Letarolja a TikTokot egy 47 éves diszkósláger: a Z generáció esküszik rá, hogy pénzt és szerencsét hoz nekik
Sokan állítják, hogy a dalnak köszönhetően új munkát találtak vagy jelentős készpénzhez jutottak.
Bloomberg: Orbán azt mondta Putyinnak, kész bármit megtenni neki, mint a kisegér az oroszlánnak
Egy tavalyi őszi telefonhívás leirata került a Bloomberg birtokába, mely szerint a miniszterelnök nem akárhogyan biztosította támogatásáról az orosz elnököt. Orbán egy mesét idézett fel, amire Putyin a jegyzőkönyv szerint nevetéssel reagált.
Videó: így suhant végig J. D. Vance konvoja az Andrássyn
Az amerikai alelnök délelőtt érkezett meg Budapestre. Mutatjuk, hogy vonult a J. D. Vance-et és feleségét szállító konvoj az Andrássy úton.
„A fiunk néha még mindig sírdogál” – megszólalt a fogászati altatás közben elhunyt mérnök özvegye
Új nyomozást indított az ügyészség a debreceni magánklinikán altatásban meghalt férfi ügyében. Az 54 éves építőmérnök felesége szerint a család a mai napig nem tudta feldolgozni a tragédiát.
A honvédségről kitálaló százados szerint a miniszter három ajánlatot is tett neki azért, hogy ne nyilatkozzon
Pálinkás Szilveszter újabb interjút adott, amelyben többek közt arról beszélt, hogyan próbálták megakadályozni az első megszólalását. Azt is elmondta, hogy az interjúja után megkereste őt egy katona, aki alá tudja támasztani az Orbán Gáspárral és a csádi misszióval kapcsolatos állításait.
Szeretsz egyedül világot látni? Ide utazz egy friss toplista alapján, amelyen Budapest az előkelő hatodik helyen áll
Madrid lett a győztes egy friss rangsorban, amely a közbiztonságot és az árakat is nézte. A magyar főváros is az élmezőnyben végzett.
Jámbor András: Száz okom lenne, miért rúgjak bele a kutyapártba
Az országgyűlési képviselő egy posztban reagált a Magyar Kétfarkú Kutya Pártról készült filmre. Úgy véli, a kampány utolsó hetében a súlyos állítások ellenére sem helyes a pártot támadni.
Megérkezett az amerikai alelnök Budapestre
J. D. Vance és felesége az Air Force Two repülőgéppel érkezett Magyarországra, a delegációt Szijjártó Péter fogadta. Az amerikai alelnök Orbán Viktorral találkozik, majd közös sajtótájékoztatót is tartanak.
Artemis II: fotók a Hold túloldaláról, amit az emberiség még sosem látott
A NASA Artemis II missziójának négyfős csapata sikeresen kerülte meg a Holdat, dokumentálva annak rejtett oldalát. Útjuk során az űrhajósok megdöntötték az Apollo 13 eddigi távolsági csúcsát.
MCC-kutató: Rendkívüli nyomás nehezedett rám, hogy fideszes propagandát írjak
A Mathias Corvinus Collegium kutatója nyilvános videóban beszélt a munkahelyén tapasztalt politikai elvárásokról. Állítása szerint egy kollégáját el is bocsátották, mert nem volt hajlandó lejárató cikket írni Ruszin-Szendi Romuluszról.
KVÍZ: 10 fontos kérdés az egészségről, testünk egészséges működéséről
Április 7-én, az Egészségügyi Világnapon készült kvíz. Mutatunk 10 kérdést testünk egészséges működéséről, szerveink funkcióiról. Megugrod őket?
Medián: a magyarok közel fele attól tart, hogy a Fidesz elcsalja a választást
A Medián kutatása szerint a Tisza Párt és a Fidesz szavazótáborában is többségben vannak azok, akik szerint a szembenálló párt csalni fog. Az is kiderült, hogy a választók messze Oroszországot tartják a legvalószínűbb külső beavatkozónak.
„Ipari hulladékot támogatsz” – Wossala Rozina újra nekiment Rácz Jenőnek, amire a séf is reagált
Wossala Rozina egy podcastműsorban ismételten bírálta Rácz Jenő Michelin-csillagos séf gyorséttermi együttműködését. A gasztroszakember szerint a hírnévvel járó felelősség a helyes táplálkozás oktatása lenne.
