Hivatalos: a Tisza Pártnak több szavazatszámlálója lesz, mint a Fidesznek
19 ezer pártdelegáltat küld a Tisza Párt a szavazatszámláló bizottságokba.
Tovább olvasom a cikket
Ezek a munkakörök védhetnek meg a legjobban a demenciától a kutatók szerint
A komplex, problémamegoldást igénylő szakmák esetén csökken a demencia kockázata. Ennek oka az agy „kognitív tartaléka”, amely a szellemi kihívások hatására épül fel.
Pénzt osztottak a szegedi KDNP-iroda előtt, a fideszes jelölt szerint csak ételt adtak az aktivistáknak
A Redditen terjed egy videó, amelyen a szegedi KDNP-iroda előtt csomagok mellett készpénzt is osztanak. Farkas Levente, a Fidesz helyi jelöltje szerint az aktivistáiknak csak rántott húsos szendvicset és gyümölcsöt adtak, azt pedig nem tilthatja meg, hogy az aktivisták egymásnak pénzt adjanak.
Kiderült, hogy kik a Váci úti halálos baleset áldozatai - őrizetbe vették a feltételezett okozót
A rendőrök a balesetet okozó autó 35 éves, török állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel rendelkező sofőrjét előállították. A nyomozók vizsgálják az alkohol- és kábítószeres befolyásoltságot, valamint a versenyzés lehetőségét a tragédiában.
29 millióért árulta az Audiját a tragédia előtt a török vállakozó, aki a Váci úti felüljárón történt balesetet okozhatta
A Blikk szerint családja éttermet és egy reptéri parkolót üzemeltet. Szemtanúk szerint a két ember életét követelő tragédiát illegális utcai verseny előzte meg.
Korábban Fideszes képviselő mellett kampányolt a Rendszerbontó Koncert here-botrányát kirobbantó Hősök duó tagja
A Hősök zenekarról egy olyan kép kezdett terjedni a neten, ami Ovádi Péter fideszes képviselő irodájában készült, az egyik tag pedig még kampányolt is mellette. A Puzsér Róbert által szervezett koncerten való fellépésüket emiatt már előre kritizálták.
„Kijött valami, aminek nem akartam ekkora feneket keríteni” - Bocsánatot kért Eckü a herevillantása miatt
„Keresett a rém. Milyen rém? A herém!” - üzente Gulyás Gergelynek és a megafonosoknak a Hősök duó rappere, Eckü a Rendszerbontó Nagykoncerten. Az említett testrészét elő is vette szemléltetésképpen.
Hivatalos: a Tisza Pártnak több szavazatszámlálója lesz, mint a Fidesznek
19 ezer pártdelegáltat küld a Tisza Párt a szavazatszámláló bizottságokba.
A világűr halálosan csendes, mégis van egy mód, hogy meghalljuk a fekete lyukat
A hang nem terjed a vákuumban, de a NASA kutatói a fekete lyukak körüli nyomáshullámokat képesek lefordítani. Az eljárással a kozmikus jelek a hallható frekvenciatartományba kerülnek át.
Újra posztolt Varga Judit: a békéről és a kérkedő árulásról ír
Ő a békére, az országépítőkre szavaz, nem a rombolókra. Legutóbb decemberben posztolt, akkor mindössze egy szót.
Pogátsa Zoltán: Az Orbán-rendszer arra játszott, hogy maradj függésben, és vezethessenek leegyszerűsített, bugyuta üzenetekkel
Ebben a Kádár-rendszerre hasonlít, mondja a szociológis-közgazdász. Orbán Viktor egy ideig Pogátsa szerint meg akarta változtatni az embereket, de aztán feladta, és olyan függésben tartó rendszert épített ki, aminek a tetején ő ül. Mérlegen az elmúlt 16 év.
„Nincs bocsánat” - Karácsony Gergely kőkemény szigorítást sürget az ámokfutókkal szemben a Váci úti felüljárónál történt halálos baleset után
A főpolgármester szerint a megoldást a járművek elkobzása jelentené, ahogy az Ausztriában és Svájcban is bevett gyakorlat.
Őrizetbe vették a sofőrt, aki a Váci úti felüljárón történt halálos balesetet okozhatta
A Telex szerint az Audi nagy sebességgel érkezett a Megyeri híd felől, majd a felüljáróra felhajtva áttért a szemközti sávba. A balesetben két ember meghalt.
