Kiszáll a politikából Ungár Péter, gyerekvédelmi dolgozó lesz
Az LMP társelnöke már több mint egy éve önkénteskedik egy fővárosi intézményben. Döntésének szerinte semmi köze a nagy port kavart kegyelmi botrányhoz.
Hasi zsír, hőhullám, alvászavar, agyköd – mit tehetsz a perimenopauza tünetei ellen?
A nők rettegett időszakára léteznek természetes megoldások, amikről kevesen tudnak. Néhány egyszerű gyógynövény és egy kis tudatosság csodákra képes. Erről is szól a Diagnózis egészségpodcast legújabb epizódja.
Kamion és két autó ütközött Budapest belvárosában, hatalmas a torlódás
Személyi sérülésről nincs információ, de a balesetben sérült járművek több sávot elfoglalnak, és akadályozzák a forgalmat.
444: Balesetezett a Samsung gyár dolgozóit szállító busz, az utasokat még a mentők kiérkezése előtt bevitték a gyárba
A busz egy autóval ütközött, a kocsi sofőrje a helyszínen meghalt. A Samsung a -10 fokos hideggel indokolta, hogy a dolgozóikat elszállították a helyszínről, miközben közülük többen is megsérültek.
Közös hadgyakorlatot tart Grönlandon több európai ország Trump fenyegetései miatt
Dánia szerdán bejelentette, hogy „szoros együttműködésben a NATO-szövetségesekkel” növeli katonai jelenlétét. Nem sokkal később Németország, Svédország, Franciaország és Norvégia is megerősítette, hogy katonai személyzetet küld a szigetre egy közös hadgyakorlatra.
Raskó György: A Bászna Gabona csődje dominóhatást indíthat el, Kósa Lajos pozíciója viszont még erősödhet is
A fideszes politikus akár azt is mondhatja: ő intézte el, hogy megmentsék a gazdákat - véli az agrárközgazdász. Az állam közbelépése nélkül a baj sokkal nagyobb lehet, mert a bajba került több száz termelővel a többi bank és a szállítók is felmondhatják a szerződéseiket.
Kiszáll a politikából Ungár Péter, gyerekvédelmi dolgozó lesz
Az LMP társelnöke már több mint egy éve önkénteskedik egy fővárosi intézményben. Döntésének szerinte semmi köze a nagy port kavart kegyelmi botrányhoz.
Ingyen adják az állami tűzifát a rendkívüli hideg miatt, már hatályba is lépett a rendelet
A tüzelőt magánemberek, valamint helyi és nemzetiségi önkormányzatok kaphatják meg. A kiosztás gyakorlati részleteit, az igénylés módját és ütemezését majd az operatív törzs fogja meghatározni.
Síntörés miatt jelentős késésekre lehet számítani a győri vasútvonalon
A biztonság érdekében az érintett váltón 10 kilométer/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni, emiatt lassabb közlekedésre kell számítani a Budapestet Győrrel összekötő vasútvonalon.
Még mindig „alapvető nézeteltérés van” Grönland ügyében Amerika és Dánia között – mondta a dán külügyminiszter a háromoldalú találkozó után
Miközben Washingtonban a dán és az amerikai vezetés Grönland jövőjéről vitázott, Dánia európai szövetségeseivel együtt megkezdte katonai jelenlétének bővítését a stratégiai fontosságú szigeten.
Ónos eső és sűrű köd miatt is figyelmeztetést adtak ki, de a hideg alábbhagy
Ónos szitálás, szitálás, az északkeleti határvidéken hószállingózás bármikor előfordulhat, majd késő délutántól egyre többfelé várható jellemzően gyenge intenzitású csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +2 fok között változik.
Nagy Balázsnál csak Lady Gaga nagyobb gyűjtő: Michael Jackson alig használt pizsamáját potom 20 ezer dollárért vette meg a magyar férfi
Nagy Balázs gyűjteményét a nemzetközi elitben tartják számon, a rangsorban csak a Jackson család és Lady Gaga előzi meg. A különleges tárgyak egy része most Budapesten is látható.
