Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.
Horogkereszttel átrajzolt szivárványszínű zászlót posztolt az Alapjogokért Központ elemzője, nyomozást rendelt el az ügyészség
Hadházy Ákos feljelentése kellett a fordulathoz, a rendőrök ugyanis először lezárták az ügyet. Most az elemzőnek elzárás is lehet a büntetése.
Szabálytalanul bevágó autós, szétesett roller, az út közepén ordítozó sofőr – novemberben sem volt hiány őrült és veszélyes közlekedőkből
A Budapesti Autósok szedték össze a legmeredekebb, legőrültebb és időnként legnevetségesebb szituációkat. Akikkel nem akarsz összefutni az utakon – novemberi kiadás.
Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja
Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban összeomlott a szervezete-
Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.
Donald Trump bejelentette, hogy élesebb, mint 25 éve, majd majdnem elbóbiskolt a kabinetülésen
A New York Times cikke borzolta fel a kedélyeket, erre reagált az elnök a kabinetülésen. A CNN szerint azonban a szavakat nem követték tettek, percekig csukott szemmel ült a miniszterei között.
„Metró nem lett, de a lakásszámot növeljük az egyharmadával, ebből közlekedési katasztrófa lesz” - mondja a Pólus Center mögé épülő giga lakóparkról a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke
Nem magával a beruházással, annak méreteivel van baj, és az egyeztetés teljes hiányával - mondja Pálmai Attila momentumos képviselő. A fejlesztési terv elfogadása miatt a kerületet irányító koalíció felbomlott.
Kajdi Csaba családi drámája: az apja ugyanúgy rendezte be a szeretője lakását, mint a sajátjukat
Az influenszer új könyvében mesélte el a szürreális élményt. Kiderült, apjának nemcsak szeretője, de egy másik gyermeke is volt, ami végül a kapcsolatuk teljes megszakadásához vezetett.
Új tanúk a Szőlő utcából: volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelhetett velük az igazgató
A „Péter bácsiként” emlegetett igazgató állítólag ajándékokkal és fenyegetéssel vette rá a 14-15 éves fiúkat a szexre. Aki szólni mert, azt összeverhették.
Politico: elvehetik Orbán vétójogát az orosz szankciók ügyében
Brüsszel egy jogi kiskapuval biztosítaná az ukránoknak szánt hitelt a befagyasztott orosz vagyonból. Ezzel Belgium aggályait oszlatnák el, amely a pénzügyi kockázatoktól tart.
Karácsony Gergely: Orbán Viktor után magyar miniszterelnöknek lenni a világ egyik legnehezebb feladata
A főpolgármester szerint Magyar Péter alkalmas miniszterelnöknek. Karácsony a saját pártpolitikusi szerepétől látványosan távolodik.
„Amit mond, az olyan orbitális baromság, hogy arra nincsenek szavak” – Menczer Tamás szerint Friderikusz Sándor tájékozatlan és felkészületlen
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy kormánypárti műsorban védte meg a miniszterelnököt. Menczer szerint a humanitárius segítség is bizonyítja, hogy Friderikusznak nincs igaza.
Az ország csaknem fele kormányváltást szeretne, már csak a községekben vezet a Fidesz egy friss felmérés szerint
A lakosság egyharmada támogatja a jelenlegi kabinetet. A biztos szavazók körében már 6 százalékpont a Tisza Párt előnye.
Sokkoló videó: Villanyoszlophoz csapkodta és agyonverte a kutyát egy abonyi férfi
A férfi azzal indokolta tettét, hogy az állat megölte a csirkéjét. Az állatvédők és a gazda feljelentést tettek, a rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.
Szürke, nyirkos idő ragad be több napra: havazás helyett köd és ónos szitálás jön
A frontmentes időjárás sem hoz enyhülést, sőt! Felerősödhetnek az ízületi panaszok, és a hangulatunk is mélypontra kerülhet a következő napokban.
