„Kedves Tamás, Kedves Tóni” – egy drogteszt közben készített fotóval üzent Magyar Péter
Szerinte, ha a fideszes politikusok nem hozzák nyilvánosságra az eredményeiket, akkor ennek mindenki tudni fogja az okát. Megígérte azt is, hogy nem fog mások magánéletével kapcsolatos információkat nyilvánosságra hozni.
Tovább olvasom a cikket
Posztban üzent reggel Szentkirályi Alexandra
A Fidesz főpolgármester-jelöltje azután jelentkezett egy poszttal, hogy a Magyar Hang arról írt, már a Fideszben is azt híresztelik, hogy péntek reggel bejelentheti a visszalépését.
Kiadták a riasztást: jégesővel jön a vihar pénteken
A meleg időjárás mellett azonban ismét zivatarokra kell készülni, az ország északi részeire riasztás van érvényben. Az északi megyékben jöhetnek az első zivatarok.
Sok trükk van - mondja az egyre gazdagodó politikusokról a korrupció ellen küzdő K-Monitor szakértője
Ismét röpködnek a milliárdos osztalékok, de Merényi Miklós szerint egyáltalán nem minden az, aminek látszik. Még mindig vannak, akiknek fontos, hogy a pénzt ne lehessen közvetlenül hozzájuk kötni. És ehhez számos trükk van a tarsolyukban.
Részegen jelent meg az árvíznél a polgármester – elvették a jogsiját!
A polgármester később írásos válaszban próbálta magyarázni a történteket, mondván, hogy a pedagógusnapi ünnepség után, munkaidőn túl koccintott ismerőseivel. Farkas Sándor elismerte azt is, hogy a rendőrök elvették a jogosítványát.
Az utolsó lehetőség! Pénteken 16 óráig mondhatnak le a képviselőjelöltek
A határidőt követően benyújtott lemondás nem alkalmas a joghatás kiváltására, azaz a jelöltre leadott szavazatok érvényes szavazatnak minősülnek. A kiesett jelölteket törölni kell az egyéni szavazólapokról.
„Az elásott pénzből hoztam vissza” – Térképbe rejtve talált százezer forintot a Viszkis
Nemrég jelent meg új kötete az egykori bankrablónak. Ambrus Attila arról is mesélt, hogy mindig úgy osztották el a pénzt, hogy jusson egyéb kiadásokra és a következő akciókra.
Palvin Barbi egy parányi bikiniben mutatta meg, hogy ő már felkészült a nyárra
Ennél kisebb fürdőruhát már nehéz lenne elképzelni. A magyar szépség igazán remek formában van.
Levelet küldött a kormány a vakcinainfó ürügyén begyűjtött e-mail címekre: világháborús propagandaanyagot küldtek
Az üzenetben a legfrissebb világháborús, elrettentős, a NATO-val és az Európai Unióval kapcsolatos kormányzati álláspontot írják meg.
Harkányi Endre elcsukló hangon beszélt Eszenyi Enikőről, még most is fájó emlék
A színész több példát is elmesélt, amiket nagyon nehezen élt meg a Vígszínházban, ahol nagyon rosszul érezte magát, amikor a Marton László meghalt.
Karácsony: Schmidt Mária mindent bevetve győzködi Orbán Viktort, hogy Szentkirályi lépjen vissza Vitézy javára
A jelenlegi főpolgármesternek két kihívója van, az LMP által támogatott Vitézy Dávid és a Fidesz jelöltje, Szentkirályi Alexandra. Van, aki szerint nem kizárt a kormánypárti jelölt visszaléptetése.
Török Gábor: Szentkirályi visszalépése még mindig napirenden van, van a Fidesznek játéktere, hogy elérje Vitézy győzelmét
Szentkirályi Alexandra Török szerint helytállt. Saját stratégiáját tisztességgel végigvitte: azt a feladatot, hogy Karácsonyt erősen kösse Gyurcsányhoz, és Karácsony népszerűségét rombolja.
