Locsolkodás helyett ezt a meghökkentő dolgot csinálta húsvétkor Krausz Gábor és Mikes Anna
Míg mi sonka-torma mámorban úsztunk, ők teljesen kiszálltak a magyar valóságból.
Tovább olvasom a cikket
„Ipari hulladékot támogatsz” – Wossala Rozina újra nekiment Rácz Jenőnek, amire a séf is reagált
Wossala Rozina egy podcastműsorban ismételten bírálta Rácz Jenő Michelin-csillagos séf gyorséttermi együttműködését. A gasztroszakember szerint a hírnévvel járó felelősség a helyes táplálkozás oktatása lenne.
Tóth Vera: Minden érző, alkotó, szerető, öntudatra ébredő embert kérek arra, hogy menjen el szavazni, és szavazzon a változásra
Az énekesnő most először beszélt nyíltan a politikai nézeteiről, miután úgy érezte, megvilágosodott. Egy Instagram-videóban mondta el, miért nem vállalta fel eddig a véleményét, és miért buzdítja most erre a pályatársait is.
„Ez már egy megélhetési párt” - óriási hullámokak kavart Mérő Vera filmje a Kutyapártról
Pénzügyi visszaélésekről, a belső demokrácia felszámolásáról és a Fidesznek kedvező politikai lépésekről beszélnek volt kutyapártosok Mérő Vera Ebek ura című dokumentumfilmjében. Nagy Dávid pártigazgató szerint ez a fekete kampány csúcsra járatása.
Esküszegéssel vádolja vezető közgazdászát a Gazdasági Versenyhivatal
A hatóság visszautasította Berezvai Zombor politikai befolyásolásról szóló állításait. A hivatal kabinetfőnöke szerint a közgazdász nyilatkozata a köztisztviselői eskü megszegésének minősül.
Rekordot döntött az Artemis–2: több mint 50 év után újra emberek jártak a Holdnál
A négyfős legénység 406 690 kilométerre távolodott el a Földtől, ezzel megdöntve az Apollo–13 küldetés 1970-es csúcsát. Az űrhajósok a Hold túlsó oldala felett 6545 kilométeres magasságban hajtották végre az elrepülést.
Orbán Viktor Budapesten zárja a kampányt, egy órával Magyar Péter után mond beszédet
A miniszterelnök közzétette a kampányhajrá programját, eszerint szombaton 19 órakor a budapesti Szentháromság téren tart beszédet. Magyar Péter Debrecenben zárja a a kampányt, szombaton 18 órakor kezdi beszédét.
Orbán Viktor nyilvánosan üzent a daganatos betegséggel küzdő Rubint Rékának
A miniszterelnök az Instagramon írt támogató hozzászólást a fitneszedző egyik bejegyzése alatt.
180 milliós Lild-bírság egy kifliért, érinthetetlen NER-es cégek - Kitálalt a GVH vezető közgazdásza
Berezvai Zombor, a Gazdasági Versenyhivatal irodavezetője a Partizánnak nyilatkozott a hivatal belső működéséről. Állítása szerint utasították őket, hogy bizonyos vizsgálatokat szüntessenek meg, más esetekben pedig óriásbírságokat kellett kiszabniuk politikai okokból.
A magyarok többsége nem hisz a Tisza-ellenes háborús riogatásnak egy felmérés szerint
A 21 Kutatóközpont kutatásából az derül ki, hogy a magyarok 54 százaléka nem gondolja, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése háborút okozna. Ezzel szemben a válaszadók mindössze 25 százaléka tartja reális veszélynek a fenyegetést.
„10-15 centi magasan állt a fekete por” – belső fotók szivárogtak ki a gödi Samsung-gyárból
A Telex újabb képeket és belső dokumentumokat hozott nyilvánosságra a gyárban tapasztalt szennyezésekről. A műholdképek tanúsága szerint az üzem tetejére kijutó fekete por problémája évekig fennállt.
Vége a kellemes tavaszi időnek: lehűlés jön erős széllel, fagyhat is éjszaka
Hiába lesz napos idő, búcsút mondhatunk a 20 fokos melegnek. A nappali csúcsok 15 fok alá esnek vissza, éjszaka pedig mínusz fokokat is mérhetünk.
53 éves korában meghalt Takács Lajos, az Olimpia étterem alapító séfje
A modern magyar gasztronómia egyik meghatározó alakja volt. Koncepciója iskolát teremtett a hazai vendéglátásban.
