Emirátusokba menekül a szégyen és megaláztatás elől
A palota ugyanis még mindig tud újabbakat rúgni az amúgy is padlóra került Andrásba a régi Epstein-ügyek miatt.
Osvárt Andrea ritkán látott, jóképű párjával és a kislányával együtt szerepelt a kamerák előtt
A színésznő egy tévés riportban mesélt a mindennapjaikról, az anyaságról és arról, hogyan ingáznak Budapest és Bécs között.
Pofátlan húzás: direkt fehér ruhában parádézott a menyasszony mostohaanyja az esküvőn, hiába kérlelték
A történetet Redditen osztotta meg, ahol a kommentelők felháborodtak és nem kímélték hozzászólásaikban a nő mostohaanyját.
Kovács Áron: „Úgy viselte ezt a dolgot, hogy hiába tudtuk, hogy beteg, azt gondoltuk, még évei vannak hátra”
Saját ötletéből megvalósult darabjának bemutatóján még energikusan állt a színpadon. Munkatársai nem is sejtették, hogy ez az egyik utolsó közös munkájuk.
Mindent megmutató, áttetsző ruhában jelentette be a 43 éves Sienna Miller, hogy ismét babát vár 28 éves párjától
A színésznő nemrég a londoni Fashion Awardson büszkén mutatta meg gömbölyödő pocakját.
Molnár Gusztáv döbbenetes vallomása a gyermekkoráról: „Apám nagyon sokat fenyegetőzött öngyilkossággal, neki ez volt a bevett módszere”
A színész megrendítően őszinte interjút adott a Palikék Világa című műsorban arról, milyen mélységből jön, és hogyan építi magát újra.