Meghalt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász
Az ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója 103 éves volt.
Tovább olvasom a cikket
Kiderült: ezek voltak Keleti Ágnes utolsó szavai
A 103 évesen elhunyt Nemzet Sportolójának utolsó mondatáról a család egy jó barátja mesélt. Keleti még puszit is szeretett volna adni szeretteinek, de ezt a szigorú kórházi szabályok nem engedték meg.
„Te hülye vagy?” - A Házasság első látásra Renije kiakadt azon, hogy Brumi még egy évet udvarolna neki a gyerekvállalás előtt
Fölöslegesnek tartja a házaséletből visszafejlődni az udvarlási időszak felé.
Szemétbalhé: Tüntetők állták el az utat a kukásautók előtt Nagykanizsán
Azért tüntettek, mert a helyi önkormányzati cég helyett – a MOHU döntése alapján – január elsejétől egy kaposvári cég látja el a térségben szemétszállítási feladatokat.
Fekete kordonnal zárták le a Halászbástyát, 1500 forintért lehet csak kinézni onnan a Dunára
Az I. kerületi közgyűlés még december 12-én döntött az alsó rész lezárásáról. Ennek értelmében került ki a körülbelül 27 méter hosszú fekete kordon.
Az elemzők és az ellenzéki politikusok nagy részének fogalma sincs Orbán hosszú ideje érvényes stratégiájáról Buda Péter szerint
A volt nemzetbiztonsági főtiszt szerint meg kellene tanulnunk végre tudomásul venni, hogy Oroszország már régóta háborút folytat a Nyugattal. Ennek módszerét pedig meghatározza a titkosszolgálati szakmai logika.
Nincs fűtés és meleg víz az orosz gázszállítás leállása miatt az oroszbarát szeparatisták régiójában Moldovában
A lakosságnak azt tanácsolták, hogy maradjanak egy szobában, és tömjék be az ablakok, ajtók réseit.
Egész napos piálás után szitává lőtte a saját rokonait és barátait, majd magával is végzett a montenegrói ámokfutó
Összeszólalkozott velük a kávézóban, majd hazament, felkapott egy fegyvert, és azzal tért vissza. Az áldozatok között van két gyerek is.
Bocsánatot kell kérnie az önkormányzatnak attól a férfitól, akit gondnokság alá akartak helyezni, miután közérdekű kérdéseket küldött a hivatalnak
A jegyző megpróbálta elmebeteggé nyilváníttatni Zoltánt, aki amúgy akkor épp jogi egyetemre járt. A Kúria most kimondta: nem elég sérelemdíjat fizetniük, írásban bocsánatot is kell kérniük tőle.
Hihetetlen: 52 év után élve megtalálták az eltűntként keresett nőt
Sheila Fox 1972-ben, 16 éves korában tűnt el. Pár napja közzétettek róla egy régi fotót, és pár óra múlva már jött is bejelentés, hogy a nő életben van.
Magyar Péter: Hozzák előre a választás napját a lehető legkorábbi időpontra
A TISZA Párt elnöke szerint most Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc.
Megerőszakolhatták és kirabolhatták egy ausztrál légitársaság személyzetének tagjait szilveszterkor
A Fidzsi-szigeteken történhetett az incidens.
Elárulta a népszerű pornószínésznő, miért nem akart többet férfiakkal forgatni
Riley Reid az egyik legnépszerűbb színésznő a szakmájában, de sosem rejtette véka alá munkájának árnyoldalait sem.
Mi történt? Lovas Rozi a kórházból posztolt szilveszterkor
A gyerekei betegedtek le, így a gyermekambulancián kötöttek ki az év utolsó napján.
„Köszönünk mindent! Isten Önnel!” – Orbán Viktor is elbúcsúzott Keleti Ágnestől
A miniszterelnök pár sorral és egy fotóval búcsúzott a 103 évesen elhunyt ötszörös olimpiai bajnok tornásztól.
Már 15 halálos áldozata van az újévi New Orleans-i támadásnak, az amerikai hadsereg veteránja volt a merénylő
A merénylő hajnalban hajtott az ünneplő tömegbe, majd lövöldözni kezdett. Az FBI szerint nem magányos elkövetőről van szó, egy terroristasejt állhat a háttérben.
Videó: Felrobbant egy Tesla Cybertruck a Las Vegas-i Trump Hotelnél
Egy ember meghalt, heten pedig megsebesültek. Musk azt írta, hogy a cég vezető vizsgálják a történteket.
Furcsa festményt kukáztak Bostonban, most mindenki azt találgatja, hogy Andy Vajna van-e rajta
Az arc, az alkat, a szakáll és a szivar is stimmelhet, ám arra is sok jel utal, hogy valójában a festő férje szerepel a képen.
Hadházy Ákos beleállt Magyar Péterbe az előrehozott választás miatt, jött is a reakció kommentben a TISZA Párt elnökétől
A független képviselő „három szomorú megjegyzést” osztott meg „a szilveszter mámoros éjszakáján több helyen felmerült előrehozott választás ügyéről”.
