A villanyautó, ami nem pusztán egy egyszerű folytatás – itt az új Mazda 6e
Mazda6 története négy generáció sikere után új fejezetet indított: a 2025-ben bemutatott 6e már Kínában készül, és kizárólag elektromos hajtással kapható. Radikális fordulat, amely jól mutatja, mennyire átalakult az autóipar az elmúlt két évtizedben.
„Amit mond, az olyan orbitális baromság, hogy arra nincsenek szavak” – Menczer Tamás szerint Friderikusz Sándor tájékozatlan és felkészületlen
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy kormánypárti műsorban védte meg a miniszterelnököt. Menczer szerint a humanitárius segítség is bizonyítja, hogy Friderikusznak nincs igaza.
Az ország csaknem fele kormányváltást szeretne, már csak a községekben vezet a Fidesz egy friss felmérés szerint
A lakosság egyharmada támogatja a jelenlegi kabinetet. A biztos szavazók körében már 6 százalékpont a Tisza Párt előnye.
Sokkoló videó: Villanyoszlophoz csapkodta és agyonverte a kutyát egy abonyi férfi
A férfi azzal indokolta tettét, hogy az állat megölte a csirkéjét. Az állatvédők és a gazda feljelentést tettek, a rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.
Szürke, nyirkos idő ragad be több napra: havazás helyett köd és ónos szitálás jön
A frontmentes időjárás sem hoz enyhülést, sőt! Felerősödhetnek az ízületi panaszok, és a hangulatunk is mélypontra kerülhet a következő napokban.
Eljegyezhették Miley Cyrust – hatalmas gyémántgyűrűt villantott a vörös szőnyegen
Az énekesnő az Avatar legújabb részének premierjén jelent meg párjával, Maxx Morandóval. A pár egyelőre hallgat, de a csillogó ékszer magáért beszél.
„Ide kell még bepréselnem magam” – Vivien 17 évesen kapott agyvérzést, most egy akadálymentes lakásért küzdenek édesanyjával
Vivien 17 évesen lebénult, azóta egy szűk lakás foglyai. A kerekesszék nem fér be a fürdőbe, édesanyja az előszobában, csövekkel oldja meg a hajmosást.
Már 21 csecsemő halt meg idén veleszületett szifiliszben – kiderült, melyik megyékben történt a legtöbb babahalál
A Nemzeti Népegészségügyi Központ megerősítette a döbbenetes adatot. A babák többsége már halva született, a többiek pedig csak napokig éltek a fertőzés után.
Óriásplakátok helyett szórólapokra gyűjt a Tisza Párt, de teljesen új módszerrel
A támogatók célzottan a saját körzetük jelöltjének adhatnak pénzt. Ebből fizetik a terepmunkát, hogy mindenhol legyőzhessék a Fideszt.
„Én egy random ember vagyok, aki elvitte a gyerekét egy kórházba” – megszólalt az apa, akit káromkodva hülyézett le Takács Péter, mert szóvá tette, hogy nincs a kórházban fűtés
Jéghideg rendelőben kellett levetkőztetni a 11 hónapos babát, az apa számon kérte az államtitkárt. Takács Péter előbb lehülyézte, tiszás trollnak nevezte, majd később bocsánatot kért a stílusért.
Jövő nyáron az Akváriumban lép fel Keanu Reeves és zenekara – hamarosan indul a jegyértékesítés
Jövő nyáron, 2026. július 18-án az Akvárium Klubban zúz a Dogstar. Ez lesz a világsztár legelső magyarországi koncertje, a rajongóknak gyorsnak kell lenniük.
Orális szexre akart kényszeríteni egy fiatal nőt egy 22 éves férfi a lajosmizsei vonaton
A férfi leült a nő mellé a vonatra, majd beszélgetni kezdtek, viszont egyszer csak elővette a nemi szervét. Eljárást indítottak ellene, a letartóztatását is elrendelték.
Kálloy Molnár Péter anyósa: Az utolsó percig fogtuk Péter kezét a kórházban, a lányom és két gyermeke is
Dallos Szilvia elárulta, hogyan élte utolsó hónapjait a népszerű színész. A család bízott a felépülésben annak ellenére, hogy tudták, nagy a baj.
