Kiderült, milyen nemű lesz a topmodell verseny gyönyörű résztvevőjének kisbabája
A TV2 sztárja tavaly nyáron ment férjhez fotós szerelméhez, Matuz Ádámhoz. A baba nemét egy rózsaszín töltelékű muffin fedte fel egy partin.
Leukémiára kapott őssejt-átültetés után gyógyult ki a HIV-ből egy német férfi
A „második berlini páciensként” emlegetett férfi HIV elleni gyógyszeres kezelését három évvel az őssejtterápia után állították le. Még a legérzékenyebb tesztek sem mutatták ki a szervezetében a vírust, ami a kutatók szerint tartós gyógyulást jelenthet.
Új lemezével turnézik Budapesten az Alter Bridge, Myles Kennedy zenekara, amely a kemény zenék dallamos Fabergé-tojása
A hazai rockrajongók örülhetnek, hiszen alig esik le a tojáshéj január 9-én az Alter Bridge – a zenekarral azonos nevű – nyolcadik stúdióalbumáról, január 28-án már hallhatják is élőben az új dalokat a Barba Negrában. A bulit a Stardust és a Daughtry melegíti majd elő.
Márki-Zay Péter osztotta a propagandát: Ki az az aberrált idióta, aki macskaadót talált ki?!
A hódmezővásárhelyi polgármester a Hír Tv Komment című műsorában csapott össze kormánypárti vitapartnereivel. Szerinte „az Index a Fidesz véleményét írta le.”
Orbán Balázs ellentmondott a nyíregyházi Fidesznek: szerinte Gajdos Lászlónak nem kell lemondania
Kiakadt a helyi Fidesz a Tisza Párt jelöltjére, és azonnal menesztené az állatkert éléről. A párt kampányfőnöke azonban más véleményen van.
Váratlan fordulat: Völner Pál újra ügyvédként dolgozhat, miközben még zajlik a pere
A volt államtitkár az eljárás elhúzódására hivatkozva kapta vissza az engedélyét, amit az ügyészség ellenzett. A kamarának a bírósági döntés után nem volt más választása, aktiválnia kellett.
„Majdnem az unokája lehettem volna” – 40 évvel idősebb férfivel élt együtt egyetemistaként Stefanovics Angéla
A színházvilágban őrültnek hitték a színésznőt, aki végül nyolc évig alkotott egy párt Malgot Istvánnal. Stefanovics Angéla elmondta, mi vonzotta a nála sokkal idősebb férfiben, és mit szólt a kapcsolatukhoz az édesanyja.
444: Orbánék pont oda ígérnek fejlesztéseket, ahol Magyar Péter országjárása tart
November második felében a miniszterelnök több olyan rendelkezést is aláírt, amely egy-egy településnek ígért támogatást. Az összesen 70 kedvezményezett helyszín többsége nem is fideszes vezetésű, de a Tisza Párt elnöke már járt ott.
Kiemelt beruházássá nyilvánított hét lakótelepet a kormány, négy új rozsdaövezeti területet is kijelöltek
A vevők 5%-os áfát igényelhetnek vissza, a beruházók pedig gyorsított eljárásban építkezhetnek. A ma hatályba lépett szabályozás több ezer új otthont ígér a következő évekre.
Ezek az utolsó nyilvános fotók Kálloy Molnár Péterről
A hétfőn elhunyt színész a képek alapján láthatóan lefogyott az utóbbi időben, meg is kopaszodott, de még így is színpadra állt. A Flódni Színházban november 19-én lépett fel utoljára, a társulat pedig még ezen a héten is tervezett vele.
Magyar Péter: Lebuktak Orbánék, a mesterséges intelligenciával gyártották a kamu adóemeléses dokumentumokat
A Tisza Párt elnöke szerint a kampányban a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Index kapta meg a feladatot, hogy „mindenféle kamu, hazug áldokumentumokat hozzanak nyilvánosságra, amikre hivatkozva a pánikoló Fidesz a saját táborát riogathatja”.
Pindroch Csaba Kálloy Molnár Péterről: A legsokoldalúbb, legragyogóbb polihisztor Színész volt, egy unicum
Megrendítő sorokban búcsúzott barátjától a színész, aki szerint Kálloy Molnár azért maradt elismerés nélkül, mert függetlenedni mert.
„Isten veled, Péter!” – Pokorny Lia közös fotóval búcsúzik Kálloy Molnár Pétertől
A színésznő és a hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péter mellett Szabó Győző és Rudolf Péter látható a kedves képen. Úgy tűnik, ez a fotó többet mond minden szónál Pokorny Lia számára.