Laptopokat és telefont foglalt le az FBI a Washington Post újságírójának otthonában
Bár az újságíró nem gyanúsított, az ő eszközein keresnek bizonyítékot. Rendkívül ritka, hogy szövetségi ügynökök egy újságíró otthonát kutassák át, még minősített információk kiszivárogtatásakor is.
Megszólalt Kálloy Molnár Péter özvegye: elmesélte, hogy férje megvárta a fiukat, mielőtt elment
Lestár Ágnes a Tények Plusz kamerái előtt idézte fel a hasnyálmirigyrák elleni küzdelmet. A család a végsőkig a csodában reménykedett, de a színész már nem tudott megbirkózni a súlyos betegséggel.
Egy volt növendék állítja: airsoft pisztollyal lőttek rájuk, és eltörték az orrát a Szőlő utcai javítóintézetben
Brutális beavatási szertartás fogadta az új fiúkat, slaggal mosták le őket, mint az állatokat. A megaláztatások sora itt nem ért véget, a térdelve felmosás mindennapos volt.
Polgári repülőnek álcázott katonai géppel bombázott az USA, háborús bűnt emlegetnek a Kongresszusban
A Karib-tengeren zajló drogháborúban már 36 hajót süllyesztettek el és legalább 115 embert öltek meg. Most egy titkos akció borzolja a kedélyeket, amelyben egy festéssel álcázott gépet vetettek be.
Magyar Péter bejelentette: A bíróság ítéletével a Fidesz kampánya összeomlott – kimondták, hogy nem létezik a TISZA-csomag
Az Indexet első fokon helyreigazításra kötelezték a TISZA-adóról szóló cikk miatt. „A 600 oldal minden betűje hazugság. A rajta lévő aláírások hamisítványok ” - írta Magyar.
Reuters: Órákon belül jöhet az amerikai támadás Irán ellen, az amerikai bázisok elleni iráni megtorló csapásoktól tartanak
Teherán megüzente a szomszédoknak, hogy porig rombolja a bázisokat, ha Amerika beavatkozik. Két európai tisztviselő is arról beszélt, hogy az amerikai támadás a következő 24 órában megindulhat.
Irán: Felfegyverzett kurd szeparatista csoportok próbáltak meg átjutni az iraki-iráni határon
A török hírszerzés előre szólt Teheránnak a készülő akcióról. Az Iráni Forradalmi Gárda állítólag össze is csapott a fegyveresekkel. Iránban jelentős kurd kisebbség él, ahogyan a környező Irakban, Szíriában és Törökországban is.
Megbuktatnák Ursula von der Leyent a fideszesek egy vitatott alku miatt
A Patrióta frakció szerint a Mercosur-megállapodás tönkretenné az európai gazdákat. Dömötör Csaba szerint az EB elnöke ráadásul megkerülné a parlamentet az aláírással.
Szikora Róbert is megerősítette: jobban van a kórházban ápolt Fenyő Miklós
Zenésztársa a közösségi oldalán arra kérte a rajongókat, hogy imádkozzanak a 78 éves legendáért. A család egyelőre óvatosan optimista.
Felejtsd el a tavalyi divatot: két ellentétes körömtrend uralja a 2026-os évet!
A visszafogott elegancia és a drámai megjelenés egyszerre hódít, emellett a köröm egészsége kerül fókuszba.
Depresszió, elhízás, alváshiány, alacsony önértékelés: ez történik azokkal a gyerekekkel, akik túl korán kapnak okostelefont
Több mint tízezer gyereket vizsgáltak amerikai kutatók, az eredmény pedig riasztó és önmagáért beszél.
Videón, ahogy Tóth Gabi sminkeli magát és közben énekli az dalt, ami miatt szétszedték a kommentelők
Az énekesnő az Instagram-oldalán mutatta meg, hogyan készül el percek alatt.
Míg Stohl András A Nagy Ő-ben keresi a szerelmet, volt felesége, Vica már meg is találhatta
A tavaly nyári válás után úgy tűnik, mindketten gyorsan új fejezetet nyitottak az életükben.
190 ezer embert vizsgáltak: a fogaid állapota elárulja, mekkora eséllyel halsz meg idő előtt
Döbbenetes japán kutatás látott napvilágot. Kiderült, hogy a fogak állapota megrövidíti az életet.