Hann Endre: Határozottan merem állítani, hogy a Tisza Párt nyeri a választást
Ha minden ebben a mederben halad tovább. A Tisza potenciális kétharmados győzelmével kapcsolatban már óvatosabb volt a Medián ügyvezetője.
Videón a Váci úti tragédia utáni percek: a tűzoltók emelték az egyik utast a roncsból
Öt autó ütközött össze a felüljárón, az egyik a mélybe zuhant. A balesetben két ember meghalt.
Ezért sírsz hagymapucolás közben, pedig itt van rá a pofonegyszerű megoldás
A hagymaszeletelés közbeni könnyezés elsődleges oka a tompa kés, amely roncsolja a sejteket, nem pedig a hagyma hőmérséklete. A borotvaéles eszköz mellett a gyökérvég utolsóként való levágása is csökkenti az irritációt.
Balogh Levente: Az a baj, hogy itt demokráciának hívjuk ezt, ahol élünk, de fél mindenki
A Szentkirályi alapítója a Partizánnak adott interjút. Azt mondta, hogy az utóbbi egy-két évben már őt is érték hatósági vegzatúrák
„Úgy mozog, mint a lazac a medve mancsában” - Bödőcs Tibor bemutatta, mi zajlik szerinte Orbán Viktor és Putyin találkozóin
Egy tolmácsjelenettel is illusztrálja a helyzetet, ahol a fenyegető orosz mondatokat diplomatikus semmitmondássá szelídítik.
„Drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon”- Tóth Gabi majdnem sírva fakadt a Rendszerbontó Nagykoncert láttán
Egy Instagram-videóban bírálta a Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncertet. A Fidesz-frakciónál havi 1,3 millió forintos nettó munkabérért dolgozó énekesnő szerint a fellépők megszentségtelenítették a helyszínt és naponta milliókért lépnek fel.
Magyar Péter: Ne engedd, hogy megvásárolják a szavazatodat, ne engedj a zsarolásnak
A Tisza Párt elnöke azokhoz szólt, akik szerinte nyomás alatt állnak. A vasárnap a Fidesz veszíteni fog, és nem kell többé tartani tőlük - üzente.
„Komoly kockázatot jelenthet” – ezért ne tartsd a fiókban a régi mobilodat
A szakértők szerint a nem használt készülékek lítium-ion akkumulátorai idővel kémiai bomlásnak indulnak. A folyamat duzzadáshoz, szivárgáshoz, sőt akár gyulladáshoz is vezethet.
"Még a verseket is tudom, amit az iskolában tanultam" - a 92 éves Anna néni fejből szavalja József Attila versét
Megható videó, ahogy a székely Anna néni József Attila Mama című versét mondja a magyar költészet napja alkalmából.
Választási stressz: így ne őrülj bele a holnapi napba
Holnap jön a nagy nap, de a választási őrület könnyen kikészítheti az idegeidet. Mutatjuk, hogyan maradhatsz nyugodt, és mivel készülhetsz fel stresszmentesen a szavazásra!
Két hétköznapi fűszered együtt elképesztően erős csodafegyver a gyulladások ellen
Hatóanyagaik külön-külön nem győzik le teljesen ezeket a folyamatokat, kombinálva viszont hihetetlenül felerősítik egymás hatását.
Politikai ellentétek a párkapcsolatban? Így mentheted meg a kapcsolatod!
A szakértő szerint ez a helyzet egyáltalán nem ritka, és a megoldás könnyebb lehet, mint gondolnátok. Arra is felhívta azonban a figyelmet, hol van az a pont, amikor „egyszerűbb összetörni a tányért, mint elmosogatni”.
Netflix-film készülhet Punch, a hányattatott sorsú kismajom történetéből
Nemrég felreppent a hír, hogy Punchnak barátnője van. Több videó is készült róluk. Végül azonban egyesek szerint a majom lány "szakított" vele.
A szerelemben nincs korhatár – 60 felett talált egymásra a két hollywoodi sztár
Titokban kezdődött Heather Locklear és Lorenzo Lamas románca. Most azonban lerántották a leplet, felvállalja szerelmét az új hollywoodi sztárpár.