„Mindent köszönünk, Ági néni!” – Így búcsúzik Magyar Péter Keleti Ágnestől
Keleti Ágnes csütörtök hajnalban 103 éves korában hunyt el.
Meghalt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász
Az ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója 103 éves volt.
Ezért kellett elfordulni Florence Pugh és Andrew Garfield szexjelenete közben az operatőrnek
A rajongók szerint ez egyszerre vicces és elég kínos is.
Szerelméről vallott Hegyes Berci: „Úgy féltem, mint egy kisfiú az első napon az óvodában”
Azt is elárulta, hogy nem a Dancing with the Stars-ban találkoztak először.
Meghan Markle 6 év után visszatért az Instára, ez a furcsa videó volt az első posztja
Meghan Markle új fejezetet nyit az életében, hivatalosan is visszatért az Instagramra.
Ennek a 2 csillagjegynek januárban megmutatja az univerzum, hogy mi vár rá a jövőben
Az univerzum üzenetet küld ezeknek az asztrológiai jegyeknek: a helyes úton járnak.
Mark Zuckerberg szerint ez csak egy pince, mások szerint 500 négyzetméteres világvége bunkert építtet
Pontos részletek derültek ki Mark Zuckerberg 270 millió dolláros hawaii birtokáról.
Jennifer Aniston és Brad Pitt? Kiderültek a titkos tervek a következő találkozóról a Jolie-válás után!
Jennifer Aniston elég sokat szenvedett, amikor Brad váratlanul lelépett Angelina Jolie miatt.
Újévi babonák, amikben már anyád sem hisz, de azért mindig megcsinálja
A legérdekesebb újévi szokások és babonák, hogy jól induljon a 2025!
Íme, ő Britney Spears zseni fia, akit az anyja majdnem három éve nem is látott
Az énekesnő legkisebb fiát ünnepli a közösségi médiában, akivel nagyon rég nem találkoztak a nő mentális egészségi állapota miatt.
A vörös hajúak tényleg többet szexelnek?
A tudósok azt állítják, hogy a vörös hajúak másképp érzik a fájdalmat, és állítólag többet is szexelnek.
Gendersemleges divat jön egy csipet minimalizmussal és fenntarthatósággal – íme 2025 trendjei
A 2025-ös trend több szálon lesz hangsúlyos, így igen sokféleképp lehetünk majd divatosak az új évben. Virágozzék minden virág!
Te láttad őt? Noszály Sándor ismét eltűnt, semmit nem tudnak róla a barátai
a pszichiátriai kezelésre szorult teniszező októberi eltűnése után most ismét elérhetetlen, még a barátainak sem veszi fel a telefont.
„Légymentesen légy boldog 2025-ben!” – Józsi gazda köszöntőjénél nem lesz már durvább idén
Az epertermesztő botrányhős most épp nem szexista megnyilvánulást tett, bár értelmezni így is nehéz, még agráriumi érdeklődési körrel is.
Kolerától az X-betegségig: ez a 11 veszélyes kór lesz velünk 2025-től
Az Egészségügyi Világszervezet aggodalmának adott hangot egyes betegségekkel kapcsolatban, amelyek 2025-ben felerősödhetnek, terjedhetnek. Nem egy-egy mezei nátháról van szó.
Hagyd a csipszet, készíts egészséges és abbahagyhatatlan nasikat a jobb újévért!
Lehet jól enni szilveszterkor is anélkül, hogy lemondanánk a finom, ünnepi falatokról.
Banán, spárga, méz – szerezd be ezeket az élelmiszereket, hogy ne tartson örökké a szilveszteri másnap!
Jó dolog a bulizás, de bizonyos kor fölött a másnaposság legalább három napig tart. Ha nem sikerül elkerülni a macskajajt, még a másnap menüjével lehet enyhíteni a tüneteken - de van egy tuti csodaszer, ami már a pezsgőzés idején is hű társ lesz a bajban.
Hogyan legyen egyszerre felejthetetlen és upcycle a szilveszteri bulid? Így!
Ha kicsit uncsinak tűnik a szilveszteri házibuli, a tárolóban kotorászva könnyen módosítható a hangulati barométer, és még a zenére sem lesz panasz.
Megállapodott Angelina Jolie és Brad Pitt minden idők egyik legdrágább válási perében
Nyolc évnyi brutális marakodásnak lehet vége ezzel a húzással - bár még egyetlen lezáratlan szál biztos átcsúszik 2025-re.
Megtörtént hát: Osváth Zsolték 10 év után szakítottak - szívszaggató posztban a részletek
Hónapok óta találgatja az internet népe, vajón kihűlt-e a sztárpár kapcsolata. Még 2024-ben pontot tettek 10 év végére, mert "elmúlt."
A háttérben íródik, már 2025-ben folytatódhat a Szomszédok!
Az év végi hír, aminek hangja van - reméljük, a Szomszédok ikonikus főcím zenéje is megelevenedik a folytatásban.
Szulák Andrea szereplése nélkül telik majd 2025 - visszavonul a sztár
Jó éve volt az énekes-színésznőnek, de annak intenzitása pihenésre készteti - vallotta Szulák Andrea.