Aznap repült Mészárosék helikoptere Bodrogkeresztúr közelébe, amikor Várkonyi Andrea díszpolgári címet vett át
A luxushelikopter már reggel felszállt Budaörsről, majd rejtélyesen eltűnt a radarról. Délután Mád közelében bukkant fel újra, alig pár kilométerre az ünnepség helyszínétől.
Török Gábor: az adatokból nem az látszik, hogy kifulladt, megfordult, bezuhant, megroppant volna a TISZA
A politológus két ma megjelent közvélemény-kutatás eredményeire reagált. Az egyik szerint éppenhogy vezet a Fidesz, a másik szerint 18 százalékkal előz a TISZA.
A 150 milliárdos úszópalotára még be sem adták az engedélykérelmet, de a World Aquatics-projekt alapkövét már lerakták
Kiemelt beruházásként szinte minden szabály alól felmentették a projektet. A részleteket titkolják, a költségek 150 milliárd forintnál járnak, a háttérben Ruszlan Rahimkulov, orosz üzletember is felsejlik.
Kiakadt az Országos Kereskedelmi Szövetség: A fogyasztók trappista nélkül maradhatnak
Miközben a Tej Terméktanács üdvözli, hogy hasáb alakú sajt nem lehet trappista, az Országos Kereskedelmi Szövetség beleszállt a rendeletbe. Szerintük inkább a magyar állattenyésztés és tejtermelés hatékonyságát kellene javítani.
„Omri papa újra itthon!” – Két év után hazatért a Hamász magyar állampolgárságú túsza, Omri Miran
A kétgyermekes édesapát a Nahal Oz kibucból hurcolták el 2023. október 7-én, miközben családját próbálta megvédeni. Hosszú ideig csak egy propagandavideó jelent meg róla.
Félúton a jövő felé – idén is inspiráló gondolkodók lepik el az Uránia Filmszínházat a TEDxDanubián
A „Félúton” alcímű esemény november 6-án várja a jövő iránt érdeklődőket az Urániában, ahol tudósok, művészek, pszichológusok és úttörő gondolkodók osztják meg inspiráló történeteiket egy élhetőbb világért.
Várhelyi Olivér tagadja, hogy tudott volna uniós alkalmazottak beszervezéséről – vizsgálat indult
Várhelyi Olivér 2015 és 2019 között vezette a magyar állandó képviseletet Brüsszelben. A 2010-es években több magyar hírszerző is dolgozott itt fedésben. A Bizottság munkacsoportot állított fel, az Európai Parlament is vizsgálatot sürget.
42 halott a horrorbalesetben - Árokba borult egy busz, miután letért az autópályáról Dél-Afrikában
A busz lefordult az útról, és a tetejére borulva állt meg az árok alján. Kelet-Fokföldről hazafelé tartó zimbabwei, illetve malawi állampolgárságú utasokat szállított.
„Egy szörnyeteg áldozatai voltunk” – Először szólalt meg nyilvánosan egy nő, akit 13 évesen zaklatott Juhász Péter Pál
A Szőlő utcai otthon egykori vezetője ajándékokkal és kivételezéssel férkőzött a kamaszok bizalmába. A jelentések és a figyelmeztető jelek ellenére mindig újabb és újabb állást kapott a gyermekvédelemben.
Trump meghívta Orbán Viktort az egyiptomi békecsúcsra, ahol aláírják a közel-keleti béketervet
Trump a tervek szerint beszédet mond az izraeli parlamentben, a kneszetben, valamint találkozik Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel és a túszok családtagjaival.
Itt van Orbán Viktor „hatalmas” bejelentése: 40 milliárd forintból újul meg a gödöllői Grassalkovich-kastély
A pénz fele részét Csányi Sándor és az OTP Bank, a másik felét a magyar kormány ajánlotta fel. A miniszterelnök szerint nem szabad megijedni az ilyen jellegű kiadásoktól.
Magyar Péter: a TISZA már 18 százalékponttal vezet, Orbánék totális pániküzemmódba kapcsoltak
A TISZA Párt elnöke a 21 Kutatóközpont legfrissebb felméréséből közölt adatokat. A cég tavaly pontosan eltalálta a 2024-es EP-választás eredményét, most a biztos szavazók között mérte az 53-35-ös előnyt.
