Zimány Linda zaklatója ellen kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot
„Ideje lenne határt szabni az ilyen jellegű zaklatásoknak” - nyilatkozta Zimány Linda, akit egy külföldön élő zaklatott és fenyegetett rendszeresen.
Tovább olvasom a cikket
Azahriah menedzsere: Megcsináltuk, bazmeg! - Tóth Gergő szerint egyáltalán nem volt biztos, hogy nem lesz bukás a Puskás
Tavaly még le akarták beszélni őket az arénakoncertről. A menedzser úgy érzi, végül megmutatták, hogy nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk.
Itt a bejelentés! Megvásárolja a kormány a Dürer Parkot
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek – többek közt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, az EXIM, a Garantiqa, a Start Garancia – részére az állam megvásárolja a Dürer Park irodakomplexumot.
EP-választás: Tovább gyengült a Fidesz, a Tisza hat helyet is szerezhet egy friss kutatás szerint
A szélsőjobb Európa-szerte hónapok óta gyengül. A Fidesz bázisa tovább apadt, az elmúlt három hónapban egy-egy képviselői helyet vesztettek.
„Semmi nem indokolta ezt a koncertet, szóval miért ne tartanánk meg?” – Amorf Ördögök-interjú
Hét év után állt össze újra a zenekar, amiből annak idején a Péterfy Bori & Love Band kinőtt. Június 1-én a Müpában Kulka János is elénekel velük egy dalt, erről is meséltek.
„Totális pánik van a Fideszben” - 11 nappal a választások előtt 24%-on áll Magyar Péter pártja Budapesten
A politikus szerint totális pánik van a Fideszben. „Úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap.”
Mi megy ott? Szarral bombázta Észak-Korea Dél-Koreát
Helyi idő szerint kedd éjszaka történt az akció. A földet ért zsákokban vegyesen volt szemét, műanyagpalackok, elemek, akkumulátorok, cipődarabok és trágya is.
A kormány titokban veszi meg a Dürer Park hatalmas irodaházait, már ki is fizettek 80 milliárd forintot
A Városliget mellett felhúzott hatalmas épületeket a tervek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Fejlesztési Bank és még sok másik állami cég állományával töltik majd fel. Az ingatlanügylet előkészületei a nyilvánosság kizárásával zajlanak 2022 óta.
Rágcsálók, kosz, lejárt ételek: debreceni horrorétteremre csapott le a Nébih
Hiányzott a megfelelő számú mosogató, és a konyhában is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A kézmosók sem működtek. Tisztítatlan késekkel vágták a húst is.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ország keleti részére – érkeznek a zivatarok
Tíz megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Villámlás, szélerősödés és jégeső is várható.
Élve felkínálta magát vacsorára a világ legnagyobb kígyójának egy természetvédő
Paul Rosolie speciális védőruhában, disznóvérrel bekenve feküdt a zöld anakonda elé. Mindez annyira nem volt jó ötlet, hogy pillanatokkal később a csapatának kellett kiszabadítania az állat halálos szorításából.
Újabb embert ítéltek halálra korrupció miatt, és elrendelték az összes személyes vagyonának elkobzását Kínában
Hszi-Csin Ping korrupcióellenes kampányában már 1,5 millió kormányzati tisztviselő bukott le. Sok elítélt végül kegyelmet kapott.
A kamaszok 40 százaléka volt már részeg, minden ötödik diák rendszeresen dohányzik
A Hintalovon Alapítvány felmérése sötét képet fest a fiatalság egészségi állapotáról. Ráadásul 103 ezer gyerek lakóhelyén nincs is gyermekorvos.
Brutális hőség, 52 fok van, nem ajánlják, hogy bárki az utcán sétáljon Pakisztánban
Az utcák el is néptelenedtek, iskolák zártak be. Közben egyre többen kerülnek hőguta miatt kórházba, a helyzetet áramszünetek is súlyosbítják.
Panoráma, nyugalom, romantikus környezet – a szállás, amire minden pár vágyik
Ez várja a vendégeket Zalakaros egyetlen felnőttbarát szálláshelyén, ahol lehetetlen rosszul érezni magunkat.
Azt hitték vírusos, de agydaganata volt Keresztes Ildikónak
Műtéten esett át, de már jól van. Az énekesnő hálás az egy év pihenésért.
„Egy mocsok féreg vagy” - A Mi Hazánk politikusa halálosan megfenyegette Magyar Péter támogatóját
A Mi Hazánk közleményben reagált az esetre, melyben azt írták, hogy Forgács Béla magánvéleményt fogalmazott meg, hirtelen felindulásból és meggondolatlanul. A párt hozzátette, hogy Forgács Béla visszalépett a jelöltségtől.
Kulcsár Edina: Az a tervünk, hogy mind a hat gyerekünknek lesz külön szobája
Az a tervük, hogy minden gyereküknek legyen egy kis saját rezidenciája a házon belül. Jelentős átalakításokra is készülnek.
Mesébe illő környezetben, a Pilisben ment férjhez Tápai Andi
Az esküvőt a Pilisben tartották, ahol mesébe illő környezetben mondták ki az igent. Tápai elmondása szerint az időjárás is különleges pillanatokkal ajándékozta meg őket.