Vlagyimir Putyin: Ha Európa hirtelen harcolni akar velünk, mi készen állunk most azonnal
Forrnak az indulatok a Kreml körül, Putyin a háborúról beszél. Kijevben közben idegesen figyelik, mire jutnak az amerikaiak Moszkvában.
G7: 20 emeletes toronyház épülhet az Auchan parkoló helyére a Savoya parkban
A kormány kiemelt beruházássá tette a projektet, így gyorsított eljárásban épülhetnek a lakások. A bevásárlóközpont hatalmas parkolójának napjai meg vannak számlálva.
Bocsánatot kért trágár messengeres kirohanásának stílusáért Takács Péter
A hideg gyermekügyeleten fázó beteg gyerekek miatt borult ki egy apa. Az államtitkár válaszából botrány lett, de a politikus csak a stílust sajnálja, a tartalmat nem.
Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt
A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.
Megszólalt a Morrison's 2-ben meghalt férfi apja: A fiam ártatlanul halt meg, mert egy hölgynek akart segíteni
A szórakozóhely szerint egyetlen ütés és egy esés okozta a tragédiát. A gyászoló család viszont a kamerafelvételekre hivatkozva állítja, szándékosság történt.
Videón Kálloy Molnár Péter utolsó színpadi meghajlása
A hétfőn, 55 évesen elhunyt színművész a Flódni improvizációs színház színpadán lépett fel szeretett kollégái társaságában, akik a közönséggel együtt tapsolták meg teljesítménye miatt.
KVÍZ: Magyar? Német? Skót? 10 kutyafajta, amelynek nevében egy nemzet neve áll – ismered őket?
A híres magyar kutyafajtákon túl számtalan nemzet büszkélkedik saját kutyafajtával, amelyek nevében is megtalálható az őshonos helyszín. Ismered ezeket?
A villanyautó, ami nem pusztán egy egyszerű folytatás – itt az új Mazda 6e
Mazda6 története négy generáció sikere után új fejezetet indított: a 2025-ben bemutatott 6e már Kínában készül, és kizárólag elektromos hajtással kapható. Radikális fordulat, amely jól mutatja, mennyire átalakult az autóipar az elmúlt két évtizedben.
Kiakadtak a párizsi Lady Diana szobron a kommentelők, hogy 50 évesnek ábrázolják a 36 évesen elhunyt hercegnét
Pedig az alkotók nagy hangsúlyt fektettek a részletekre, hogy a frizura, a testtartás és a tekintet is sugározza a hercegné méltóságteljes megjelenését.
Zölden fénylő űrhajó száguld a Föld felé? A NASA lerántja a leplet a bizarr videóról
Futótűzként terjed a neten egy felvétel, ami sokak szerint idegeneket leplez le. A tudósok szerint azonban a valóság sokkal prózaibb, és a videó is manipulált.
Kiderült, milyen nemű lesz a topmodell verseny gyönyörű résztvevőjének kisbabája
A TV2 sztárja tavaly nyáron ment férjhez fotós szerelméhez, Matuz Ádámhoz. A baba nemét egy rózsaszín töltelékű muffin fedte fel egy partin.
Tévedsz, nem hülyülnek meg a nők a menopauza idején, hanem valami elképesztő módon újrahangolja az agyuk a működését
A legtöbb nő agya változókor idején áttér egy hatékonyabb, „zsíralapú” energiagazdálkodásra, amely kevésbé függ a hormonoktól, és stabilabbá teszi a működést.
Elsírták magukat a cég dolgozói, amikor meglátták, mit kaptak karácsonyra a vállalattól
Először döbbent csend fogadta a munkáltató bejelentését az év végi közös vacsorán, majd könnyekben törtek ki.
Egész életedben rossz sorrendben ittad: valójában ezért adják azt a kis pohár vizet a kávé mellé
Sokan azt hiszik, a szomjukat oltják vele, pedig a titok az ízlelőbimbók előkészítésében rejlik az intenzívebb élményhez.
