Miller Dávid beszólt Majkának az X-Faktorban: „Dávidnak hívnak, cseszed! Nem hiszem el, hogy a nevemet nem tudod megjegyezni!”
A mentorok ajándékozása túl hosszúra nyúlt, a műsorvezető pedig nem bírta tovább cérnával. Majka egyetlen rossz névvel verte ki nála a biztosítékot.
Nagy Márton bejelentette a többszörös adóemelést: a bankoktól szedik be a hiányzó százmilliárdokat
A kormány szerint a pénzintézetek degeszre keresték magukat, ezért most nekik kell fizetniük. A bankszektorban óriási a felháborodás, szerintük ez az egész gazdaságot sújtja. Eddig végül mindig az ügyfelek fizették meg a különadókat.
„Jelenleg 76 éves vagyok, de leszek még 140 is” – André Rieu a budapesti koncertje után elárulta, meddig tervez színpadon állni
A holland hegedűművész ezúttal Magyarországon varázsolta el a közönséget. A 76 éves világsztár dupla teltházas koncertet adott az MVM Dome-ban, ahol a színpad egyenesen úgy festett, mint egy nagyratörő influenszer karácsonyfája.
Ez lett az év szava – tökéletesen leírja, miért ennyire dühítő az internet
A „rage bait” kifejezés használata megháromszorozódott az elmúlt évben. Több mint 30 ezren szavaztak az év szava-jelöltekre, de a szakértők mondták ki a végső szót.
„Nem leszünk statiszták a kormány politikai cirkuszában!” – a TISZA bojkottálja a rendkívüli közgyűlést, Vitézy Dávidék szerint színház az egész, de bemennek
Míg a TISZA Párt zsarolásról beszél, a Podmaniczy Mozgalom bemegy az ülésre, de az esti tüntetést kihagyja. Szerintük az már nem Budapestről, hanem a főpolgármester túléléséről szól.
25 büfét bezártak az országos gyrosrazzia után: 1300 kiló lejárt vagy nyomon követhetetlen ételt találtak
A hatóságok 350 helyet néztek át, és 85 esetben indítottak eljárást. Eddig több mint 17 millió forint bírságot szabtak ki a szabálytalanul működő büfékre.
Fordulat a lakáspiacon: bezuhant a kereslet, de közben 32 ezer új ingatlant hirdettek meg novemberben
Brutális, 15 százalékkal csökkent a kereslet egy év alatt, miközben dőlnek a piacra az új hirdetések. A vevők most diktálhatnak, az árak emelkedése is megállhat.
Halálra marcangolta az oroszlán a kifutójába bemászó 19 éves fiút – a park máris döntött az állat sorsáról
A brazíliai állatkertben történt a tragédia, amit több látogató is videóra vett. A hatóságok szerint a fiatal szándékosan mászhatott be a ragadozóhoz.
Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló – itt vannak a 2026-os Strand Fesztivál első fellépői
A fesztivál jövő augusztusban már két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba. A BSW először ad koncertet a Strandon, a Quimby pedig visszatér.
Szijjártó a Putyin-Orbán találkozó tolmácshibáiról: A miniszterelnököt sem lehet eladni, nem volt ezzel semmi probléma
Az orosz elnök a nézetkülönbségeket hangsúlyozta, a magyar nézők mégis sikerekről hallottak. A külügyminiszter szerint ezzel minden rendben, ám a felvételek másról árulkodnak.
Kunetz Zsombor: kiemelt bérezéssel csábítanak magyar mentősöket Csádba, miközben Budapestre vidékről kell egységeket átvezényelni
Az egészségügyi elemző kiakadt a terven, amely főigazgatói engedéllyel küldené a mentősöket Afrikába. A missziót a Hungary Helps szervezi.
509 milliárd tao-támogatást kapott a magyar foci 2011 óta, de az MLSZ szerint is elmaradt a várt fejlődés
A Magyar Labdarúgó Szövetség szerint indokolatlanul sok az akadémia. Az utánpótlásra szánt 186 milliárdból a legtöbb pénz fizetésekre ment el.
2004 óta nem volt ilyen: többet fizettünk be az EU kasszájába, mint amennyi támogatást kaptunk
Brüsszel a jogállamisági vita miatt nem utal, aminek meglett az ára. A magyar költségvetés október végéig 20 milliárdos mínuszba került az Unióval szemben.
