Húszfokos tavaszi napsütésben vonulhatnak a tömegek Budapesten – hétfőtől viszont eső és viharos szél jön
Kellemes, napos időnk lesz a március 15-i nemzeti ünnepünkön, amit érdemes a szabadban tölteni, ugyanis jövő héttől lehűlés érkezik. Hétfőtől nyugat felől csapadékzóna érkezik, kedden és szerdán már országszerte borús, szeles idő várható, a Dunántúlon 10 fok alá is eshet a csúcshőmérséklet.
A Pesti Srácok előre megírta, hogy kevesen voltak a Tisza Párt Nemzeti Menetén, csak hát kis hiba csúszott a számításukba
A kormányközeli lap nem tudott várni, már az esemény előtt megírta, hogy bukta volt Magyar Péterék felvonulása. A Pesti Srácok a Deák tér kis méretére hivatkozott, az érvelésük azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a tér csak gyülekező, a menet a Hősök terére vonul.
Orbán Viktor édesanyja is részt vesz a Békemeneten: Ki az az eszetlen, aki a háborút szereti?
Sípos Erzsébet tavaly október 23-án is vonult a tömeggel, és a mostani alkalmat sem hagyta ki. Elmondta, miért érezte úgy, hogy részt kell vennie a Békemeneten.
Rendőrök szakították félbe az előadást az ELTE-n: tiltott adatszerzés miatt vittek el egy fiatalt
A rendőrök az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának főépületében fogtak el egy férfit, akit aztán a VIII. kerületi kapitányságra állították elő. Már ki is hallgatták gyanúsítottként, az ügyben eljárás indult.
Videó: Magyar Péter részleteket árult el az ünnepi beszédéből, miközben épp véglegesítette a szöveget
A TISZA Párt elnöke a Nemzeti Menet után a Hősök terén tart majd beszédet, amelynek szövegét még véglegesíti. Egy kis részletet azonban már megosztott egy videóban.
Videó: Pataky Attila sértődött flexelésbe kezdett a Békemeneten, miután Osváth Zsolt a Kossuth-díjáról kérdezte
Az Edda frontembere rosszul viselte, hogy a Békemeneten vonták kérdőre a friss Kossuth-díja miatt. Pataky a tömegre mutatva, arany-, platina-, és gyémántlemezeivel érvelve csattant fel a youtubernek.
„Ott nem szavalta el” – kiderült, hogy Petőfi és a Nemzeti Múzeum lépcsője csak városi legenda
A szakirodalom cáfolja, hogy a költemény a Nemzeti Múzeum lépcsőjén hangzott volna el először, a szavalat a Pilvax kávéházban történt.
Fotók: elindult a Békemenet, így vonul a tömeg a Kossuth térre
„Nem leszünk ukrán gyarmat” – ez a március 15-i Békemenet fő üzenete. A tömeg a tervezettnél jóval később, és igencsak lassan indult el. A résztvevők között ismert fideszes arcokat is találunk.
Bencsik András a Békemeneten: Orbán Viktort egy pszichopata őrültre lecserélni, ez egy nagyon beteg gondolat
A Demokrata főszerkesztője nem ért egyet azzal, hogy Orbán felett eljárt az idő, ő elégedett a kormányfővel. Bencsik arról is beszélt, hogy neki nincs problémája Putyinnal, a gödi Samsung-gyár botrányáról pedig azért nem gondol semmit, mert „rég volt, túl vagyunk rajta”.
A márciusi ifjak az ebédszünetet is komolyan vették: kiderült, Petőfiék a legfontosabb pillanatban álltak meg falatozni
Az 1848. március 15-i eseményeket délben Irinyi József javaslatára néhány órára megszakították. Mutatjuk, milyen volt a korabeli polgári konyha a Pilvax kávéjától a bifsztekig.
Bayer Zsolt, Gáspár Győző és Pataky Attila is a tömegben – fotókon a kormánypárti hírességek a Békemeneten
Ezúttal sem hiányozhattak a Békemenet résztvevői közül a Fideszt támogató ismert emberek.
Soha nem látott tömegre számít Magyar Péter a Nemzeti Meneten: Ünnepeljük együtt, hogy valami véget ér
„Sok százezren fogjuk emelt fővel ünnepelni a hőseinket, és közösen kiállunk a szabad Magyarországért” – mondta videóüzenetében a TISZA Párt elnöke, aki a gyűlöletmentességre és a közösség erejére is felhívta a figyelmet. Szerinte az idei március 15-e az elmúlt évtizedek legszebb és egyben legméltóságteljesebb napja lesz.