Tóth Vera: Minden érző, alkotó, szerető, öntudatra ébredő embert kérek arra, hogy menjen el szavazni, és szavazzon a változásra
Az énekesnő most először beszélt nyíltan a politikai nézeteiről, miután úgy érezte, megvilágosodott. Egy Instagram-videóban mondta el, miért nem vállalta fel eddig a véleményét, és miért buzdítja most erre a pályatársait is.
„Ez már egy megélhetési párt” - óriási hullámokak kavart Mérő Vera filmje a Kutyapártról
Pénzügyi visszaélésekről, a belső demokrácia felszámolásáról és a Fidesznek kedvező politikai lépésekről beszélnek volt kutyapártosok Mérő Vera Ebek ura című dokumentumfilmjében. Nagy Dávid pártigazgató szerint ez a fekete kampány csúcsra járatása.
Esküszegéssel vádolja vezető közgazdászát a Gazdasági Versenyhivatal
A hatóság visszautasította Berezvai Zombor politikai befolyásolásról szóló állításait. A hivatal kabinetfőnöke szerint a közgazdász nyilatkozata a köztisztviselői eskü megszegésének minősül.
Rekordot döntött az Artemis–2: több mint 50 év után újra emberek jártak a Holdnál
A négyfős legénység 406 690 kilométerre távolodott el a Földtől, ezzel megdöntve az Apollo–13 küldetés 1970-es csúcsát. Az űrhajósok a Hold túlsó oldala felett 6545 kilométeres magasságban hajtották végre az elrepülést.
Orbán Viktor Budapesten zárja a kampányt, egy órával Magyar Péter után mond beszédet
A miniszterelnök közzétette a kampányhajrá programját, eszerint szombaton 19 órakor a budapesti Szentháromság téren tart beszédet. Magyar Péter Debrecenben zárja a a kampányt, szombaton 18 órakor kezdi beszédét.
Orbán Viktor nyilvánosan üzent a daganatos betegséggel küzdő Rubint Rékának
A miniszterelnök az Instagramon írt támogató hozzászólást a fitneszedző egyik bejegyzése alatt.
180 milliós Lidl-bírság egy kifliért, érinthetetlen NER-es cégek - Kitálalt a GVH vezető közgazdásza
Berezvai Zombor, a Gazdasági Versenyhivatal irodavezetője a Partizánnak nyilatkozott a hivatal belső működéséről. Állítása szerint utasították őket, hogy bizonyos vizsgálatokat szüntessenek meg, más esetekben pedig óriásbírságokat kellett kiszabniuk politikai okokból.
A magyarok többsége nem hisz a Tisza-ellenes háborús riogatásnak egy felmérés szerint
A 21 Kutatóközpont kutatásából az derül ki, hogy a magyarok 54 százaléka nem gondolja, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése háborút okozna. Ezzel szemben a válaszadók mindössze 25 százaléka tartja reális veszélynek a fenyegetést.
Döbbenet: David Hasselhoff még csak 73 éves, de te sem fogod felismerni a legfrissebb fotóin
A Baywatch legendáját és feleségét, a 28 évvel fiatalabb Hayley Robertset Kaliforniában kapták lencsevégre.
Letagadta, most büszke rá: Arnold Schwarzenegger törvénytelen fia ebben is követi az apját
A 28 éves Joseph Baena megállíthatatlan a naturál testépítők között. A márciusi győzelmei után most az INBA Iron Gladiator verseny bajnoka lett.
Letarolja a TikTokot egy 47 éves diszkósláger: a Z generáció esküszik rá, hogy pénzt és szerencsét hoz nekik
Sokan állítják, hogy a dalnak köszönhetően új munkát találtak vagy jelentős készpénzhez jutottak.
41 centivel a föld felett kapták el – másodperceken múlt egy nő élete a meghibásodott vidámparki kalapács hintánál
Egy fiatal nő kicsúszott az ülésből egy meghibásodott vidámparki játékon, a helyszíni felvételek tanúsága szerint a tömegből kiabáltak hogy figyelmeztessék, az eset után hatósági vizsgálat indult.
Kiderült, mennyit szexelnek a boldog párok - mindenki erre a számra kíváncsi
Egy felmérés több pár őszinte beszámolóját gyűjtötte össze a szexuális együttlétek gyakoriságáról. Ebből rajzolódik ki a teljes kép.