Eljegyezhették Miley Cyrust – hatalmas gyémántgyűrűt villantott a vörös szőnyegen
Az énekesnő az Avatar legújabb részének premierjén jelent meg párjával, Maxx Morandóval. A pár egyelőre hallgat, de a csillogó ékszer magáért beszél.
„Ide kell még bepréselnem magam” – Vivien 17 évesen kapott agyvérzést, most egy akadálymentes lakásért küzdenek édesanyjával
Vivien 17 évesen lebénult, azóta egy szűk lakás foglyai. A kerekesszék nem fér be a fürdőbe, édesanyja az előszobában, csövekkel oldja meg a hajmosást.
Már 21 csecsemő halt meg idén veleszületett szifiliszben – kiderült, melyik megyékben történt a legtöbb babahalál
A Nemzeti Népegészségügyi Központ megerősítette a döbbenetes adatot. A babák többsége már halva született, a többiek pedig csak napokig éltek a fertőzés után.
Óriásplakátok helyett szórólapokra gyűjt a Tisza Párt, de teljesen új módszerrel
A támogatók célzottan a saját körzetük jelöltjének adhatnak pénzt. Ebből fizetik a terepmunkát, hogy mindenhol legyőzhessék a Fideszt.
„Én egy random ember vagyok, aki elvitte a gyerekét egy kórházba” – megszólalt az apa, akit káromkodva hülyézett le Takács Péter, mert szóvá tette, hogy nincs a kórházban fűtés
Jéghideg rendelőben kellett levetkőztetni a 11 hónapos babát, az apa számon kérte az államtitkárt. Takács Péter előbb lehülyézte, tiszás trollnak nevezte, majd később bocsánatot kért a stílusért.
Jövő nyáron az Akváriumban lép fel Keanu Reeves és zenekara – hamarosan indul a jegyértékesítés
Jövő nyáron, 2026. július 18-án az Akvárium Klubban zúz a Dogstar. Ez lesz a világsztár legelső magyarországi koncertje, a rajongóknak gyorsnak kell lenniük.
Szabó Zsófinak van egy másik neve is, ami élő adásban derült ki
Senki sem számított a műsorvezető vallomására az RTL Reggeli adásában!
„Egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna” – barátja beszélt Kálloy Molnár Péter betegséggel vívott küzdelméről
Buda Gábor, az Alma együttes vezetője drámai részleteket osztott meg a színész küzdelméről. A művész a csatát a nyilvánosságtól elzárva, a családja segítségével vívta.
Baranyai Balázs: „Ha szabad így fogalmaznom, megcsaltam a néptáncot, mert szerelmes lettem a klasszikus balettba”
Pécsről indult néptáncosként, Szentpéterváron lett balettmester és nemrég vett házat Toszkánában, Sting nyaralója közelében.
Kiakadtak a párizsi Lady Diana szobron a kommentelők, hogy 50 évesnek ábrázolják a 36 évesen elhunyt hercegnét
Pedig az alkotók nagy hangsúlyt fektettek a részletekre, hogy a frizura, a testtartás és a tekintet is sugározza a hercegné méltóságteljes megjelenését.
Zölden fénylő űrhajó száguld a Föld felé? A NASA lerántja a leplet a bizarr videóról
Futótűzként terjed a neten egy felvétel, ami sokak szerint idegeneket leplez le. A tudósok szerint azonban a valóság sokkal prózaibb, és a videó is manipulált.
Kiderült, milyen nemű lesz a topmodell verseny gyönyörű résztvevőjének kisbabája
A TV2 sztárja tavaly nyáron ment férjhez fotós szerelméhez, Matuz Ádámhoz. A baba nemét egy rózsaszín töltelékű muffin fedte fel egy partin.