Képgaléria: már gyülekeznek a résztvevők a Békemenetre
Délelőtt 11 órakor indul a CÖF-CÖK Békemenete a Kossuth térre, ahol 13 órakor Orbán Viktor mond ünnepi beszédet. Fotósunk képei a gyülekező tömegről.
Simor András: Hazudoznak reggeltől estig, így próbálnak hatalmon maradni, és ez felháborít engem
A volt jegybankelnök szerint ez az oka, hogy egyre gyakrabban szólal meg közösségi oldalán. A Matolcsy-ügyről azt gondolja, az ilyen ügyekben az igazságszolgáltatás nem működik. Aki hűséges Orbán Viktorhoz, az bármit megtehet ebben az országban.
Karácsony Gergely a fiatal Orbán Viktor szavaival tartott tükröt a kormánynak ünnepi beszédében
Budapest főpolgármestere az 1989-es rendszerváltás hangulatát idézte meg videóban elmondott beszédében. A béke, szabadság és egyetértés hármas jelszavával kritizálta a jelenlegi hatalomgyakorlást.
KVÍZ: A 19. századi „legnagyobb magyarok” – felismered őket?
Politikusok, művészek, forradalmárok – híres magyarok, akik a 19. század legnagyszerűbb és leghíresebb alakjai. Egy-egy alap információ és egy kép alapján felismered őket?
Fotók: felvonták a nemzeti zászlót a Kossuth téren
Sulyok Tamás államfő jelenlétében vonta fel a honvédség díszegysége a nemzeti lobogót az Országház előtt. A ceremónia a modern parlamentáris Magyarország megszületésére emlékező központi ünnepségek nyitánya.
Lezárják a Szabadság hidat és a Kossuth teret is – így lehet közlekedni Budapesten a nemzeti ünnepen
Az ünnepi megemlékezések miatt számos fővárosi útszakaszt lezárnak. Több tucat tömegközlekedési járat, köztük a 100E reptéri busz útvonala is módosul, és akár több központi metróállomás forgalmát is leállíthatják.
Lévai Richárd: nem biztos, hogy a választást meg lehet nyerni a közösségi médiában, de elveszíteni talán lehet
Orbán Viktor és Magyar Péter a Facebookon is nagy csatát vív. A közösségi média szakértője az AIToday.hu-nak mutatja be, melyik oldalon milyen eszközöket vetnek be, és milyen változások sújtják vagy emelik fel a pártokat az idei kampányban.
Döntöttek a Forma-1-ben: két áprilisi nagydíj is elmarad a közel-keleti háború miatt, öthetes szünet jön a szezonban
A sportág vezetése törölte a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíjat, amelyeket nem is fognak pótolni. A döntés az F2, F3 és F1 Academy sorozatokat is érinti.
Húszfokos tavaszi napsütésben vonulhatnak a tömegek Budapesten – hétfőtől viszont eső és viharos szél jön
Kellemes, napos időnk lesz a március 15-i nemzeti ünnepünkön, amit érdemes a szabadban tölteni, ugyanis jövő héttől lehűlés érkezik. Hétfőtől nyugat felől csapadékzóna érkezik, kedden és szerdán már országszerte borús, szeles idő várható, a Dunántúlon 10 fok alá is eshet a csúcshőmérséklet.
Komoly összegeket veszíthetnek a testvérek örökléskor, ha elkövetnek egy alaphibát a hagyatéki tárgyaláson
A gyász miatt a legtöbben gyorsan lezárnák a hagyatéki ügyet, bízva a későbbi családi megegyezésben. Pedig nem kellene kapkodni.
Halálra gázolták a tanárukat egy elbaltázott vécépapíros tréfa miatt, de az özvegy kérésére ejtették az összes vádat
A nő nem akarja, hogy a fiatalok élete tönkremenjen a szerencsétlen baleset miatt.
Ezeket az országokat kerüld el idén nyáron, és ide ne repülj, ha nem akarsz ott ragadni az iráni-amerikai háború miatt
A Perzsa-öböl térségét, a kedvelt közel-keleti és észak-afrikai üdülőhelyeket, valamint Izraelt és a környező országokat is tiltólistára tették a turisták.
Sebestyén Balázs élő adásban mondta el, hogy Szoboszlai Dominik a kisfiát megalázó módon utasította el, nem adott aláírást
A műsorvezető szerint emögött az áll, hogy ő kritikusan állt a magyar focihoz. A labdarúgó menedzsmentje cáfolta az állításokat.