Gimnazistaként már publikált, és jobban keresett, mint a szülei – 90 éves Woody Allen
Fiatalon jobban érdekelte a sport, mint a tanulás, több híresség filmes karrierjét ő indította el, feleségül vette a nevelt lányát, és 90 évesen ismét forgatni készül.
Galla Miklós feltűnt a Csillag Születikben, Molnár Áron megtrollkodta, ByeAlex festményt kapott tőle
A humorista egy abszurd mesével készült, amivel négy igent zsebelt be. A komikus szerint mostanában nem ismerik elegen, ezért tért vissza a képernyőre.
Buda Péter: Orbán egy orosz háborús tervet támogat, ami Európa kapitulációját jelentené
A nemzetbiztonsági szakértő szerint a békének álcázott javaslat valójában Ukrajna teljes lefegyverzését célozza, ami pedig egy még brutálisabb jövőbeli konfliktusnak ágyaz meg kontinensünkön. Buda Péter úgy látja, Orbán Viktor a belpolitikai sikereit alárendeli a nemzetközi ambícióinak.
Fél nap alatt 150 ezren írták alá a TISZA-jelölt Gajdos László melletti petíciót
A TISZA Párt elnöke azt írta, Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy emberként állt a Nyíregyházi Állatpark igazgatója mellé. Magyar Péter szerint azért támadja a Fidesz a képviselőjelöltjüket, mert megmutatta, hogyan kell jól felhasználni a közpénzt.
Megvan az időközi választás eredménye Pilisvörösváron, ahol Orbán szerint csak valami marhaság miatt veszíthet a Fidesz
A polgármester mögül elfogyott a többség, a vasárnapi dupla győzelem után a Vörösvárért Közéleti Egyesületnek már hat képviselője van a testületben.
Orbán Viktor: Húzós november után decemberben ellenállunk
A kormányfő szerint Washington és Moszkva után Brüsszelben jön a harc. Úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.
Egyre nagyobb a botrány Amerikában amiatt, hogy a Pentagon parancsot adhatott egy katonai akció túlélőinek likvidálására
Donald Trump elhatárolódott, Pete Hegseth állítólag tagad, a Kongresszus demokrata és republikánus képviselői is háborús bűncselekményt emlegetnek, miután a Washington Post arról írt, a védelmi miniszter szóban azt parancsolta, hogy mindenkit öljenek meg a drogkartellek elleni akcióban.
Erre költi 40 milliós nyereményét a Megasztár győztese
Lengyel Johanna elárulta, milyen tervei vannak a pénznyereménnyel. Számára azonban a fődíjnál is nagyobb elismerést jelent a szakmai és a közönség általi visszaigazolás.
Riasztó tendencia: a magyar 12-16 évesek egyharmada élt már át online bántalmazást az elmúlt évben
Az is szörnyű, hogy az érintettek többsége magába fojtja a történteket, és tízből hat fiatal nem tesz semmit.
Miller Dávid beszólt Majkának az X-Faktorban: „Dávidnak hívnak, cseszed! Nem hiszem el, hogy a nevemet nem tudod megjegyezni!”
A mentorok ajándékozása túl hosszúra nyúlt, a műsorvezető pedig nem bírta tovább cérnával. Majka egyetlen rossz névvel verte ki nála a biztosítékot.
Kiderült, hogy pozitív egészségügyi jelentése is van egy idióta és alpári TikTok-őrületnek, a fart walknak
Az étkezés után megtett sétával gyakorlatilag elkezded ledolgozni a kalóriákat, jobban tudsz emészteni és a vércukorszinted is stabil maradhat.
Évtizedekig tagadta a belga király, de a DNS-teszt lebuktatta: hercegnő lett az eltitkolt lányából
Létezéséről az apja, II. Albert tudni sem akart. Delphine Boël végül hosszas jogi csatározások után megkapta a neki járó címet.
Szinetár Dóra: „Szandi a kissé butácska kamasz feelinget képviselte, a szónak nem a rossz értelmében, a koravén tiniknek én lettem a gyereksztárja”
A színésznő nemrég egy interjúban arról is beszélt, hogy a tini popsztár szerep távolt állt tőle, mivel ő otthon Mozartot és Queent hallgatott.
