Videón, ahogy brutálisan megvernek a társai egy kisfiút a nagykónyi általános iskolában
A gyereket csütörtökön reggel verték meg, de csak pénteken került kórházba. Egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyire sérült meg.
Tovább olvasom a cikket
Technikai hiba és rosszullét: két Wizz Air-gép is visszafordult tegnap a Liszt Ferenc reptérre
Az utasok egyik esetben sem voltak veszélyben. A légitársaság elnézést kért a kellemetlenségekért.
„Aki másképp gondolja, nem bűnöző” – A Momentumot választja Karsai Dániel
Korábban mind ellenzéki, mind kormánypárti politikusokkal találkozott. Végül azért állt a Momentum mellé, mert a párt egyértelműen kiállt az életvégi döntések szabadsága mellett.
Elveszítette második gyermekét is – megszólalt a verőcei baleset áldozatának anyja
A fiatal lány valószínűleg nem megfulladt, ahogy korábban gondolták, hanem egy koponyatörés a baleset pillanatában végzett vele. Párjával együtt halt meg Verőcénél.
Vonatgázolás éjjel: 140 utasért indult mentesítőjárat Tatabánya mellett
A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett a tatabányai hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést.
Tökmag sorbet lett az év fagylaltja – Kecskeméten hódított a különleges íz
Nyakunkon a nyár, jön a fagylaltszezon. Ideje volt tehát összemérni a hazai fagylaltkészítő mesterek tudását.
Sokkal jobb idő lesz a hétvégén, mint az elmúlt napokban, majdnem 30 fokot is mérhetünk
Teljesen nem fognak ugyan megszűnni a záporok, zivatarok, de már kevesebb helyen szakadhat nyakunkba az ég. Az enyhe éjszakákat követően szombaton és vasárnap is 23-29 fokig melegszik a levegő a délutáni órákra.
Magyarország neve is felkerül a srebrenicai szégyenfára Észak-Korea, Nicaragua, Kína és Oroszország mellett
Az ENSZ közgyűlése nemrég fogadott el egy határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánítja. Magyarország nemmel szavazott. A magyar külügyminiszter szerint egy ilyen határozat destabilizálja a balkáni helyzetet.
„Bekattant” – De Niro szerint Trump rémálommá tenné Amerikát
A volt elnököt diktátornak nevezik és vérfürdőként aposztrofálják a 2021 januári zavargásokat Joe Biden legújabb kampányfilmjében. „Trump egy igazi szörnyeteg” – mondja de Niro a félperces filmben.
„Neki tényleg elhisszük” – egyszerre volt monumentális az Azahriah-koncert a Puskásban, és egyszerre érezhette a közönség, hogy ez most tényleg az övé
A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.
„Nem szeretném, ha kicsinálnának, mert nyilatkoztam” - elkísértük Felcsútra Magyar Pétert
Megkérdeztük a rendezvény résztvevőit, azokat, akik most járnak először Felcsúton. Próbáltunk helyi lakosokat is kérdezgetni, de egy embert kivéve senki nem mert nyilatkozni, ő is csak úgy, ha eltorzítjuk a hangját, őt magát pedig nem mutatjuk.
Meghalt a dokumentumfilmes, aki egy hónapig csak mekis kajákat evett
Morgan Spurlock 53 éves volt. Még 2004-ben mutatták be nagy port kavart gyorskajás filmjét, amiért végül Oscarra is jelölték.
Balatonfüredi cukrászda készítette idén az év fagylaltját
A tökmag sorbet pirosbogyós gyümölcsökkel a Bergmann Cukrászdában készül. Az év mentes fagyiját Nagykőrösön lehet megkóstolni.
Súlyos munkabalesetet szenvedett egy rab a Venyige utcai börtön mosodájában
Állítólag a férfi karja roncsolódott néhány napja. A BvOP már vizsgálja a baleset körülményeit.
Céline Dion majdnem meghalt: két évvel ezelőtt derült ki, hogy egy nagyon ritka betegségben szenved
Az énekesnő két éve küzd egy nagyon ritka neurológiai betegséggel. Amikor a hír kitudódott, minden koncertjét lemondta.
Hadházy Ákos nagyon kiakadt a telexes újságírókkal szembeni rendőri fellépésen
Az újságírókat a kalocsai rendőrök mindenáron meg akarták akadályozni abban, hogy fel tudjanak tenni néhány kérdést a fórumot tartó Szijjártó Péternek.
„Iszonyatos látvány volt” - embereket kellett kimenekíteni a házaikból, traktort sodort el az özönvíz Észak-Magyarországon
Mindent elmosott a hirtelen lezúduló, hömpölygő víz. Az ország északi részén sok helyen még most is tart a kárfelmérés.
A szocialista szellem vasútja, Bástya elvtárs és a magyar narancs, ami már nem is miénk – Így fogadták Magyar Pétert Felcsúton, a hatalom szívcsakrájában
Rengetegen voltak kíváncsiak a Tisza Párt alelnökére, aki a híres kisvasút egyik megállójában mondott beszédet. Előkerült egy molinó Bástya elvtárssal, és felcsendült a szokásos Kossuth nóta is. Képriport Felcsútról.
Azahriah-koncert: kígyózó sor a büféknél, a színpad előtti sorok megteltek
A büfék előtti sorok reménytelennek tűnnek percekkel a kezdés előtt. A programot DESH koncertje nyitja, utána lép színpadra Azahriah.
