Üzent a választásra Ráthonyi-Palácsik Tímea: ellenzéki videókat osztott meg Instagramon a követőivel
Wáberer György, Balogh Levente és Lengyel Tamás videóit is közzétette, amelyek a vasárnapi szavazáson való részvételre buzdítanak.
Fekete-Győr András Orbán péntek reggeli beszédéről: Az ország egy nagy cselt várt a „NER csodacsatárától”, de ehelyett csak egy erőtlen akciót kapott
A politikus a választás előtti utolsó pénteken reagált Orbán Viktor bejelentésére. A Momentum alapítója szerint a kormányoldal ezzel a lépéssel egy „szánalmas öngólt” rúgott.
Két nappal a választás előtt 241 milliárdos osztalékról döntött a Mol - 25 milliárdot adnak az MCC-nek
A Mol közgyűlése a 2025-ös nyereségének több mint 90 százalékát fizeti ki a részvényeseknek. A pénz legnagyobb haszonélvezője három, a kormányhoz szorosan köthető vagyonkezelő alapítvány.
Koncz Zsuzsa Ady Endrével üzent a választás előtt
Az énekesnő a közösségi oldalán szólalt meg a vasárnapi országgyűlési választás előtt. Bejegyzése abba a sorba illeszkedik, amelyben az elmúlt napokban több ismert ember is a szavazásra buzdított.
Az MSZP elnöke kifejtette, miért kér mindenkit arra, hogy szavazzon Magyar Péterre és a Tisza Pártra
Komjáthi Imre pénteki Facebook-posztban szólította fel a választókat a Tisza Párt támogatására. A politikus szerint Magyar Péter nem ígéreteket, hanem reményt hozott a változásra vágyóknak.
Eddig nem tűzijáték, de tartogat meglepetéseket a The Boys utolsó évadának nyitánya
A The Boys új szériája már nem finomkodik. Ami eddig szatíra volt, mostanra ijesztően valóságos lett. És ez talán még durvább, mint bármelyik véres jelenet. Homelander hatalma csúcsán, vajon ki tudja megállítani?
Magyar Péter: Orosz dezinformációval terjesztik jelöltjeink kamu visszalépését
A TISZA Párt elnöke szerint a kormány orosz módszerekkel terjeszt hamis híreket a jelöltjeikről. Állítása szerint a választóknak üzeneteket küldenek a jelöltek kamu visszalépéséről.
Kiderült, melyik életkorban érezzük magunkat a legnyomorultabbnak
Egy 132 országra kiterjedő kutatásban azonosították az emberi boldogtalanság mélypontjának idejét.
Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
A politikus bírálta a kormány rendeletét, mely egy hatalmas lakópark építését engedi a Népszigeten. Szerinte a szabályozás felmentést ad a kötelező közlekedési és infrastrukturális feltételek alól.
Üzent a választásra Ráthonyi-Palácsik Tímea: ellenzéki videókat osztott meg Instagramon a követőivel
Wáberer György, Balogh Levente és Lengyel Tamás videóit is közzétette, amelyek a vasárnapi szavazáson való részvételre buzdítanak.
Marics Peti megszólalt T. Danny drogügyeiről, már el se merték hívni az Aréna koncertre
A ValMar énekese szerint látták, hogy nagy a baj. „Ha az ember már ennyire mélyen van, akkor annak kevés jó kimenetele van.”
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
Orosz forrás: a Kremlben már Orbán Viktor vereségére készülnek
A külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza szerint Moszkvában már nem tartják elképzelhetetlennek a Fidesz választási vereségét. Kormányközeli forrásaik azt állítják, a győzelmi remények folyamatosan csökkennek.
Megvan Taylor Swift esküvőjének dátuma, és az is, milyen meglepő helyszínen lesz a nagy nap
Egy bennfentes szivárogtatta ki az információkat, és azt állítja, hogy már a meghívókat is elküldték a vendégeknek.
A Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására
Dömötör Csaba bejelentette, a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre, hogy a polgárok jelezhessék a Tisza Párt által elkövetett választási visszaéléseket. A kormánypárti politikus szerint ellenfelük erőszakkal, fenyegetéssel és szavazatvásárlással próbálja befolyásolni a voksolás eredményét.
