Forró téma: nem jó ötlet a partnerrel közös ágyban aludni - figyelmeztetnek a dokik
Egészségügyi kockázata van annak, ha közös az ágyad a pároddal.
Tovább olvasom a cikket
Így szorongathatná meg Vitézy Dávid Karácsony Gergelyt – kiszámolta a Medián, itt vannak a legfrissebb számok
Szentkirályi Alexandra visszalépésével egészen megközelítené a volt BKK-vezér a jelenlegi főpolgármestert. Enélkül viszont jelentős előnnyel vezet Karácsony.
Volt fideszes államtitkár: Sulyok Tamás morális értelemben méltatlan a köztársasági elnöki pozíció betöltésére, le kell mondania
Ángyán József a DK által múlt héten nyilvánosságra hozott földeladási ügyekre reagált. Szerinte a köztársasági elnök tette szembemegy a Fidesz korábbi elveivel is.
Úgy tűnik, buzizott egyet Ferenc pápa, bocsánatot is kért a Vatikán
Egy meg nem nevezett püspök szerint a katolikus egyházfő csak tréfált a szóhasználattal, sőt meglehet, hogy nem is gondolt arra, hogy sértő kifejezést használ. De mégis használta, úgyhogy elnézést kértek, ha esetleg bántó volt a megjegyzés.
Azonosították Zimány Linda zaklatóját, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene
A modellt korábban többször zaklatta, majd hozzászólásában meg is fenyegette egy külföldön élő ismeretlen elkövető. A rendőrségnek fél után sikerült a tettes nyomára bukkanni.
Kilométeres sor állt a Primark előtt a nyitáskor, órákat várhattak azok, akik be akartak menni
A videót készítő kollégánk gyakorlatilag félig bejárta a plázát, mire a sor elejére ért.
Gálvölgyi János elmesélte, hogyan akadt ki rá egy férfi: „Zengett az utca, hogy te rohadt, büdös, nagyképű”
A színművész elmondása szerint nem szereti a vicceket, ám amikor meg akarták állítani, hogy viccet meséljenek neki, egyszerűen közölte, hogy ne mondjon neki senki viccet, és egyébként is ismeri.
Összegyűltek a szükséges aláírások Sulyok Tamás ellen a megfosztási eljárás kezdeményezéséhez
A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője szerint a köztársasági elnököt a népnek közvetlenül kellene megválasztania.
Vitézy Dávid: Ez Lázár középső ujja, amit Budapestnek mutat, de Orbán Viktor hagyja, hogy így történjen
Az LMP támogatta főpolgármester-jelölt szerint „a 2022-es választás utáni háromnegyed év elemi erővel mutatta meg számomra, hogy azzal a szakmai típusú felfogással, ami nekem van, eredményt elérnem ezzel a kormánnyal már lehetetlen.”
Akkor is hazudnak, amikor kérdeznek: közleményt adott ki Magyar Péter a tatabányai incidenssel kapcsolatban
A Tisza Párt vezére szerint több nemzeti dohányboltban és 14 uniós pályázatban is érdekelt a tatabányai Turul étterem és kávézó üzemeltetője.
Tinédzserek ugrottak a mozgó vonat elé, hogy megmentsenek egy férfit Angliában
A hősies cselekedetet egy 15 és egy 16 éves fiú vitte véghez egy Dél-Yorkshire-ben található vasútállomáson. Nagyon közelről látták már a vonat lámpáit, egy percük se volt rá.
Fényképen a szegedi örökmozgó: dízelaggregátorról töltöttek Teslát a belvárosban
Az elektromos autók sem feltétlenül környezetbarátok – különösen, ha az utánfutójuk egy dízelaggregátor, amiről az akkumulátort töltik. Szegeden éppen egy ilyet sikerült lefényképeznie egy arra járónak.