Szijjártó: az utolsó magyar túsz is kiszabadult a Hamász fogságából
A külügyminiszter hétfő reggel jelentette be, hogy nem kell tovább aggódni a 2023 októberében elhurcolt izraeli–magyar családapáért. Omri Miránt a Vöröskeresztnek adta át a Hamász.
Kiszáll a külföldi tulajdonos a Szigetből, Gerendai Károly mentheti meg a fesztivált
A jelenlegi tulajdonos a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyük megszüntetését kérte. Gerendai mindeközben hajlandónak mutatkozik a világhírű fesztivál hóna alá nyúlni.
Egy konténer, egy mobil WC és egy puzzle: félmilliárdot fizettek Mészáros Lőrinc cégének a Déli Körvasút „látogatóközpontjáért”
A központban egy diákmunkás ül heti pár órát, a luxus VR-szobában pedig három perc alatt végig lehet „vonatozni”. Hadházy Ákos szerint ez nyílt pénzszórás.
Karácsony Gergely: Bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője, szerződést bontanának a fővárossal
A Sziget Zrt. vezérigazgatója a Budapesttel kötött szerződés felbontását kezdeményezi. A főpolgármester szerint ki kell állni a fesztivál jövőjéért.
Két év után megkezdődött az utolsó 20 izraeli túsz átadása Gázában – Trump szerint „vége a háborúnak”
Tűzszünet lépett életbe, humanitárius segély érkezik Gázába. Az amerikai elnök diplomáciai sikerét ünnepli, miközben a Hamász visszaveszi a hatalmat a Gázai övezet felett.
Sora 2: megjöttek a videók, amiket a képtelenség megkülönböztetni a valóságtól
Náci egyenruhába bújtattak hírességek, meghamisított történelmi események, kamu filmjelenetek igazinak tűnő színészekkel – máris ilyen videók készültek az OpenAI legújabb videógeneráló modelljével, ami egyszerre lenyűgöző és félelmetes.
Csoda, hogy nem zuhant le: kifogyott az üzemanyag a Ryanair gépéből, kényszerleszállás lett a vége
A gép már két leszállással is próbálkozott, de a tomboló vihar miatt nem tudott földet érni. Végül hat percre elegendő kerozinnal szállt le Manchesterben.
Aznap repült Mészárosék helikoptere Bodrogkeresztúr közelébe, amikor Várkonyi Andrea díszpolgári címet vett át
A luxushelikopter már reggel felszállt Budaörsről, majd rejtélyesen eltűnt a radarról. Délután Mád közelében bukkant fel újra, alig pár kilométerre az ünnepség helyszínétől.
Ő búcsúzott a Sztárban Sztár All Starstól – nem volt könnyű döntés, repkedtek a maximális pontszámok
A nézői szavazatok és a zsűri pontjai után két énekes került veszélybe. A műsor végén egy percre újraindult a verseny – és eldőlt, ki megy haza.
Ha elmúltál 50, és ezeket a mozdulatokat könnyedén meg tudod csinálni, fittebb vagy az átlagnál
Néhány egyszerű gyakorlattal te magad is leellenőrizheted, milyen fizikai állapotban vagy. Mutatjuk a listát!
Ezekből a gyanús jelekből lehetett látni, hogy Nicole Kidman és Keith Urban kapcsolata zátonyra futott
Az már több mint árulkodó volt, amikor Keith Urban félbeszakított egy interjút, és kilépett a beszélgetésből, miután a feleségéről kérdezték.
Ilyen pofonegyszerűen készíthetsz magadnak halloweeni sminket, ha nincs ötleted
Akár tetszik, akár nem, ez az ünnep egyre népszerűbb Magyarországon, és sokan készülnek az ilyenkor szokásos jelmezes bulikra.
Harry gyönyörű, szőke barátnője volt a brit királyi család kedvence, de nem bírta az általuk diktált őrületes tempót
Cressida Bonas arisztokrata felmenőkkel rendelkezett, otthonosan mozgott a köreikben, tökéletesen beleillett az összképbe, szerette Harry herceget, de kiborította a nyilvános szereplés.