A brit nagykövet magyar nyelven szavalta József Attila versét a költészet napja alkalmából
A korábbi nagykövet közismert jó magyar tudásáról és a költészet napi szavalásáról. Idén sem hagyott minket kultúra nélkül.
Meghalt a Trónok harca fiatal sztárja, aki súlyos betegséggel küzdött
Felesége megható üzenettel búcsúzott szerelemétől. Kollégái, barátai, színészek, rendezők mind megrendülten fogadták a hírt.
Danny Blue: Itt tartom a kezemben a 2026-os országgyűlési választás eredményét
A mentalista jóval a választások eredményei előtt tervezi felfedni, ő kit lát a győztes oldalon. Addig is titokzatos kapszulába zárva tartja a jóslatot.
Igaz a hír: Rubint Rella exférje ebbe a szőke bombázóba szeretett bele
Rellát saját bevallása szerint nagyon megviselte a válás. Többen meg is jegyezték, hogy elég sokat fogyott abban az időszakban.
Megszületett Molnár Gusztáv kislánya, gyönyörű nevet kapott
Új időszak kezdődik Molnár Gusztáv életében. A korábbi nehézségeket háttérbe szorítva, most apai örömök elé néz.
Elárulta a boldogság titkát a 103 éves, magyar származású nagymama, aki a TikTok sztárja
Carole 101 éves korában lett sztár unokájának köszönhetően. A fiú a TikTok-on osztott meg egy videót nagymamájáról, ami hatalmas nézettséget ért el. A kommentelők egyből a TikTok divájának keresztelték Carole-t.
Megvan a mosógépek sötét titka: ezért falják fel valójában a zoknikat
A mosógépek egy fizikai folyamat során juttatják a zoknikat a dob és a tömítés közötti résen át a gép belsejébe. Ott vagy a fűtőszálon semmisülnek meg, vagy nagyobb textíliák, például ágyneműhuzatok nyelik el őket.
„Több gyerekem lett, mint szerettem volna” – egy kutatás szerint ők a legboldogtalanabbak
A kutatók egy nagyszabású vizsgálatban elemezték a gyermekvállalási vágyak és a valóság közti eltérést. Eredményeik szerint a kívántnál több gyermeket nevelők pszichológiai jólléte volt a legalacsonyabb.
Caramel kimondta, amit sokan gondolnak: „Ezek a mocskos bulvár nélkül élni sem tudnak”
Molnár Ferenc Caramel a sztárok és a média képmutató viszonyáról beszélt. Az énekes szerint a celebek folyamatosan hibáztatják a sajtót, miközben remegve várják a szereplést.
Itt a tavasz legnagyobb divatja lett a rakott miniszoknya, de nem mindegy, mivel viseled
A rakott miniszoknya a sportruházat és az utcai divat keverésével lett a tavasz egyik vezető trendje. A stílust a tenniscore irányzat alapozta meg, melynek elemei a galléros pólók és a sportzoknik.
Régimódi trükk a csillogó vízforralóért: egyetlen filléres dolog oldja le a makacs vízkövet
Egy egyszerű, pénztárcabarát módszerrel is eltávolítható a vízforraló aljára égett makacs vízkőréteg. Az almahéjjal való forralás természetes alternatívája az agresszív vegyszereknek, és a konyhai hulladékot is csökkenti.
Pszichológusok mutatnak rá: a folyamatos önostorozás meggátolja, hogy tanuljunk a hibáinkból
Egy friss pszichológiai elemzés szerint a szégyenre épülő önkritika ellehetetleníti a reális felelősségvállalást. A valódi elszámoláshoz tiszta helyzetértékelésre van szükség.
Valami nem stimmel a kapcsolatodban? 5 apró jel, ami a hűtlenségre utalhat
A hűtlenség gyanúját gyakran konkrét viselkedésbeli változások, például a kommunikáció megváltozása vagy a titkolózás alapozzák meg. Szakértők szerint önmagában egyik jel sem bizonyíték, de ha több is megjelenik, az már a kapcsolat minőségének romlására utalhat.
Mi történt Vastag Tamással? Döbbenetes videó kering a botrányos mezőkövesdi fellépéséről
Vastag Tamás énekes a mezőkövesdi Matyó Húsvét rendezvényen lépett színpadra, ahol a produkciója botrányba fulladt. A szemtanúk imbolygó mozgásról és hamis éneklésről számoltak be, ami után találgatások indultak az állapotáról.