Letartóztatták Kiefer Sutherlandet, a gyanú szerint bántalmazott és megfenyegetett egy sofőrt
A színészt hétfő hajnalban vették őrizetbe Hollywoodban.
Tíz évig is érezhetik a hatását: kiderült, mi csökkentheti a szülés utáni depresszió esélyét
Egy hosszú távú vizsgálat szerint van természetes segítség a depresszióra.
Nyolc kilót ígér két hét alatt az új vizes diéta, de a tudomány szerint csúnyán átverheted magad
A közösségi médiában terjedő diéta pofonegyszerű szabályokra épül, és elképesztő eredményt ígér. A gyors fogyás mögött azonban nem zsírégetés, hanem valami egészen más áll.
Molnár Gusztáv őszintén vallott gyerekkori traumáiról: „A szexualitás sokáig ijesztő dolog volt számomra”
A színész sokszor egy kisfiúnak érzi magát egy öregedő férfitestben, és ma is meglepődik, hogy felesége őt választotta. A pár most első közös gyermekét várja, és terápiára járnak.
Tükörjég az utakon? Mutatjuk a filléres trükköket, amikkel csúszásmentessé teheted a cipődet
Egy rossz lépés a jeges járdán, és máris megvan a baj. Néhány otthoni praktika elindulás előtt segíthet.
Készítsd el Michelle Obama fekete-fehér csokoládé-darabos kekszét, amely a családi beszélgetéseik kísérője volt
Michelle Obama az ABC Newsnak elmondta, hogy a recept a lányaik keresztanyjától származik.
Levegőnek nézték Kylie Jennert a Golden Globe-on: egy nappal később visszavágott a pletykákra
Timothée Chalamet kollégája egyszerűen átnézett a realitysztáron, amiért a netezők azonnal elítélték. Kylie Jenner azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és váratlanul reagált.
Összeomlott a Netflix egy nem létező Stranger Things-epizód miatt, a rajongók most dühöngenek
Megjelent a sorozat készítéséről szóló dokumentumfilm, ami végleg szertefoszlatta a titkos finálé reményét. A közösségi médiát elárasztották a készítőket szidó, dühös kommentek.
„A pokolból is vissza lehet jönni!” – Aurelio saját műsorban bizonyítaná a TV2-n, hogy új ember lett
Még jó barátja, Nótár Mary is kételkedett, hogy Aurelio kezelni tudja majd a feszült helyzeteket. Az énekesnő szerint a vállalás óriási, mert mindent filter nélkül mutatnak meg.
Sajt a fogszuvasodás ellen, alma a migrénre: 13 étel, amivel felturbózhatod az egészségedet
Nem kell vagyonokat költeni, hogy jobban érezd magad! Néhány elfeledett étel sokat segít.
Marsi Anikó férje, Gyarmati Gábor: „Természetesen nem egy vicc miatt fogunk elválni”
Gyarmati Gábor a fűtőablak-reklám miatt jelentette be, hogy elválik Marsi Anikótól.
Sokan elrontják, pedig pofonegyszerű: így nem robbantja szét a fagy az esővízgyűjtődet
A téli fagy alattomos ellenség, ami egy éjszaka alatt tönkreteszi a drága hordót. Mutatjuk a trükköt, amivel megspórolhatod az új árát.
„Saját akaratomból teljesen kiváltam a családomból” – Földes Eszter elárulta, miért lépett ki, és miért változtatna nevet
A színésznő úgy érezte, nem illik a családjába. Úgy véli, a távozása a családtagjainak is megkönnyebbülést jelentett.
Nemcsak a beázástól, de a ronda sófoltoktól is megvédheted a cipődet, ha ezzel az oldattal befújod
Ismerős a bosszantó fehér csík a drága bőrcsizmán egy latyakos nap után? Mutatjuk, hogyan tüntetheted el percek alatt, és hogyan előzheted meg, hogy valaha újra megjelenjen.
Mintha mind ugyanazt a szöveget olvasnák: megfejtettük, miért ismételgetik a férfiak a legfárasztóbb szexista érveket
Te is hallottad már ugyanazt a gyenge kifogást több férfitól is? Mutatjuk a döbbenetes okot: egy betanult forgatókönyv szerint beszélnek.