Magyar Péter szerint módosították azt a felvételt, amin állítólag azt mondja, kötelet Medgyessy nyakába: Látszik is a számon, hogy nem ezt mondom
Manfred Weberrel is beszélt, és megbeszélték és jót nevettek azokon a hazugságokon, amiket a Fidesz terjeszt, például, hogy az Európai Néppárt háborúpárti lenne.
„Este, mikor hazaérsz és beülsz a kádba, ott csapódik le, hogy egy embert, egy autót elütöttél, te láttad élve őket utoljára” – megszólalt traumáiról egy mozdonyvezető
Egy-egy baleset után szabadnapot és pszichológusi segítséget is kapnak a vasutasok. Idén eddig már harminc vasúti karambol történt. Egyiknél sem a mozdonyvezetők hibáztak.
„Fogta a két kis kezével a nádat” – édesanyja szerint az utolsó pillanatig küzdhetett életéért a hajdúszováti csatornában megfulladt kisfiú
Az anya nem érti, mit kerestek a gyerekek a vízparton, mert ő nyalókáért engedte el őket a boltba. Végül a nagyobbik szaladt haza, hogy baj van a kicsivel.
Rendkívüli bejelentés a kormánytól: Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér
A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb üzlete 3,1 milliárd euróba került, és a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot.
Pénteken nagyon erős lesz az UV-sugárzás, érdemes árnyékban maradni
A HungaroMet figyelmeztetett péntek legnaposabb időszakára. Naptej nélkül akár negyedóra alatt is könnyen megéghetünk majd.
Ungár Péter saját vagyonából adott 220-250 milliót Vitézy Dávid kampányára
Az LMP társelnöke szerint a főpolgármester jelölt túlságosan autonóm személyiség ahhoz, hogy a Fidesz jelöltje legyen, náluk pedig erre van lehetősége.
Bokszolni tanítja Bruti Le Mariettát, a Kutyapárt EP-listavezetőjét a párt új kampányvideójában
A humorista a választási viták tanulságát levonva tanácsolja Lenek, hogy ne próbáljon kulturáltan, normálisan elbeszélgetni a többi politikussal, hanem harapja el a torkukat, mert „cirkusz kell a népnek”.
Dobrev Klára: Sulyok Tamás bűnei olyan súlyosak, hogy még a fideszes ügyészség sem tudta őt tisztára mosni
A DK-s politikus szerint Magyarország „köztársasági elnöke nem lehet olyan ember, aki törvénytelenül, pénzért, külföldieknek játszott át magyar termőföldeket”.
„Kedves Tamás, Kedves Tóni” – egy drogteszt közben készített fotóval üzent Magyar Péter
Szerinte, ha a fideszes politikusok nem hozzák nyilvánosságra az eredményeiket, akkor ennek mindenki tudni fogja az okát. Megígérte azt is, hogy nem fog mások magánéletével kapcsolatos információkat nyilvánosságra hozni.
Steiner Kristóf: „A kemencében sült fehér óriásbabba mindketten beleszerettünk, amikor a szigetre költöztünk”
Nimi & Kristóf Konyhája minden pénteken megosztja veled egy egyszerű, de nagyon finom vegán étel receptjét. Ha elkezdenéd a növényi alapú táplálkozást, kipróbálnád, vagy egyszerűen csak kicsit másra vágysz, pont jó helyen jársz.
Hogyan legyen tényleg vízálló a sminked? - extrém hatásos tippek a strandra
Vízparton sem kell lemondani a hibátlan megjelenésről. Arra figyelj, hogy az alapok legyenek rendben, mint a tiszta bőr és a megfelelő faktorszámú fényvédő felkenése, a többit mutatjuk.
Peller Mariann: ötévente újra kéne tárgyalni a házasságokat
Peller Mariann a válása után két évvel azt nyilatkozta a Story magazinnak, hogy bizony minden kapcsolatba kell egy kis áramszünet, sőt.
Kimagasló az IQ-d, ha 30 másodpercnél rövidebb idő alatt megtalálod a birkát a képen a kecskék közt
Teszteld a képrejtvénnyel, mennyire vagy okos!