Kétmillió forintot utalt el egy kamu munkahirdetés miatt a GYES-en lévő nő
A nőnek egy online áruházból kellett rendelnie, viszont ahhoz, hogy továbbléphessen, arra kérték a „munkáltatók”, hogy utaljon át pénzt különböző számlákra. Azt mondták neki, hogy a jutalékkal együtt visszakapja majd a pénzét.
8,4 milliárd forint osztalékot vett ki Garancsi István és Habony Árpád a fővárosi kaszinókból
Habony Árpád 17 hónappal ezelőtt szállt be a kaszínózásba, és mintegy 5,3 milliárd forintot hozott neki az üzlet.
Börtönbe kerülhet L.L. Junior és G.w.M zenésztársa – az még semmiség volt, hogy álrendőrként akarhatott rabolni
Ha bűnösnek találják, 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetés várhat V. Bálintra. Története így a sztárság helyett egy cellában érhet véget.
Orosz hekkerek a külügyben: iszogatás közben tudták meg a nyugat-európai titkosszolgák, hogy mi történt
Mennyire bíznak a külföldi partnerek a magyar titkosszolgálatában, valóban elszigetelődhetünk a kormány oroszbarát politikája miatt? Úgy tűnik, ehhez ennél jóval több kell.
Kiderült, mi a kormány újabb terve a kihasználatlanul porosodó lélegeztetőgépek felhasználására
Állítólag a lélegeztetőgépek jelentős részét jó eséllyel átalakíthatják az alvási apnoés betegek támogatására, akik súlyos alvászavarban szenvedő betegek.
Áramütés végzett a nővel fürdés közben, vádat emeltek a kontár villanyszerelő ellen
A fürdőszobában található villanybojler javítása és bővítése során szabálytalan javításokat és bővítéseket végzett a férfi, de a munkálatokat követően az elektromos hálózat ellenőrzését sem végezte el, felfüggesztett fogházbüntetést kért rá az ügyészség.
Újdonság: izgalmas bővítést kapott a 75. évfordulóját ünneplő Scrabble
Az új, kétoldalas Scrabble, kettő az egyben jelleggel az eredeti játék mellett tartalmaz egy másik, egyszerűbb, gyorsabb, csapatban játszható Scrabble Társas változatot is.
Nem kizárt, hogy Lengyelország csapatokat küldjön Ukrajnába a lengyel külügyminiszter szerint
A NATO-csapatok Ukrajnába küldését már Emmanuel Macron francia elnök is pedzgette. A francia politikus szerint az ukránok kiképzésében tudnának segíteni helyben a nyugati csapatok.
Hadházy rejtélyes gyermekesély-programot talált Nyírbátorban – 18 millió forint az önkéntes szemétszedésért?
Az önkormányzat előbb azt mondta a független képviselőnek, hogy a megkeresését sem érti, majd maga a polgármester hívta fel, hogy elnézést kérjen. Hadházy szerint az akcióról sem fotók, sem teljesítésigazolások nincsenek, csak a pénzkifizetés ténye biztos.
D. Tóth Kriszta élete legnehezebb időszakáról beszélt: ekkor volt nagyon rosszul
A műsorvezető felidézte, hogy ezekben az időszakokban magánéleti és egészségi problémákkal küzdött, vagy olyan munkaterhelés alatt állt, ami már nem volt egészséges.
Kötődési típusok - te őskáoszt vagy ősbizalmat hozol egy kapcsolatba?
Ha tombol a szerelem, az nem mindig elég egy kapcsolatban - kötődni is tudni kell. A kötődési tipizálás segít eligazodni és meglátni, hogyan találhatod meg az utat a másikhoz.
5 sikertelen lombikprogram után esett teherbe Kourtney Kardashian
A híresség a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében válaszolt rajongói kérdésekre, melynek során egy követője arról érdeklődött, neki hogyan volt ereje több sikertelen lombikprogram után is folytatni a küzdelmet a kisbabájáért.
Visszavadult baromfihordától retteg egy norfolki falu
Vagy száz kóbor csirke tartja sakkban egy kis falu teljes lakosságát. Egyszer csak megjelennek, és felcsipegetnek mindent, amit látnak.