Mikecz Dániel: Az előrehozott választásoknak nincs reális esélye
A politológus nem számít a Fidesz megborulására az EP-választásokon, Magyar Péter megjelenése szerinte elsősorban az ellenzéki oldalon okozhat gyökeresebb átalakulást. Karácsony Gergely is egész más helyzetbe kerülhet a fővárosban.
Álomesküvő! A dubaji tengerparton nősült meg Malek Miklós
Az ifjú párt Layne Redman, a Dubai TV ismert bemondója adta össze. Az esküvő részleteiről Malek elárulta, hogy a bevonuló zenét maga szerezte.
A legnagyobb titokban ment férjhez Tápai Szabina szépséges húga, Andrea
Gyönyörű ruhában, csipkés fátyolban mondta ki az igent.
Photoshop vagy ennyire vékony Vera Wang karja? Nagyon furcsa ezen a képen
Mutatjuk a fotót a cikkben!
Nem várt Ozempic-mellékhatás: sorra esnek teherbe a szert fogyasztó nők
Fogamzásgátló szedése mellett, illetve olyan egészségügyi állapotban lévők is teherbe estek, akiknek eddig nem sok esélyt jósoltak a babázásra. Várhatóan emiatt megint megrohamozzák a patikákat.
„Ez az elmebeteg bekamerázta a lakásomat, összetörte a kocsimat, elvette a munkámat”
5 éve terrorizálja a zaklatója Király Enikőt.
Cindy Crawford legújabb fotóin rá sem lehet ismerni a modellre
22 éves korából posztolt képeket, ahol rövid, már-már fiús hajjal fotózták. Természetesen ez is csodásan állt a szupermodellnek.
Dubaji álomesküvőn, a tengerparton mondta ki a boldogító igent Malek Miklós és távkapcsolatban megismert párja
Hihetetlen, de egy kommenttel kezdődött a románc.
Nem tanulnak semmiből: Kanye West felesége visszatért Olaszországba, de felöltöznie ezúttal sem sikerült
Most egy tangában végződő felsővel vívta ki a néphat haragját.
Csodálatos babapocis fotókat osztott meg magáról Iszak Eszti
Tündöklően szép kismama!
Daganatot találtak Keresztes Ildikó agyában, a fülétől a homloka közepéig felvágták a tumor miatt
„Egy nap arra ébredtem, hogy rettenetesen szédülök és hányinger gyötör” – mondta az énekesnő.
Paris Hilton és büszkén mutogatja béranyával született gyermekeit a legújabb fotókon
Csak úgy tobzódik a rózsaszínben az egész család!
Bagossy Norbert: „Maximum csak azon vesztünk össze az öcsémmel, hogy ki hordjon tűzifát”
A Bagossy Brothers Company olyan dologra készül, amire még nem volt példa. Vajon jól átgondolták, hogy mire vállalkoznak? Bagossy Norbert mesélt nekünk a tervekről, a nyári koncertekről és a testvéréről.
Dwayne Johnson felesége hihetetlenül jól néz ki, nem is értjük, miért ritkák a közös fotók
Dwayne Johnson egymaga is elég jól mutat, de az igazán tuti, amikor feleségével összeborulnak egy fotóra.
D. Tóth Kriszta élete legnehezebb időszakáról beszélt: ekkor volt nagyon rosszul
A műsorvezető felidézte, hogy ezekben az időszakokban magánéleti és egészségi problémákkal küzdött, vagy olyan munkaterhelés alatt állt, ami már nem volt egészséges.
Kötődési típusok - te őskáoszt vagy ősbizalmat hozol egy kapcsolatba?
Ha tombol a szerelem, az nem mindig elég egy kapcsolatban - kötődni is tudni kell. A kötődési tipizálás segít eligazodni és meglátni, hogyan találhatod meg az utat a másikhoz.
5 sikertelen lombikprogram után esett teherbe Kourtney Kardashian
A híresség a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében válaszolt rajongói kérdésekre, melynek során egy követője arról érdeklődött, neki hogyan volt ereje több sikertelen lombikprogram után is folytatni a küzdelmet a kisbabájáért.
Visszavadult baromfihordától retteg egy norfolki falu
Vagy száz kóbor csirke tartja sakkban egy kis falu teljes lakosságát. Egyszer csak megjelennek, és felcsipegetnek mindent, amit látnak.
Cinthya Dictator szégyelli, de bevallotta: minden képén van utómunka
Cinthya szerint ez a jelenség a csordaszellem következménye. Ez egy olyan közeg, ahonnan senki nem akar negatív értelemben kilógni.
Sokk: így néz ki Lindsay Lohan a szülés után bikiniben
Lindsay Lohat mindössze 10 hónapja adott életet gyermekének, most mégis nyaral, ráadásul megmutatta magát bikiniben. Ez igen már önmagában is.
Megérkezett Herendi Gábor új filmjének előzetese
A Valami Amerika rendezőjének új filmjében olyan színészek tűnnek fel, mint Udvaros Dorottya, Lovas Rozi, Tenki Réka, Csányi Sándor, Csuja Imre vagy Schmied Zoltán.
Zimány Linda zaklatója ellen kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot
„Ideje lenne határt szabni az ilyen jellegű zaklatásoknak” - nyilatkozta Zimány Linda, akit egy külföldön élő zaklatott és fenyegetett rendszeresen.