Felröppent a hír, hogy András, a volt herceg az Emirátusokba menekül a szégyen és megaláztatás elől
A palota ugyanis még mindig tud újabbakat rúgni az amúgy is padlóra került Andrásba a régi Epstein-ügyek miatt.
Osvárt Andrea ritkán látott, jóképű párjával és a kislányával együtt szerepelt a kamerák előtt
A színésznő egy tévés riportban mesélt a mindennapjaikról, az anyaságról és arról, hogyan ingáznak Budapest és Bécs között.
Pofátlan húzás: direkt fehér ruhában parádézott a menyasszony mostohaanyja az esküvőn, hiába kérlelték
A történetet Redditen osztotta meg, ahol a kommentelők felháborodtak és nem kímélték hozzászólásaikban a nő mostohaanyját.
Kovács Áron: „Úgy viselte ezt a dolgot, hogy hiába tudtuk, hogy beteg, azt gondoltuk, még évei vannak hátra”
Saját ötletéből megvalósult darabjának bemutatóján még energikusan állt a színpadon. Munkatársai nem is sejtették, hogy ez az egyik utolsó közös munkájuk.
Mindent megmutató, áttetsző ruhában jelentette be a 43 éves Sienna Miller, hogy ismét babát vár 28 éves párjától
A színésznő nemrég a londoni Fashion Awardson büszkén mutatta meg gömbölyödő pocakját.
Molnár Gusztáv döbbenetes vallomása a gyermekkoráról: „Apám nagyon sokat fenyegetőzött öngyilkossággal, neki ez volt a bevett módszere”
A színész megrendítően őszinte interjút adott a Palikék Világa című műsorban arról, milyen mélységből jön, és hogyan építi magát újra.
Gyászolnak a magyar művészek, megható posztokkal és visszaemlékezésekkel búcsúznak Kálloy Molnár Pétertől
Több mint három évtizeden át volt a hazai kulturális élet egyik meghatározó alakja színházi és filmes szerepeivel, összetéveszthetetlen hangjával, egyedi stílusával.
Leálltak ezek a régebbi SIM-kártyák: mutatjuk, mit tehetsz, nehogy hívás és mobilnet nélkül maradj
Nem technikai hiba, hanem a One Magyarország tervezett lépése áll a leállás mögött.
Milyen gyorsan gondolkodsz? Teszteld, mennyi idő alatt találod meg a Mikulást a kerti törpék között!
Eljött az advent, néhány hét múlva karácsony, és persze hamarosan itt a Mikulás is. Kiszúrod a rajzon?
Riasztó tendencia: a magyar 12-16 évesek egyharmada élt már át online bántalmazást az elmúlt évben
Az is szörnyű, hogy az érintettek többsége magába fojtja a történteket, és tízből hat fiatal nem tesz semmit.
Miller Dávid beszólt Majkának az X-Faktorban: „Dávidnak hívnak, cseszed! Nem hiszem el, hogy a nevemet nem tudod megjegyezni!”
A mentorok ajándékozása túl hosszúra nyúlt, a műsorvezető pedig nem bírta tovább cérnával. Majka egyetlen rossz névvel verte ki nála a biztosítékot.
Kiderült, hogy pozitív egészségügyi jelentése is van egy idióta és alpári TikTok-őrületnek, a fart walknak
Az étkezés után megtett sétával gyakorlatilag elkezded ledolgozni a kalóriákat, jobban tudsz emészteni és a vércukorszinted is stabil maradhat.
Évtizedekig tagadta a belga király, de a DNS-teszt lebuktatta: hercegnő lett az eltitkolt lányából
Létezéséről az apja, II. Albert tudni sem akart. Delphine Boël végül hosszas jogi csatározások után megkapta a neki járó címet.
Szinetár Dóra: „Szandi a kissé butácska kamasz feelinget képviselte, a szónak nem a rossz értelmében, a koravén tiniknek én lettem a gyereksztárja”
A színésznő nemrég egy interjúban arról is beszélt, hogy a tini popsztár szerep távolt állt tőle, mivel ő otthon Mozartot és Queent hallgatott.