Reagált a Fehér Ház a botrányra: kiderült, ki adta ki a katonai akció túlélőire mért halálos parancsot
A Fehér Ház sajtótitkára szerint minden jogszerűen történt. Karoline Leavitt tagadta azt a sajtóhírt, miszerint Pete Hegseth védelmi miniszter parancsot adott volna arra, hogy „mindenkit öljenek meg”.
Magyar Péter Lázár Jánosról: A közpénzek Drakulájától megtudhattuk, hogy a Fidesz kegyet gyakorolt azzal, hogy eddig hagyta dolgozni Gajdos Lászlót
A miniszter tiszavasvári fórumán támadta be a Tisza Párt nyíregyházi képviselőjelöltjét. A Gajdos Lászlót támogató petíciót Magyar szerint már több mint 200 ezer ember írta alá.
Lázár nekiment a Tisza nyíregyházi jelöltjének: szerinte Gajdos László Gyurcsány és Horn szekerét tolta korábban
A miniszter a Tiszavasváriban tartott fórumán azt is kifejtette, hogy szerinte a nyíregyházi állatkert igazgatója alkalmatlan a képviselőjelöltségre.
Török Gábor: Zárul az olló, a Fidesz egy bevált trükkel próbálja megállítani a Tiszát
A Medián friss számai szerint a Fidesz erősödött ősszel, de a Tisza Párt még mindig vezet. A politológus szerint a kormánypárt most egy régi fegyvert vet be, hogy megfordítsa a versenyt.
Hadházy Ákos videóban mutatta meg a félkészen álló családi bölcsődét Gödön, amely 135 milliós uniós támogatást kapott
A képviselő szerint „keveslik a pénzt, és így leállt a buli”. A cég ellen nyáron felszámolás indult, ezért Hadházy szerint az állam hiába követelné vissza a támogatást.
Orbán Viktor egy jó dolgot talált a Tisza Pártnak tulajdonított megszorító csomagban
A miniszterelnök egy minden elemében baloldali megszorító csomagról beszél. Azt írta: ezt a 600 oldalt visszaküldik „oda, ahova való: a magyar történelem balos szemétdombjára”.
Megszólalt Gajdos László: Megdöbbentő állapotba kerültem lelkileg, nem tudtam, hogy egy nap alatt ilyenek történhetnek
A Nyíregyházi Állatpark igazgatója elismerte, hogy nagy volt benne a feszültség, miután a Fidesz és a kormánypárti sajtó támadni kezdte őt. Szerinte a vádaskodás egy „véletlen baleset, amit egy meggondolatlan, Fidesz-irodában dolgozó követett el valamiért”.
21 Kutatóközpont: Továbbra is vezet a Tisza Párt, de a Fidesz csökkentette a hátrányát
A pártot választani tudók között 47-40 az arány Magyar Péterék javára. Huszonkét választókerületben viszont rendkívül szoros az állás.
Kiakadtak a párizsi Lady Diana szobron a kommentelők, hogy 50 évesnek ábrázolják a 36 évesen elhunyt hercegnét
Pedig az alkotók nagy hangsúlyt fektettek a részletekre, hogy a frizura, a testtartás és a tekintet is sugározza a hercegné méltóságteljes megjelenését.
Zölden fénylő űrhajó száguld a Föld felé? A NASA lerántja a leplet a bizarr videóról
Futótűzként terjed a neten egy felvétel, ami sokak szerint idegeneket leplez le. A tudósok szerint azonban a valóság sokkal prózaibb, és a videó is manipulált.
Kiderült, milyen nemű lesz a topmodell verseny gyönyörű résztvevőjének kisbabája
A TV2 sztárja tavaly nyáron ment férjhez fotós szerelméhez, Matuz Ádámhoz. A baba nemét egy rózsaszín töltelékű muffin fedte fel egy partin.
Tévedsz, nem hülyülnek meg a nők a menopauza idején, hanem valami elképesztő módon újrahangolja az agyuk a működését
A legtöbb nő agya változókor idején áttér egy hatékonyabb, „zsíralapú” energiagazdálkodásra, amely kevésbé függ a hormonoktól, és stabilabbá teszi a működést.
Elsírták magukat a cég dolgozói, amikor meglátták, mit kaptak karácsonyra a vállalattól
Először döbbent csend fogadta a munkáltató bejelentését az év végi közös vacsorán, majd könnyekben törtek ki.
