Buda Péter: Orbán egy orosz háborús tervet támogat, ami Európa kapitulációját jelentené
A nemzetbiztonsági szakértő szerint a békének álcázott javaslat valójában Ukrajna teljes lefegyverzését célozza, ami pedig egy még brutálisabb jövőbeli konfliktusnak ágyaz meg kontinensünkön. Buda Péter úgy látja, Orbán Viktor a belpolitikai sikereit alárendeli a nemzetközi ambícióinak.
Tovább olvasom a cikket
509 milliárd tao-támogatást kapott a magyar foci 2011 óta, de az MLSZ szerint is elmaradt a várt fejlődés
A Magyar Labdarúgó Szövetség szerint indokolatlanul sok az akadémia. Az utánpótlásra szánt 186 milliárdból a legtöbb pénz fizetésekre ment el.
2004 óta nem volt ilyen: többet fizettünk be az EU kasszájába, mint amennyi támogatást kaptunk
Brüsszel a jogállamisági vita miatt nem utal, aminek meglett az ára. A magyar költségvetés október végéig 20 milliárdos mínuszba került az Unióval szemben.
Gimnazistaként már publikált, és jobban keresett, mint a szülei – 90 éves Woody Allen
Fiatalon jobban érdekelte a sport, mint a tanulás, több híresség filmes karrierjét ő indította el, feleségül vette a nevelt lányát, és 90 évesen ismét forgatni készül.
Galla Miklós feltűnt a Csillag Születikben, Molnár Áron megtrollkodta, ByeAlex festményt kapott tőle
A humorista egy abszurd mesével készült, amivel négy igent zsebelt be. A komikus szerint mostanában nem ismerik elegen, ezért tért vissza a képernyőre.
Buda Péter: Orbán egy orosz háborús tervet támogat, ami Európa kapitulációját jelentené
A nemzetbiztonsági szakértő szerint a békének álcázott javaslat valójában Ukrajna teljes lefegyverzését célozza, ami pedig egy még brutálisabb jövőbeli konfliktusnak ágyaz meg kontinensünkön. Buda Péter úgy látja, Orbán Viktor a belpolitikai sikereit alárendeli a nemzetközi ambícióinak.
Fél nap alatt 150 ezren írták alá a TISZA-jelölt Gajdos László melletti petíciót
A TISZA Párt elnöke azt írta, Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy emberként állt a Nyíregyházi Állatpark igazgatója mellé. Magyar Péter szerint azért támadja a Fidesz a képviselőjelöltjüket, mert megmutatta, hogyan kell jól felhasználni a közpénzt.
Megvan az időközi választás eredménye Pilisvörösváron, ahol Orbán szerint csak valami marhaság miatt veszíthet a Fidesz
A polgármester mögül elfogyott a többség, a vasárnapi dupla győzelem után a Vörösvárért Közéleti Egyesületnek már hat képviselője van a testületben.
Orbán Viktor: Húzós november után decemberben ellenállunk
A kormányfő szerint Washington és Moszkva után Brüsszelben jön a harc. Úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.
Egyre nagyobb a botrány Amerikában amiatt, hogy a Pentagon parancsot adhatott egy katonai akció túlélőinek likvidálására
Donald Trump elhatárolódott, Pete Hegseth állítólag tagad, a Kongresszus demokrata és republikánus képviselői is háborús bűncselekményt emlegetnek, miután a Washington Post arról írt, a védelmi miniszter szóban azt parancsolta, hogy mindenkit öljenek meg a drogkartellek elleni akcióban.
Erre költi 40 milliós nyereményét a Megasztár győztese
Lengyel Johanna elárulta, milyen tervei vannak a pénznyereménnyel. Számára azonban a fődíjnál is nagyobb elismerést jelent a szakmai és a közönség általi visszaigazolás.
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.
Trump az újabb béketárgyalásról: Jó esély van rá, hogy meg tudunk állapodni
Az amerikai oldal és az ukrán főtárgyaló is „produktívnak és sikeresnek” nevezte a miami klubban tartott ülést. A következő napokban a békejavaslat már Vlagyimir Putyin asztalára kerülhet.