„Mondtam a hölgynek, hogy karoljon bele a nyakamba” - erkélyen rekedt mozgássérült asszonyt mentettek ki a tűzből a hős rendőrök, egy létrán másztak fel érte
Akkora volt a füst a házban, hogy a rendőrök egymást sem látták. Ezután inkább szereztek egy létrát, amivel kimentették az erkélyen ragadt nénit.
Videón, ahogy brutálisan megvernek a társai egy kisfiút a nagykónyi általános iskolában
A gyereket csütörtökön reggel verték meg, de csak pénteken került kórházba. Egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyire sérült meg.
Friss fotón mutatta meg Majka idősebbik fiát, aki már szinte „kész férfi”
Marián láthatóan a színpad helyett a focipályán érzi otthon magát egyelőre.
Meg fogsz lepődni: Brooke Shields ennyire egyszerű rutinnal tartja magát formában, közel 60 évesen is
Gondoltad volna, hogy a gyönyörű színésznőnek is akadtak gondjai az önbizalommal?
Médiatörténeti fordulópont: Exkluzív interjút készítettek a virtuális műsorvezetővel, aki a valóságban nem is létezik
Az interjúból kiderült, hogy az irigységet nem ismeri, és szerinte a szerelem egy kockázati tényező, amire racionálisan nézve nincs szükség.
Szirtes Ági szívszorító vallomása: „Anyámnak sokszor eljárt a keze, és ezt gyerekként nem tudtam megbocsátani”
A színésznő őszintén vallott szüleivel való kapcsolatáról, amiben sajnos édesanyjának jutott a rossz zsaru szerep.
Már a boltban is megállítják Tóth Gabit, hogy gratuláljanak várandósságához – Pedig nem is vár gyermeket
Egyelőre nincs szó arról, hogy Hannarózának kistesója érkezik.
„Szörnyszülöttek”, akik kéz nélkül is fityiszt mutattak a világnak
Egy királyi festőnő, a türelemüveget feltaláló Casanova és egy hollywood-i színész, akik végtagok nélkül írták be magukat a történelembe
Szombaton, május 25.-én elszabadul a pokol: Ez a 3 csillagjegy most nem fog kímélni senkit!
Három csillagjegy megállíthatatlan lesz május 25-én.
Belezúgott a tinilány a nála 42 évvel idősebb kajafutárba, nem érdekli, hogy a férfi már 60 éves
A 18 éves lány elmesélte, hogyan ismerkedtek meg és miért jók az idős férfiak.
Egy légiutas-kísérő elárulja, miért érdemes későn érkezni a repülőtérre
Az Emirates volt légiutas-kísérője elmagyarázta, milyen előnyökkel jár, ha az indulási időhöz közelebb érünk ki a repülőtérre.
Ezzel a pofonegyszerű trükkel bármelyik pasit magadba bolondíthatod
Elmagyarázzuk, hogyan működik és mit kell csinálnod!
Az izmos férfiakkal csak flörtölni szeretünk, de házasság? Kösz, nem!
Srácok, ha egyéjszakás kalandra vágytok, akkor itt az ideje, hogy az edzőterembe menjetek.
Kiderült, miért rúgták ki Bajor Imrét a Szomszédokból - nem szakmai okok álltak a háttérben
A sorozat legnépszerűbb karaktereinek egyike volt, váratlan távozása nagy felháborodást keltett.
Azahriah rajongóit a szakadó eső sem állíthatta meg: telt ház várható a Puskás Arénában
Különleges élményben lesz részük azoknak, akik ott lesznek a koncerten, még egy gigantikus kéznek is szerepe lesz a látványban!
Árpa Attila szépségápolási trükkjei: „Azt sem tudom már, hogy néznék ki, ha nem lenne befestve a hajam.”
Azt mondja, nem hiú, csak a szerepek miatt…
Anyaszült meztelenül köszöntötte a fenekét Britney Spears, aki végleg elvesztette a kontrollt maga felett
A videón vidáman pancsol egy szál semmiben, és már a látszatát is kerüli annak, hogy bármilyen értelmes mondanivalója lenne.
A férfiak inkább az anyjukra vágynak betegen, mint a párjukra - állítja egy tanulmány
Igen, a mama húslevese és hűvös keze a forró homlokon jobban esik.
Na, mit eszik terhesen Karin Dragos, milyen különleges várandós fogásokat kíván?
Legújabb videójában azt is elárulta, hogy reggelire mit nem szeret enni, és azt is, hogy legszívesebben egy nagy adag túrós palacsintával kényeztetné magát.
Badár Sándor a magánéletéről vallott: „jobbat tett az, hogy szétmentünk, mint az, ha benne maradtunk volna.”
A magánélete szent, de most mégis olyat mondott, amire senki nem számított
A beképzeltsége és hisztis természete miatt szakított Nagy Ervinnel Polyák Lilla
A színész bevallotta, hogy elviselhetetlenül viselkedett a főiskolai évek alatt, nem csoda, hogy lapátra tették.
Popsi-tox: ez New York legújabb merész esztétikai kezelése „kíváncsi és kalandvágyó" Z-generációsok számára
Új szintre emelték a botoxot – különleges kezelés hódít New Yorkban