Meghalt Madarász Katalin, a magyarnóta királynője
A halálhírt a Dankó Rádió jelentette be, amely 2024-ben életműdíjjal tüntette ki a művésznőt. A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.
Magyar Péter arról, hogy veszélyezteti-e valami a választás megtartását: Ezt az olcsó színházat nézve, bármi lehet
Szerinte gyalázatos, hogy Orbán Viktor egy héttel a választások előtt, húsvétvasárnap újra elővette a félelemkártyát. Mindazonáltal úgy hiszi, hogy lesz vasárnap választás, és a magyar emberek le fogják zárni a történelemnek ezt az időszakát.
„Változtass! Most vagy soha!” - Zacher Gábor beállt a Tisza Párt mögé egy nehezen félreértelmezhető videóval
A toxikológus egy videót tett közzé, amelyben egy Tisza-plakát előtt buzdít mozgásra. A felvétel végén azt mondja, hogy „Most vagy soha!”, ami a párt választási szlogenje.
Fontos változás jön a szavazásnál: ez az okmány nem fog kelleni
Az április 12-i választáson már nem lesz szükség a lakcímkártya bemutatására, a választókat fényképes igazolványuk alapján azonosítják. A DÁP-applikációban felmutatott digitális igazolványt azonban nem fogadják el, és lejárt okmánnyal sem lehet szavazni.
Kárpáti Rebeka örökbefogadott kislánya a betonon alszik egy kartondarabon
Kárpáti Rebeka újabb részleteket osztott meg az általa támogatott kongói Davina életkörülményeiről. A kislány egy ajtó nélküli házban él, a színésznő 2019 óta segíti az oktatását és étkeztetését.
Fotón, ahogy Orbán Viktor személyesen ellenőriz egy maroknyi katonát a mezőn
A miniszterelnök azután utazott a helyszínre, hogy Szerbiában robbanóanyagot találtak a vezeték közelében. Hangsúlyozta, hogy a veszélyt nem használja fel kampánycéljaira, de azért fotózkodott egy picit a menő egyenruhába öltözött, állig felfegyverzett honvédekkel.
Tarjányi Péter: Ha ez valódi támadás, az baj, ha nem az, az még nagyobb
Szerinte a kormánynak kötelessége lenne tájékoztatni a pártok vezetőit a Török Áramlatnál történtekről. Úgy látja, ha ma este 20 óráig nincs érdemi kormányzati tájékoztatás az ellenzék felé, akkor ez nem biztonsági ügy, hanem választási történet.
E-mailben toborozzák a DPK-tagokat Orbán Viktor és JD Vance keddi nagygyűlésére
Érdekes részletek derültek ki a holnapi alelnöki látogatásról. A sajtó egy része az elvileg diplomáciai látogatást a Fidesz kampányeseményeként keretezi, a DPK-tagok mozgósítása is ebbe az irányba mutat.
Kiderült, mennyit szexelnek a boldog párok - mindenki erre a számra kíváncsi
Egy felmérés több pár őszinte beszámolóját gyűjtötte össze a szexuális együttlétek gyakoriságáról. Ebből rajzolódik ki a teljes kép.
„Mókás délután néhány régi baráttal!” – Britney Spears egy medencepartis fotón mutatta meg, kikkel töltötte a húsvétot
Az énekesnő a botránya óta a családjára és a barátaira koncentrál, nemrég fiaival is kibékült. A bírósági tárgyalására májusban kerül sor.
Figyelem! Új ajánlás van érvényben az egészségesnek számító vérnyomásról: ennyi tekinthető most normálisnak
Itt az új határérték, ami fölött érdemes gyógyszert szedni akkor is, ha jól érzed magad.
Locsolkodás helyett ezt a meghökkentő dolgot csinálta húsvétkor Krausz Gábor és Mikes Anna
Míg mi sonka-torma mámorban úsztunk, ők teljesen kiszálltak a magyar valóságból.
XIV. Leó pápa szerint az emberek egyre közömbösebbek, hozzászoknak az erőszakhoz és ezrek halálához
A Szent Péter térről szólt a világhoz a háború és a gyűlölet elleni fellépést sürgetve első Urbi et Orbi üzenetében.