Köd lepi el az országot hétfőn, figyelmeztetést adtak ki több megyére
Borult, párás idővel indul a december, szemerkélő eső, ónos szitálás is előfordulhat. A következő napokban is hasonlóra számíthatunk, szerdán viszont már lesz, ahol kisüt a nap.
Megvan a Sztárban Sztár All Stars három döntőse, egy korábbi győztes búcsúzott a finálé előtt
A kiesett énekes emelt fővel távozott, azt mondta, megtiszteltetés volt a legjobbak között búcsúzni. A jövő vasárnapi adásban már a győzelemért küzdenek a még versenyben lévő sztárok.
Halálos rákdiagnózisa után elhagyta a férjét, és 188 férfival feküdt le egy New York-i nő
Molly Kochan egy blogon és egy podcasten keresztül dokumentálta szexuális kalandjait. Célja az volt, hogy ne a betegségével azonosítsák, hanem az életörömével.
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.
Vörös riasztás Délkelet-Ázsiában: A trópusi vihar Szumátrán és Thaiföldön is százakat ölt meg
A múlt heti monszunesők miatt több százezer ember kényszerült elhagyni otthonát. A kiáradt folyók egész falvakat sodortak el, a mentést a megsemmisült utak is nehezítik.
20 palacsintát tolt be percek alatt: evőbajnok hívta ki, és nyomta le Molnár Áront a Csillag Születikben
Fegyverneki Zsolt, a Magyar Országos Evőverseny Szövetség tagja korábban egy 3,5 kilós gyros-tállal is megbirkózott. A produkciót végül az egyedisége miatt juttatták tovább a zsűri tagjai.
Magyar Péter szerint „kiadták a kilövési engedélyt” a nyíregyházi jelöltjükre, most bocsánatkérést követel Orbán Viktortól
A pártelnök szerint a köztiszteletben álló állatpark-igazgató sem számított arra, hogy a Fidesz a bejelentése után azonnal a lemondását követeli. A párt 105 jelöltje hamarosan egy közös összetartáson vesz részt, feladatuk pedig az lesz, hogy a legeldugottabb településekre is elmenjenek, és „mindenkivel kezet rázzanak”.
Hétfőtől ismét kötelező a maszk, több osztályt lezárnak a látogatók elől a veszprémi kórházban
A Csolnoky Ferenc Kórház a betegek és a dolgozók védelmére hivatkozva hozta meg a döntést. A szigorítások visszavonásig érvényesek, mutatjuk a pontos szabályokat.
Idén karácsonykor akár 12 ezer forint is lehet ennek a fenyőnek métere, mégis erre vadászik a legtöbb magyar
A vevők 59 százaléka a legdrágább fát keresi, pedig a lucfenyőt már 5 ezer forintért is megkaphatják. A legtöbben 10 ezer forintos kerettel indulnak, de ezt sokan túllépik majd.
Még a Nobel-díj is hamarabb összejött egy magyar nőnek, mint egy női elnök az MTA élére
A lesújtó véleményt az Akadémiai Dolgozók Fóruma fogalmazta meg az idei jelöltlista láttán. Szerintük a helyzet rontja az Akadémia 21. századi megítélését.
Januártól fontos változtatást vezet be az Aldi, ami minden vásárlót érinteni fog
Résen kell lenned, ha nem akarsz lemaradni a legjobb ajánlatokról. A diszkontlánc hétfőre teszi át az új akciók meghirdetését, felborítva az eddigi rutint.
Súlyos allergiát is okozhat a fogyás csodafegyvere és a puffadás ellenszere
Sokan pörögtek rá a papayában található enzimre a jótékony hatásai miatt. Ám kiderült, hogy nem kívánt mellékhatásai lehetnek.
50 éves lett Pély Barna, és szerinte élete legszebb ajándékát a feleségétől kapta: a kislányukat
A megható bejegyzésben nemcsak a feleségének, Évinek mondott köszönetet, hanem a rajongóinak is.
Fiúkat szippant be a veszélyes online világ: a „manoszféra” kőkemény hierarchiát, beavatási rituálékat és nőgyűlöletet hirdet
Szakértők szerint a jelenség komoly mentális kockázattal jár, és a fiúkat a kockázatos viselkedésformák felé tolja.