Tévedsz, nem hülyülnek meg a nők a menopauza idején, hanem valami elképesztő módon újrahangolja az agyuk a működését
A legtöbb nő agya változókor idején áttér egy hatékonyabb, „zsíralapú” energiagazdálkodásra, amely kevésbé függ a hormonoktól, és stabilabbá teszi a működést.
Elsírták magukat a cég dolgozói, amikor meglátták, mit kaptak karácsonyra a vállalattól
Először döbbent csend fogadta a munkáltató bejelentését az év végi közös vacsorán, majd könnyekben törtek ki.
Egész életedben rossz sorrendben ittad: valójában ezért adják azt a kis pohár vizet a kávé mellé
Sokan azt hiszik, a szomjukat oltják vele, pedig a titok az ízlelőbimbók előkészítésében rejlik az intenzívebb élményhez.
Felröppent a hír, hogy András, a volt herceg az Emirátusokba menekül a szégyen és megaláztatás elől
A palota ugyanis még mindig tud újabbakat rúgni az amúgy is padlóra került Andrásba a régi Epstein-ügyek miatt.
Osvárt Andrea ritkán látott, jóképű párjával és a kislányával együtt szerepelt a kamerák előtt
A színésznő egy tévés riportban mesélt a mindennapjaikról, az anyaságról és arról, hogyan ingáznak Budapest és Bécs között.
Pofátlan húzás: direkt fehér ruhában parádézott a menyasszony mostohaanyja az esküvőn, hiába kérlelték
A történetet Redditen osztotta meg, ahol a kommentelők felháborodtak és nem kímélték hozzászólásaikban a nő mostohaanyját.
Kovács Áron: „Úgy viselte ezt a dolgot, hogy hiába tudtuk, hogy beteg, azt gondoltuk, még évei vannak hátra”
Saját ötletéből megvalósult darabjának bemutatóján még energikusan állt a színpadon. Munkatársai nem is sejtették, hogy ez az egyik utolsó közös munkájuk.
Mindent megmutató, áttetsző ruhában jelentette be a 43 éves Sienna Miller, hogy ismét babát vár 28 éves párjától
A színésznő nemrég a londoni Fashion Awardson büszkén mutatta meg gömbölyödő pocakját.
Molnár Gusztáv döbbenetes vallomása a gyermekkoráról: „Apám nagyon sokat fenyegetőzött öngyilkossággal, neki ez volt a bevett módszere”
A színész megrendítően őszinte interjút adott a Palikék Világa című műsorban arról, milyen mélységből jön, és hogyan építi magát újra.
Gyászolnak a magyar művészek, megható posztokkal és visszaemlékezésekkel búcsúznak Kálloy Molnár Pétertől
Több mint három évtizeden át volt a hazai kulturális élet egyik meghatározó alakja színházi és filmes szerepeivel, összetéveszthetetlen hangjával, egyedi stílusával.
Leálltak ezek a régebbi SIM-kártyák: mutatjuk, mit tehetsz, nehogy hívás és mobilnet nélkül maradj
Nem technikai hiba, hanem a One Magyarország tervezett lépése áll a leállás mögött.
Milyen gyorsan gondolkodsz? Teszteld, mennyi idő alatt találod meg a Mikulást a kerti törpék között!
Eljött az advent, néhány hét múlva karácsony, és persze hamarosan itt a Mikulás is. Kiszúrod a rajzon?
Riasztó tendencia: a magyar 12-16 évesek egyharmada élt már át online bántalmazást az elmúlt évben
Az is szörnyű, hogy az érintettek többsége magába fojtja a történteket, és tízből hat fiatal nem tesz semmit.
Miller Dávid beszólt Majkának az X-Faktorban: „Dávidnak hívnak, cseszed! Nem hiszem el, hogy a nevemet nem tudod megjegyezni!”
A mentorok ajándékozása túl hosszúra nyúlt, a műsorvezető pedig nem bírta tovább cérnával. Majka egyetlen rossz névvel verte ki nála a biztosítékot.