„Nem akarok még egy vasfüggönyt” – Balogh Levente élesen bírálta a kormányt uniós politikája miatt
Az üzletember szerint ha a választáson Fidesz-győzelem születik, komoly esély van arra, hogy Magyarország nem maradhat az Európai Unióban. Ezt ő nagyon nem szeretné, meg is indokolta, miért.
The Guardian: Orbán bukása után sem garantált a gyors változás Magyarországon
A neves brit lap szerint a Fidesz által kiépített intézményrendszer egy választási vereség után is komoly akadályt jelentene egy új kormánynak. Így tehát Orbánék bukása sem garantálja a demokrácia gyors visszatérését Magyarországon.
Halálra marcangolt egy csecsemőt két kutya egy angliai kisvárosban, az egyiket lelőtték a rendőrök
A helyiek egy nő kétségbeesett sikolyaira lettek figyelmesek. A incidens során egy nő is megsérült.
Eladja a fia Keleti Ágnes olimpiai aranyait: egy luxuslakás árát kérik a nemzeti kincsekért
Rafael Bíró Keleti bejelentette, hogy a hagyatéki eljárás lezárása után család elárverezi a tornászlegenda érméit.
Lakner Zoltán összevetette Orbán Viktor pénteki üzenetét Grósz Károly hírhedt fehérterroros beszédével
A politológus szerint ugyan nem teljesen fair az összehasonlítás, de lát bennük párhuzamok. Orbán egy szervezett, káosszal fenyegető kísérletről beszélt, míg az MSZMP-főtitkár annak idején a fehérterrorral riogatott a rendszer bukása esetére.
Megvan a mosógépek sötét titka: ezért falják fel valójában a zoknikat
A mosógépek egy fizikai folyamat során juttatják a zoknikat a dob és a tömítés közötti résen át a gép belsejébe. Ott vagy a fűtőszálon semmisülnek meg, vagy nagyobb textíliák, például ágyneműhuzatok nyelik el őket.
„Több gyerekem lett, mint szerettem volna” – egy kutatás szerint ők a legboldogtalanabbak
A kutatók egy nagyszabású vizsgálatban elemezték a gyermekvállalási vágyak és a valóság közti eltérést. Eredményeik szerint a kívántnál több gyermeket nevelők pszichológiai jólléte volt a legalacsonyabb.
Caramel kimondta, amit sokan gondolnak: „Ezek a mocskos bulvár nélkül élni sem tudnak”
Molnár Ferenc Caramel a sztárok és a média képmutató viszonyáról beszélt. Az énekes szerint a celebek folyamatosan hibáztatják a sajtót, miközben remegve várják a szereplést.
Itt a tavasz legnagyobb divatja lett a rakott miniszoknya, de nem mindegy, mivel viseled
A rakott miniszoknya a sportruházat és az utcai divat keverésével lett a tavasz egyik vezető trendje. A stílust a tenniscore irányzat alapozta meg, melynek elemei a galléros pólók és a sportzoknik.
Régimódi trükk a csillogó vízforralóért: egyetlen filléres dolog oldja le a makacs vízkövet
Egy egyszerű, pénztárcabarát módszerrel is eltávolítható a vízforraló aljára égett makacs vízkőréteg. Az almahéjjal való forralás természetes alternatívája az agresszív vegyszereknek, és a konyhai hulladékot is csökkenti.
Pszichológusok mutatnak rá: a folyamatos önostorozás meggátolja, hogy tanuljunk a hibáinkból
Egy friss pszichológiai elemzés szerint a szégyenre épülő önkritika ellehetetleníti a reális felelősségvállalást. A valódi elszámoláshoz tiszta helyzetértékelésre van szükség.
Valami nem stimmel a kapcsolatodban? 5 apró jel, ami a hűtlenségre utalhat
A hűtlenség gyanúját gyakran konkrét viselkedésbeli változások, például a kommunikáció megváltozása vagy a titkolózás alapozzák meg. Szakértők szerint önmagában egyik jel sem bizonyíték, de ha több is megjelenik, az már a kapcsolat minőségének romlására utalhat.