Így szedd helyesen a D-vitamint, hogy tényleg felszívódjon, és ne csak kidobott pénz legyen!
Ha például reggel, éhgyomorra veszed be, a szervezeted nem tudja hasznosítani, emiatt a hatóanyag nagy része kiürül.
Kiderült, mennyi pénzzel jár a Kossuth-díj, és a többi kitüntetés: van, aki egy vidéki ház árát kapja meg
A díjakkal járó pénzjutalmakat meghatározott szabályok szerint osztják ki minden évben.
Rúzsa Magdi az édesanyját vitte el a Kossuth-díj átadására, megható fotó készült róluk
A népszerű énekesnő kiemelkedő előadóművészeti munkássága elismeréseként kapta a díjat március 15-e alkalmából.
A Való Világban megismert Czifra Noémi a gödör aljáról állt talpra: „Tudtam, nem lehet az a célom, hogy minden reggel beb.ok”
Amikor az alkoholproblémái súlyosbodtak, megfordította a sorsát. Önként terápiára ment, elvégzett egy mentálhigiénés képzést, és most ő segít másoknak.
Sofia Vergara gyakorlatilag melltartóban ült be a zsűribe az American Got Talent új évadában
Szokása szerint merész outfitet választott a színésznő a meghallgatásokhoz. Fotót, videót is publikált Instagramon.
Mutatjuk, hová ugorhatsz be vásárolni az ünnepi boltzár ellenére, ha kell valami a háztartásba!
Kifogytál egy alapcikkből? És éppen a nemzeti ünnepen, amikor munkaszüneti nap van? Sebaj, akadnak nyitva tartó üzletek!
Súlyos árat fizethetsz, ha anyáink, nagyanyáink trendjét követve a szemöldöködet vékonyra tépkeded
Szakértők figyelmeztetnek, hogy a túlzásba vitt csipkedés maradandó szőrtüsző-károsodást okoz.
Két gyerek után Kylie Jenner Timothée Chalamet mellett hozta meg élete döntését, jöhet az újabb baba?
A Kardashian-klán tagja egy interjúban tiszta vizet öntött a pohárba jövőbeli terveivel kapcsolatban.
Stroke-ra, köszvényre, de akár az amputáció veszélyére is utalhatnak a furcsa érzések a lábujjadban
Azért kell figyelned a tested jelzéseire, mert a kezeletlen érszűkület végtagvesztéshez, az agyi katasztrófa pedig az agysejtek millióinak elhalásához vezet.
Großglockner-tragédia: nem újdonság az „alpesi válás” amikor a férfi veszélyes helyre viszi, majd magára hagyja a párját
A végkimerülésig hajszolt nők megrázó vallomásai árasztották el a közösségi médiát az emberölésként elkönyvelt tragédia után.
Melania Trump elárulta, mi az, amit nem hajlandó soha megenni vagy meginni
Aki azt hiszi, hogy a first lady csupán salátaleveleken él, téved. Sokmindent fogyaszt, ám akad, ami tiltólistára került.
Ezeken a lépéseken múlik, hogy a vakítóan fehér törölköződ szürke rongy lesz-e mosás után
Eláruljuk, hogyan érdemes mosnod és szárítanod, valamint azt is, mit ne tegyél soha a törölközőkkel.
Drámai fordulat 20 évvel a szökése után: Natascha Kampusch nem tud szabadulni a démonaitól, „újra fogságban él”
A 38 éves nő a családja szerint teljesen bezárkózott a saját világába. A hozzátartozók nemrég megtörték a csendet.
Ilyen édességeket vitt haza a gyerekeinek Katalin hercegné egy vendéglőből, ez lehet a kedvencük
A walesi hercegné egy ötven éve működő leicesteri családi vendéglőbe tért be. A látogatás végén finomságokat válogatott Györgynek, Lajosnak és Charlotte-nak.
Hiába csalta vele Sisit a haláláig Ferenc József, az uralkodó szeretőjét nem engedték oda a császár sírjához sem
Több mint harminc éven át tartott Katarina Schratt és Ferenc József kapcsolata. Erről az udvar is tudott.
Elképesztően hasonlít egymásra Stohl András és szeretett nővére, Viktória
A testvéreknek nagyon jó a kapcsolatuk. Amikor közösen játszottak a TV2 vetélkedőjében, a színész könnyekig meghatódott és megsimogatta nővére arcát.