Molnár Janka Sára fizikus csak azért is népszerűsíti a fizikát, akármennyit tiltja le a TikTok
A 27 éves elméleti fizikus kísérleteit és magyarázatait imádják a követői, az algoritmusok viszont félreértik.
A Marvel sztár pasi létére szebben rúzsoz és sminkel bárkinél - 8 évig dolgozott áruházi illatszeresként
Döbbenetes dologra derült fény Drew Barrymore műsorában, az egyik férfi bosszúálló bizony nemcsak fegyverével, hanem a szájkontúrceruzákkal is profi módon bánik.
Viharossá teszi Marsi Anikó házasságát a házfelújítás – minden nap összevesznek, majd kibékülnek
Együtt dolgoznak a házon, ha kell, segédmunkát is vállalnak.
Sírva beszélt Schobert Lara az asztrológus által is megjósolt szakítása után az érzéseiről
A szakítás nagyon megviselte, és úgy érezte, a nála 10 évvel idősebb focista nélkül nincs tovább.
Ezért titkolózik a párkapcsolatáról Kovács Patrícia, akinek 15 évvel fiatalabb a szerelme
„Sok hibát elkövettem régebben amiatt, hogy túlságosan nyitott voltam a magánéletemmel kapcsolatban.”
Mintaanya: ha a gyerekei hisztiznek, Kim Kardashian bezárkózik a fürdőszobába
A Kardashians reality legújabb részében vallott arról Kim, hogy az anyaság nem mindig egyszerű. Az vesse rá az első követ, akit érzelmileg néha nem terhel meg a feladat.
10 dolog, amit soha, de soha ne fogyassz éhgyomorra
Akad a listán több olyan kedvelt élelmiszer is, amelyik egyenes út a gyomorfekélyhez.
Kanye West szexuális zaklatás miatt perli a nőt, aki őt is szexuális zaklatással vádolja
Kanye volt asszisztense szexuális zaklatással vádolja, erre a rapper nagyot lépett: beperelte a nőt ugyanezért, biztos, ami biztos zsarolásért is.
Nagyon lenge öltözékben táncol Opitz Barbi a legújabb videójában - aki beszól neki, azt hamar helyre teszik a rajongói
Csak egy melltartó és egy kendő takarja. De a rajongói imádják a forróra sikeredett videóját.
Máris eladó Ben Affleck és Jennifer Lopez közös háza? Friss fotók kerültek fel az ingatlanirodához
Újabb fejlemény a Bennifer pár lehetséges válása körül - nem sokáig titkolózhatnak tovább, a közös házukon már biztosan minél előbb túl akarnak adni.
Tóth Gabi beszólt az őt kritizálóknak: „A legyek mindig a szarra repülnek, de mi a pillangókkal foglalkozunk”
Néha úgy érezték, átment rajtuk egy úthenger. De az a mentsváruk, hogy vannak közös céljaik.
Videón, ahogy Nicole Scherzinger kihívóan napozik, miközben dolgozik a vőlegénye mögötte
Alapvetően is elképesztően dögös az énekesnő, de ebben a fürdőruhában pózolva ezt még fokozni tudja. És még a humora is szenzációs az új Insta bejegyzése alapján.
Videón táncol Görög Zita csodaszép, 16 éves lánya, aki maga is modell lehetne
A büszke anya osztotta meg a felvételt, mivel a lánya nemrég profi táncosokkal lépett fel.
Elszabadult a káosz, csontját törte a színész, leállt a Bridget Jones IV. forgatása
Mindenki őrületesen kiakadt. A csonttörés és a lábadozási idő miatt még az is kétséges, tudják-e tartani a forgatási ütemtervet, vagy csúszik az egész film.
Desh nagyon hálás Azahriah-nak, de most már egyedül is ki akar állni a színpadra és a saját karrierjét építi
Együtt rúgták be a motort, de eljött az idő, hogy Desh a szólókarrierjére jobban koncentráljon.
Manuel utolsó posztjában még egyet odaszúrt, mielőtt eltűnt egy hónapra a börtönben
Azt is megmutatta, mit evett utoljára szabadlábon.