Cinthya Dictator szégyelli, de bevallotta: minden képén van utómunka
Cinthya szerint ez a jelenség a csordaszellem következménye. Ez egy olyan közeg, ahonnan senki nem akar negatív értelemben kilógni.
Sokk: így néz ki Lindsay Lohan a szülés után bikiniben
Lindsay Lohat mindössze 10 hónapja adott életet gyermekének, most mégis nyaral, ráadásul megmutatta magát bikiniben. Ez igen már önmagában is.
Megérkezett Herendi Gábor új filmjének előzetese
A Valami Amerika rendezőjének új filmjében olyan színészek tűnnek fel, mint Udvaros Dorottya, Lovas Rozi, Tenki Réka, Csányi Sándor, Csuja Imre vagy Schmied Zoltán.
Zimány Linda zaklatója ellen kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot
„Ideje lenne határt szabni az ilyen jellegű zaklatásoknak” - nyilatkozta Zimány Linda, akit egy külföldön élő zaklatott és fenyegetett rendszeresen.
Lady Gaga mint autóalkatrész - brutális szerelésben feszít az énekesnő
Lady Gagát valószínűleg senki nem félti, hogy egyszer nem lesz extravagáns. Most egy robotszerű alkatrésznek öltözött.
Cukros üdítőt töltött még a cumisüvegébe is, megölte vele saját lányát egy nő Ohio államban
Ítélet született az anya ügyében, aki Mountain Dew üditővel itatta a 4 éves kislányát. A gyermek a cukorbetegség szövődményeibe halt bele, rövid életében pedig nagyrészt szenvedett.
Elképesztő helyen jegyezték el VV Seherezádét
A lánykérés májusban történt, de nem akárhol. Egészen különleges helyen kérték meg VV Seherezádé kezét.
Wolf Kati őszinte vallomása: „öregedni nagyon nem könnyű nőként”
Az énekesnő őszintén beszélt az öregedésről. Szerinte 50 az 50, nem szabad abba a hitbe ringatni magunkat, hogy 50 az új 30.
Szilágyi Liliána takarítónak állt külföldön
Az egykori profi úszónő köszöni szépen, boldogan él és dolgozik Mexikóban.
Lánykérés a TV2 műsorában: teljesen ledöbbent a játékos a Zsákbamacskában
A TV2 népszerű műsorában egy ponton váratlan fordulatot vett a műsor, a résztvevők egyike elővett egy gyűrűt a nagy kérdéssel.
Kegyetlen kutyatámadás! Így küzdött a modell, miután kiharaptak egy darabot az arcából
Az interneten kegyetlen megjegyzésekkel illették a modellt, többen „Grincsnek” nevezték, de őt ez nem érdekelte, sikerült megtartania a pozitív hozzáállását
Te se tudsz aludni a repülőn? Itt a trükk, ami tuti segíteni fog
Egy repülőúton nem is olyan könnyű hozni a megszokott életvitelt, mint gondolnánk. Elaludni például sokaknak egy rémálom, de a pszichológus elhozta a megváltást.
Anyajegy-kalauz: ezekre az elváltozásokra nagyon figyelj, különösen most, hogy jön a nyár
A legveszélyesebb bőrrák-típusnak hat korai figyelmeztető jele is van. Most elmondjuk, mire kell figyelni, és nemcsak az anyajegyekről van szó.
Itt a forrócsoki-diéta: napi egy csésze csoki is segít a fogyásban!
Vannak diéták, amiket csak összeszorított foggal lehet végigcsinálni, de van, ami kényeztet is közben.
Így lesz újra ragyogó a sütőd mindössze 10 perc alatt, és nem kell hozzá drága tisztítószer sem
Tisztítsd ki a sütőt két összetevőből álló, teljesen természetes, nem mérgező tisztítószerrel
Forró téma: nem jó ötlet a partnerrel közös ágyban aludni - figyelmeztetnek a dokik
Egészségügyi kockázata van annak, ha közös az ágyad a pároddal.