Bódi Hunor döbbenetes vallomása: „Volt, hogy lenéztem embereket, megítéltem embereket, mert neki nincs annyija”
Lékai-Kiss Ramóna podcastjában meséltek a luxuséletről, az anyagi csődről és arról, amikor egymással sem beszéltek
Pszichológusok szerint ez a 7 tuti jel buktatja le a férfit, akinek titokban tetszel
Nem a nagy szavak és a látványos, színpadias tettek számítanak, hanem az apró, tudat alatti gesztusok. A testbeszéd, a hangszín és a viselkedés elárulja.
A zsűri alig hitt a szemének, amikor betoppant Galla Miklós a Csillag születik stúdiójába
A humorista egyedi történetével nyűgözte le a mentorokat, akik kérdés nélkül továbbjuttatták. A produkció után még egy dedikált festményt is átadott ByeAlexnek.
Ál-Jason Momoa ígért neki közös álomotthont, egy brit özvegy a házát is eladta, hogy kifizesse
A gyászoló asszony a férje halála után esett a gátlástalan csaló hálójába.
Hat pert már megnyert a házomlásban megsérült balerina, de a kártérítését felszámolás alatt álló cégektől kellene behajtania
Tóth Nikolett élete egy pillanat alatt tört ketté, a balesetben odalett a karrierje és a párkapcsolata is. Bár a bíróság neki adott igazat, a gyógyulás még hosszú út.
„Azt hiszem, amit tettem, az őrültség” – mondja a nő, aki 18 millió forintot fizetett elhunyt kutyája klónjáért
Oliver nevű kutyája szinte a gyereke volt, halála után pedig teljesen összeomlott. Most, hogy tisztábban lát, idős menhelyi kutyák befogadásával próbálja jóvátenni a tettét.
Nem a közös sírás a lényeg: három szintje van az empátiának, de a legtöbben csak egyet ismernek
Sokan azt hiszik, az empátia csak az együttérzésről szól, most mutatjuk a két másik szintet, amiről kevesen tudnak.
Megrendezett helyszín, elfojtott sikolyok és egy elrontott boncolás: hatvan év után sem csitul a vita Marilyn Monroe haláláról
Egy titkos piros füzet miatt kellett meghalnia, amiben a Kennedyk sötét titkait jegyzetelte? Közeli barátja, Frank Sinatra is meg volt győződve arról, hogy a színésznőt meggyilkolták.
Három randi után felszívódik a pasi? A szakértő elmagyarázza, mi ennek a 3 leggyakoribb oka
Ismerős a helyzet, amikor azt hiszed minden rendben, aztán jön a néma csend? A magyarázat nem az, amire gondolsz, és nem benned van a hiba.
„Ez még csak a trend kezdete” – egy brit sebész a fogyasztó injekciók új, ijesztő mellékhatására hívta fel a figyelmet
A szakember szerint a jelenség csak idén jelent meg, de egyre több páciensnél látja.
Bereczki Zoltán már a győzelem előtt kiosztotta azokat, akik elfelejtették, honnan jött a Megasztár új királynője
A fiatal énekesnő pályája nem pont most és nem pont így indult.
Ingyenruha-botrány, képek törlése, csúnya beszólások: Harry és Meghan egy hónap alatt Londonban és Hollywoodban is kiverte a biztosítékot
A hercegi pár egyszerre borzolta a kedélyeket a palotában és Hollywoodban is. Még a Kardashianok is kiakadtak rájuk.
„Valamit a saját kozmológiájukról véstek bele a földbe” – döbbenetes leletegyüttesre bukkantak Stonehenge mellett
A szakértők szerint nagyon precíz és hatalmas munkát végeztek az ott élő emberek, hogy emléket hagyhassanak ránk.
Milliók irigyelték, közben esti mesét sem kapott: Elizabeth Olsen elmondta, milyen volt Mary-Kate és Ashley húgaként felnőni
A színésznő most elmesélte, mennyire fontosnak tartja a nyugodt esti rutint, mert nekik ilyen sosem jutott.