Idén karácsonykor akár 12 ezer forint is lehet ennek a fenyőnek métere, mégis erre vadászik a legtöbb magyar
A vevők 59 százaléka a legdrágább fát keresi, pedig a lucfenyőt már 5 ezer forintért is megkaphatják. A legtöbben 10 ezer forintos kerettel indulnak, de ezt sokan túllépik majd.
Még a Nobel-díj is hamarabb összejött egy magyar nőnek, mint egy női elnök az MTA élére
A lesújtó véleményt az Akadémiai Dolgozók Fóruma fogalmazta meg az idei jelöltlista láttán. Szerintük a helyzet rontja az Akadémia 21. századi megítélését.
Januártól fontos változtatást vezet be az Aldi, ami minden vásárlót érinteni fog
Résen kell lenned, ha nem akarsz lemaradni a legjobb ajánlatokról. A diszkontlánc hétfőre teszi át az új akciók meghirdetését, felborítva az eddigi rutint.
Súlyos allergiát is okozhat a fogyás csodafegyvere és a puffadás ellenszere
Sokan pörögtek rá a papayában található enzimre a jótékony hatásai miatt. Ám kiderült, hogy nem kívánt mellékhatásai lehetnek.
50 éves lett Pély Barna, és szerinte élete legszebb ajándékát a feleségétől kapta: a kislányukat
A megható bejegyzésben nemcsak a feleségének, Évinek mondott köszönetet, hanem a rajongóinak is.
Fiúkat szippant be a veszélyes online világ: a „manoszféra” kőkemény hierarchiát, beavatási rituálékat és nőgyűlöletet hirdet
Szakértők szerint a jelenség komoly mentális kockázattal jár, és a fiúkat a kockázatos viselkedésformák felé tolja.
Bódi Hunor döbbenetes vallomása: „Volt, hogy lenéztem embereket, megítéltem embereket, mert neki nincs annyija”
Lékai-Kiss Ramóna podcastjában meséltek a luxuséletről, az anyagi csődről és arról, amikor egymással sem beszéltek
Pszichológusok szerint ez a 7 tuti jel buktatja le a férfit, akinek titokban tetszel
Nem a nagy szavak és a látványos, színpadias tettek számítanak, hanem az apró, tudat alatti gesztusok. A testbeszéd, a hangszín és a viselkedés elárulja.
A zsűri alig hitt a szemének, amikor betoppant Galla Miklós a Csillag születik stúdiójába
A humorista egyedi történetével nyűgözte le a mentorokat, akik kérdés nélkül továbbjuttatták. A produkció után még egy dedikált festményt is átadott ByeAlexnek.
Ál-Jason Momoa ígért neki közös álomotthont, egy brit özvegy a házát is eladta, hogy kifizesse
A gyászoló asszony a férje halála után esett a gátlástalan csaló hálójába.
Hat pert már megnyert a házomlásban megsérült balerina, de a kártérítését felszámolás alatt álló cégektől kellene behajtania
Tóth Nikolett élete egy pillanat alatt tört ketté, a balesetben odalett a karrierje és a párkapcsolata is. Bár a bíróság neki adott igazat, a gyógyulás még hosszú út.
„Azt hiszem, amit tettem, az őrültség” – mondja a nő, aki 18 millió forintot fizetett elhunyt kutyája klónjáért
Oliver nevű kutyája szinte a gyereke volt, halála után pedig teljesen összeomlott. Most, hogy tisztábban lát, idős menhelyi kutyák befogadásával próbálja jóvátenni a tettét.
Nem a közös sírás a lényeg: három szintje van az empátiának, de a legtöbben csak egyet ismernek
Sokan azt hiszik, az empátia csak az együttérzésről szól, most mutatjuk a két másik szintet, amiről kevesen tudnak.
Megrendezett helyszín, elfojtott sikolyok és egy elrontott boncolás: hatvan év után sem csitul a vita Marilyn Monroe haláláról
Egy titkos piros füzet miatt kellett meghalnia, amiben a Kennedyk sötét titkait jegyzetelte? Közeli barátja, Frank Sinatra is meg volt győződve arról, hogy a színésznőt meggyilkolták.
Három randi után felszívódik a pasi? A szakértő elmagyarázza, mi ennek a 3 leggyakoribb oka
Ismerős a helyzet, amikor azt hiszed minden rendben, aztán jön a néma csend? A magyarázat nem az, amire gondolsz, és nem benned van a hiba.