Mi történt Vastag Tamással? Döbbenetes videó kering a botrányos mezőkövesdi fellépéséről
Vastag Tamás énekes a mezőkövesdi Matyó Húsvét rendezvényen lépett színpadra, ahol a produkciója botrányba fulladt. A szemtanúk imbolygó mozgásról és hamis éneklésről számoltak be, ami után találgatások indultak az állapotáról.
Nem lusta a gyerek, ha nem akar leckét írni, hanem valami másra van szüksége
A leckeírás elutasítása mögött nem lustaság áll, hanem az, hogy a gyerek még nem tudja kezelni a helyzetet. A szülő nyugodt, együtt érző segítségére és a célok közös megbeszélésére van ilyenkor a legnagyobb szüksége.
Betelt a pohár Szulák Andreánál: „Olyanok kapnak főszerepet, akiknek sem a műveltsége, sem a képzettsége”
„Ma már instacelebek játszanak főszerepet” – Szulák Andrea kíméletlen őszinteséggel beszél arról, hogyan tolódott el a színházi szereposztás fókusza a követőtábor felé, miközben a valódi színpadi alkalmasság háttérbe szorul.
Véget vet a falási rohamoknak ez a filléres csodaszer: sokkal jobban telít, mint a zabpehely
A zabkorpa magas béta-glükán-tartalma hozzájárul a vércukorszint egyenletesebbé tételéhez, ami a hirtelen éhségérzet fő oka. A hatás eléréséhez fontos a fokozatos bevezetés és a bőséges folyadékfogyasztás.
Vége a zsúfolt konyháknak: egy merész új trend száműzi a felső szekrényeket
A tervezők szembefordulnak a hagyományos, tömbös konyhaberendezéssel a letisztultság jegyében. A változás részeként a klasszikus csempét is fugamentes hátfalak váltják fel.
„Egy karót nyelt savanyú uborka” – Kíméletlenül nekimentek a netezők a magyar színésznőnek
Hiába a friss Jászai Mari-díj, az internet népe ítéletet mondott. Szerintük Törőcsik Franciska a legtúlértékeltebb magyar színésznő
Jennifer Aniston titkos európai esküvőre készül civil szerelmével
A Jóbarátok sztárja nem szeretne hatalmas felhajtást, ezért egy meghitt, szűk körű szertartást terveznek a kontinensen. Párjával, a sármos Jim Curtisszel tavaly ősszel vállalták fel a kapcsolatukat.
Alföldi Róbert megrázó vallomása: elárulta, milyen fenyegetések miatt kellett meghátrálnia
A színész-rendező egy friss interjúban beszélt arról a nyomásról, ami a közéleti megszólalásai miatt nehezedett rá. Kifejtette, hogy nem forradalmár alkat, és a családja féltése miatt jutott el odáig, hogy inkább a háttérbe húzódik.
Sokan lúzernek érzik magukat, mert azt hiszik, az a felnőtt, aki megszerez és kipipál dolgokat
A valóságban ez a folyamat tele van kényelmetlen helyzetekkel és botladozásokkal. Ez nem a kudarc jele, hanem annak, hogy éppen teszed a dolgod.
Akár egy hétig is várhatunk a 2026-os választás végeredményére
De ez nem hiba, hanem a rendszer működésének természetes velejárója, ami minden szavazat beszámítását garantálja.
Így válassz magadnak blézert, hogy ne kelljen utólag megbánnod a vásárlást
A blézer vállának illeszkedése a legkritikusabb pont a vásárlásnál, mert ez adja a ruha vázát. De a többi részlet és az anyag is számít!
Bódi Sylvi álomszép helyen van a szívdöglesztően helyes pasijával
A modell számára sokat jelentett, hogy szerelme, Laci a médiából nem ismerte őt, így a kapcsolatuk őszinte alapokon indult.
Napokra leáll az egyik legnagyobb mobilszolgáltató, a számládat sem tudod befizetni
A Yettel mobilalkalmazásban a számlabefizetési funkció szünetel egy tervezett informatikai karbantartás miatt. De van megoldás.