Egész életedben rossz sorrendben ittad: valójában ezért adják azt a kis pohár vizet a kávé mellé
Sokan azt hiszik, a szomjukat oltják vele, pedig a titok az ízlelőbimbók előkészítésében rejlik az intenzívebb élményhez.
Felröppent a hír, hogy András, a volt herceg az Emirátusokba menekül a szégyen és megaláztatás elől
A palota ugyanis még mindig tud újabbakat rúgni az amúgy is padlóra került Andrásba a régi Epstein-ügyek miatt.
Osvárt Andrea ritkán látott, jóképű párjával és a kislányával együtt szerepelt a kamerák előtt
A színésznő egy tévés riportban mesélt a mindennapjaikról, az anyaságról és arról, hogyan ingáznak Budapest és Bécs között.
Pofátlan húzás: direkt fehér ruhában parádézott a menyasszony mostohaanyja az esküvőn, hiába kérlelték
A történetet Redditen osztotta meg, ahol a kommentelők felháborodtak és nem kímélték hozzászólásaikban a nő mostohaanyját.
Kovács Áron: „Úgy viselte ezt a dolgot, hogy hiába tudtuk, hogy beteg, azt gondoltuk, még évei vannak hátra”
Saját ötletéből megvalósult darabjának bemutatóján még energikusan állt a színpadon. Munkatársai nem is sejtették, hogy ez az egyik utolsó közös munkájuk.
Mindent megmutató, áttetsző ruhában jelentette be a 43 éves Sienna Miller, hogy ismét babát vár 28 éves párjától
A színésznő nemrég a londoni Fashion Awardson büszkén mutatta meg gömbölyödő pocakját.
Molnár Gusztáv döbbenetes vallomása a gyermekkoráról: „Apám nagyon sokat fenyegetőzött öngyilkossággal, neki ez volt a bevett módszere”
A színész megrendítően őszinte interjút adott a Palikék Világa című műsorban arról, milyen mélységből jön, és hogyan építi magát újra.
Gyászolnak a magyar művészek, megható posztokkal és visszaemlékezésekkel búcsúznak Kálloy Molnár Pétertől
Több mint három évtizeden át volt a hazai kulturális élet egyik meghatározó alakja színházi és filmes szerepeivel, összetéveszthetetlen hangjával, egyedi stílusával.
Leálltak ezek a régebbi SIM-kártyák: mutatjuk, mit tehetsz, nehogy hívás és mobilnet nélkül maradj
Nem technikai hiba, hanem a One Magyarország tervezett lépése áll a leállás mögött.
Milyen gyorsan gondolkodsz? Teszteld, mennyi idő alatt találod meg a Mikulást a kerti törpék között!
Eljött az advent, néhány hét múlva karácsony, és persze hamarosan itt a Mikulás is. Kiszúrod a rajzon?
Riasztó tendencia: a magyar 12-16 évesek egyharmada élt már át online bántalmazást az elmúlt évben
Az is szörnyű, hogy az érintettek többsége magába fojtja a történteket, és tízből hat fiatal nem tesz semmit.
Miller Dávid beszólt Majkának az X-Faktorban: „Dávidnak hívnak, cseszed! Nem hiszem el, hogy a nevemet nem tudod megjegyezni!”
A mentorok ajándékozása túl hosszúra nyúlt, a műsorvezető pedig nem bírta tovább cérnával. Majka egyetlen rossz névvel verte ki nála a biztosítékot.
Kiderült, hogy pozitív egészségügyi jelentése is van egy idióta és alpári TikTok-őrületnek, a fart walknak
Az étkezés után megtett sétával gyakorlatilag elkezded ledolgozni a kalóriákat, jobban tudsz emészteni és a vércukorszinted is stabil maradhat.
Évtizedekig tagadta a belga király, de a DNS-teszt lebuktatta: hercegnő lett az eltitkolt lányából
Létezéséről az apja, II. Albert tudni sem akart. Delphine Boël végül hosszas jogi csatározások után megkapta a neki járó címet.
Szinetár Dóra: „Szandi a kissé butácska kamasz feelinget képviselte, a szónak nem a rossz értelmében, a koravén tiniknek én lettem a gyereksztárja”
A színésznő nemrég egy interjúban arról is beszélt, hogy a tini popsztár szerep távolt állt tőle, mivel ő otthon Mozartot és Queent hallgatott.