Megható tisztelgés Diane Keaton előtt: összevágtak egy szuper videót a nemrég elhunyt színésznő filmjeiből
Az egyedi, utánozhatatlan stílusikont, a filmművészet egyik igazi klasszikus színésznőjét 79 éves korában érte a halál.
Még csak 12 éves, de elképesztően tehetséges zongora virtuóz Törőcsik Mari unokája
„Az otthonom most itt van, Magyarországon” – mondja Mahr Vi, akit a Virtuózok című műsorban ismerhetett meg az ország.
Megvan, miért ment szét Nicole Kidman és a volt férje, és az is, mit csináltak a szakítás után
A sajtóban folyamatosan írnak a válás vélt vagy valós részleteiről, például a tartásdíjról, de eddig sem a színésznő, sem a zenész nem nyilatkozott róla.
Galla Miklós őszintén elmondta, mire kell az adomány, hogyan jutott ilyen helyzetbe, és megmutatta, hol él
Otthonában keresték fel a magyar humorista-zenészt, hogy választ kapjanak arra a kérdésre, hogyan jutott nehéz helyzetbe.
Még a daganatos betegségek is jobban gyógyíthatók, ha fizikailag aktív maradsz
A fittség és a rendszeres mozgás nem csak az egészséged megőrzésében fontos, hanem a gyógyuláshoz is elengedhetetlen.
Közeleg a halloween, a mindenszentek és a halottak napja: a NAV a virágosokra, jelmezkölcsönzőkre, gyertyaárusokra csap le kíméletlenül
Többek közt a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel és az online számlázással kapcsolatos jogszabályi előírások betartását vizsgálják.
Ez a 4 csillagjegy fogja a legjobban élvezni az életet október 13-a után, a szerelmi életük is fellendül!
A Mérleg jegyébe lépő Vénusz cselekvésre ösztönöz, szakmai lehetőségeket teremt, segít helyreállítani a kapcsolatainkat és felkészít a változásokra.
Borzasztó tragédia: elhunyt Hajdu Lotti, a kaposvári Roxínház társulatának gimnazista tagja
A szomorú hírt a színház Facebook-oldalán és az iskola honlapján is közzétették.
Büszkén pózolt a lányaival Gáspár Bea – mindhárman merész báli ruhát viselnek a fotón
Egy különleges családi pillanatot osztott meg a gasztroblogger Instagramon.
Nem hiszed el, kivel csókolózott Katy Perry a legújabb lesifotókon
A kaliforniai Santa Barbara partjainál, egy jachton kapták le őket.
Durva határátlépés a Megasztárban: a 17 éves lányt pánikroham közben, a női mosdóban, sebezhető pillanatban filmezték le
Nem kötelező, és nem fair hogy bárki egy televíziós műsorban - vagy akár a hétköznapi életben - kihasználja egy másik ember sebezhetőségét és visszaéljen vele.
Harsányi Levente a szakításról: „Az egy gyomrossal ért fel, amikor ő már egy hónappal később mással volt boldog”
A rádiós-tévés nemrég interjút adott az elmúlt időszakról, amelyben egymást érték a csapások. Ezek egyike volt, hogy a menyasszonya meggondolta magát.
Szulák Andrea megmutatta a gyönyörű lányát, aki a megszólalásig hasonlít rá
Szulák Andrea számára az anyaság élete egyik ajándéka, a lánya születése adott neki hatalmas erőt és energiát a negyvenes évei elején.
Diane Keaton halálával egy újabb utánozhatatlan hollywoodi filmikontól kell búcsúznunk
Élete, egyedi stílusa és karrierje sokak számára volt inspiráló, alakításaival pedig örökre beírta magát a filmtörténelembe.
Nicole Kidman meglepő mondatai a válásairól: „Most már felvehetek magas sarkú cipőt is”
Nicole Kidman és a válás két arca – magassarkúval, könnyekkel, bölcsességgel.
Ezzel a kipróbált módszerrel véget vethetsz minden vitának mindössze 3 perc alatt
A háromperces vita-reset, ami tényleg működik.