Betegség, szakítás, lelki terhek: nehéz időszakon ment keresztül Lovas Annabella, A Nagy Ő tragikus sorsú sztárja a halála előtt
Ismerősei szerint 2024-ben több lesújtó hír is érte, ami lelkileg és testileg is megviselte a fiatal nőt.
Ezért nem mosolyognak soha a modellek a kifutókon: a valódi ok sokkal prózaibb, mint gondolnád
A high fashion világában a divattervezők tudatos döntése, hogy semleges arckifejezéssel vonuljanak a modellek a divatbemutatókon.
Az édesanya a kilencedik emeletről zuhant a halálba, miközben a szíve alatt hordta a kislányát: másfél éves lett a gyerek
Csodával határos módon élte túl a tragédiát a magzat, maradandó következmények nélkül. Most a nagynénje neveli a kislányt.
Vége a hónapokig tartó várakozásnak: ezeket a vizsgálatokat már a háziorvosodtól is kérheted
A kormányrendelet értelmében 2026. január 1-jétől a háziorvosok és házi gyermekorvosok is elrendelhetnek számos új diagnosztikai vizsgálatot.
Kiderült, mi lesz II. Erzsébet kutyáinak sorsa, ha börtönbe megy András fia, akire bízta őket
A királynő a két cotgit, Sandyt és Muickot a norfolki Sandringham-birtokon látták, miután András herceggel együtt elhagyták a Royal Lodge-ot.
Tragédia: megtalálták A Nagy Ő eltűnt sztárjának, Lovas Annabellának a holttestét egy elhagyatott területen
A spanyol rendőrség megerősítette, hogy a Gran Canarián talált test az övé. Az azonosítást egy fogászati minta tette lehetővé, miután a DNS-vizsgálatok sikertelenek voltak.
Titokban levideózták Dakota Johnsont, amint a 8 évvel fiatalabb új pasijával csókolózik Los Angelesben
A színésznő és Tucker Pillsbury kapcsolatáról hónapok óta pletykálnak, de eddig nem volt rá bizonyíték.
Egész életedben rosszul hitted: nem a rozsdás szög okoz tetanuszt!
A rozsdás tárgyak és a tetanusz összekapcsolása valószínűleg onnan ered, hogy a rozsdásodás oxigént von el a környezetéből, a tetanuszt okozó baktérium pedig éppen az ilyen oxigénszegény közegben érzi jól magát.
Új KRESZ-tábla jön: hamarosan komoly hátrány érheti az egyedül közlekedő autósokat
A KRESZ-tervezetben szereplő kiegészítő tábla korlátozná egyes sávok használatát. A szabályozás célja a dugók és a károsanyag-kibocsátás csökkentése.
Ezt kérte Szily Nóra a kórházi ágyon fekve, hogy ne kelljen folyton a fájdalomra gondolnia
A műsorvezető egy fotót is megosztott magáról, amin begipszelt lábbal fekszik, mellette az éjjeliszekrényen pedig a fiától kapott tulipánok virítanak.
A férfiak alkoholfogyasztása a felelős egy sor születési rendellenességért – fogantatás előtt 3 hónapig már ne igyál
Az alkohol fokozza az oxidatív stresszt, ami károsíthatja a spermiumok által hordozott genetikai anyagot, a DNS-t.
A daganattal küzdő Rubint Rékába megint beleálltak a kommentelők, most azzal, hogy miért „haknizik” a betegségével
A fitneszedző nemrég élőben jelentkezett be Instagramon, hogy tisztázza a helyzetet és válaszoljon a vádakra.
Martha Stewart húsvéti emléket osztott meg gyerekkorából: így ünnepelték a húsvétot több mint 80 évvel ezelőtt
Édesapja 1945-ben készítette a képet a Central Parkban. Elmondása szerint ez Martha egyik legkorábbi gyerekkori emléke.
András herceg letartóztatása után lányai, Beatrix és Eugénia is kihagyták a húsvéti királyi összejövetelt
A hercegnők decemberben még ott voltak a királyi karácsonyi misén is, férjeikkel együtt. Gyerekeik érdekében most inkább háttérbe vonultak.
Katalin hercegné ellopta a show-t a húsvéti misén, együtt vonult be a királyi család a templomba
A hercegné szokásához híven kifogástalanul jelent meg, noha a botrányok közepedte neki sincs könnyű dolga. Ez volt a királyi család legnagyobb közös megjelenése mióta András herceget letartóztatták.