„Mókás délután néhány régi baráttal!” – Britney Spears egy medencepartis fotón mutatta meg, kikkel töltötte a húsvétot
Az énekesnő a botránya óta a családjára és a barátaira koncentrál, nemrég fiaival is kibékült. A bírósági tárgyalására májusban kerül sor.
Figyelem! Új ajánlás van érvényben az egészségesnek számító vérnyomásról: ennyi tekinthető most normálisnak
Itt az új határérték, ami fölött érdemes gyógyszert szedni akkor is, ha jól érzed magad.
Locsolkodás helyett ezt a meghökkentő dolgot csinálta húsvétkor Krausz Gábor és Mikes Anna
Míg mi sonka-torma mámorban úsztunk, ők teljesen kiszálltak a magyar valóságból.
XIV. Leó pápa szerint az emberek egyre közömbösebbek, hozzászoknak az erőszakhoz és ezrek halálához
A Szent Péter térről szólt a világhoz a háború és a gyűlölet elleni fellépést sürgetve első Urbi et Orbi üzenetében.
Betegség, szakítás, lelki terhek: nehéz időszakon ment keresztül Lovas Annabella, A Nagy Ő tragikus sorsú sztárja a halála előtt
Ismerősei szerint 2024-ben több lesújtó hír is érte, ami lelkileg és testileg is megviselte a fiatal nőt.
Ezért nem mosolyognak soha a modellek a kifutókon: a valódi ok sokkal prózaibb, mint gondolnád
A high fashion világában a divattervezők tudatos döntése, hogy semleges arckifejezéssel vonuljanak a modellek a divatbemutatókon.
Az édesanya a kilencedik emeletről zuhant a halálba, miközben a szíve alatt hordta a kislányát: másfél éves lett a gyerek
Csodával határos módon élte túl a tragédiát a magzat, maradandó következmények nélkül. Most a nagynénje neveli a kislányt.
Vége a hónapokig tartó várakozásnak: ezeket a vizsgálatokat már a háziorvosodtól is kérheted
A kormányrendelet értelmében 2026. január 1-jétől a háziorvosok és házi gyermekorvosok is elrendelhetnek számos új diagnosztikai vizsgálatot.
Kiderült, mi lesz II. Erzsébet kutyáinak sorsa, ha börtönbe megy András fia, akire bízta őket
A királynő a két cotgit, Sandyt és Muickot a norfolki Sandringham-birtokon látták, miután András herceggel együtt elhagyták a Royal Lodge-ot.
Tragédia: megtalálták A Nagy Ő eltűnt sztárjának, Lovas Annabellának a holttestét egy elhagyatott területen
A spanyol rendőrség megerősítette, hogy a Gran Canarián talált test az övé. Az azonosítást egy fogászati minta tette lehetővé, miután a DNS-vizsgálatok sikertelenek voltak.
Titokban levideózták Dakota Johnsont, amint a 8 évvel fiatalabb új pasijával csókolózik Los Angelesben
A színésznő és Tucker Pillsbury kapcsolatáról hónapok óta pletykálnak, de eddig nem volt rá bizonyíték.
Egész életedben rosszul hitted: nem a rozsdás szög okoz tetanuszt!
A rozsdás tárgyak és a tetanusz összekapcsolása valószínűleg onnan ered, hogy a rozsdásodás oxigént von el a környezetéből, a tetanuszt okozó baktérium pedig éppen az ilyen oxigénszegény közegben érzi jól magát.
Új KRESZ-tábla jön: hamarosan komoly hátrány érheti az egyedül közlekedő autósokat
A KRESZ-tervezetben szereplő kiegészítő tábla korlátozná egyes sávok használatát. A szabályozás célja a dugók és a károsanyag-kibocsátás csökkentése.
Ezt kérte Szily Nóra a kórházi ágyon fekve, hogy ne kelljen folyton a fájdalomra gondolnia
A műsorvezető egy fotót is megosztott magáról, amin begipszelt lábbal fekszik, mellette az éjjeliszekrényen pedig a fiától kapott tulipánok virítanak.
A férfiak alkoholfogyasztása a felelős egy sor születési rendellenességért – fogantatás előtt 3 hónapig már ne igyál
Az alkohol fokozza az oxidatív stresszt, ami károsíthatja a spermiumok által hordozott genetikai anyagot, a DNS-t.